Nálunk augusztus 2-ika, az augusztus 2-ika, nem előbb és nem kêsőbb van!
Horváth Ferenc írása
2025.08.02.
A beszédem szövege a Nehru-partnál, a roma holokauszt áldozatainak emlékhelyénél.
Kedves barátaim!
Köszönöm, hogy itt vagytok!
Most, hogy itt állok egy emlékműnél, ami arra hivatott, hogy felidézze számunkra 1944. augusztus 2-ikát, amikor is a Krakkótól kb. 60 km-re lévő, egy koncentrációs tábor 3000 cigány származású lakójára emlékezünk, akiket kegyetlenül megöltek. Nekem most nem a többi tragikus helyszín jár a fejemben!
Természetesen alázattal hajtom meg fejem a vészkorszak minden ártatlan áldozata előtt. Azok előtt a zsidó, cigány, meleg vagy egyéb aljas módszerrel kiválasztott emberek előtt, akikről a nácik azt gondolták, hogy veszniük kell a nemzetszocialista ideológia térnyerése érdekében!
Most, sok ezer ember lélekhangját hallom. Az átélt testi és lelki traumák, fájdalmak hangjait, ami miatt nehéz a szó. Sok más helyütt is. A főtábor (ahol kísérleteztek az embereken), a munkatábor, és a megsemmisítő tábor hangjai – micsoda fájdalom még kimondani is azt, hogy így szelektálták a nácik a mi felmenőinket is abban a vészkorszakban.
Nem tudom hány cigányember halt így meg. Nekem egy is sok.
Ha kikopik a lélek, semmit nem ér a szó… írtam egy Facebook posztomban. Sokan nem értik, hogy mire gondoltam, de ez benne a szép. Gondolkodjon el mindenki ezen az egy mondaton és lásson bele azt, amit ő akar.
Magam sem tudom már mi járt akkor éppen a fejemben. Talán a közöny, talán a semmibe vevés, talán az, hogy ma már nem biznisz emlékezni, ma már a közöny homályába borul a hatalmas trauma is.
Talán az, hogy a kormányzati képviselet már tegnap itt járt, merthogy nekik egy nap ide vagy oda, nem számít… Augusztus 2-ikán Sabbath van, ergo tartsuk egy nappal hamarabb az emlékezést…
Szerintem, ez a közöny és a tiszteletlenség jele, a cigányokkal szemben. Egy budapesti Szent István Bazilika is teljesen jó lett volna a megemlékezésre, vagy akár a nyolcadik kerületi Mátyás tér is.
Emlékszem a civilek által, Setét Jenő vezérletével szervezett tömegekre. Emlékszem… de ha kikopik a lélek, akkor mit ér a szó?
Vajon mit szólnának a többségi társadalom tagjai, ha a Kormány március 14-én tartaná a március 15-i megemlékezést, mert sabbath van. Ez csak egy gondolatsor volt. Nem lényeges. Velünk együtt el fog vészni a múlt homályában.
Amiről inkább beszélni akarok, az a múltban elkövetett egyik hibám, példázatként. 2010-ben a LMP színeiben vadul hirdettem a színvak politikát, mert azt hittem, hogy egy demokratikus jogállamban az a helyes, ha mindenkit a képessége és a cselekedetei szerint ítélnek meg. Ez, egy hatalmas tévedés volt. Nemcsak az én részemről, hanem fehérbőrű társaim részéről is.
Ma már el tudom magyarázni a színvakság lényegét:
A színvakság a fehér kényelmet szolgálja.” (Robin DiAngelo)
Európában egy fehér bőrű embernek maga a gondolat sem jut el a tudatáig, hogy privilegizált helyzetben van. Fogalma sincs arról, micsoda kiváltság a fehérek között fehérnek lenni!
Nem is tudja mennyire az, hiszen nem élte át azt a traumát soha, amit a barna bőrű magyar emberek naponta átélnek. Fel nem foghatja, hogy egy cigány ember mennyit szorong, amikor kilép a komfortzónájából és csak fehérek között kell lennie! Nem lehet 8 millió embert kötelezni arra, hogy az embert csak a képessége és a cselekedetei szerint ítéljen meg!
Aki azt mondja, hogy nem veszi észre mások bőrszínét, az nem hajlandó elismerni az intézményi rasszizmust sem. Például az iskolai lemaradásokat, a munkahelyi diszkriminációt vagy a rendőri túlkapásokat.
A színvakság elfedi azokat a hatalmas társadalmi különbségeket, amiket nem az egyenlőség szóval lehet orvosolni, hanem a méltányossággal. Mert lehetsz te az iskolában vagy a munkahelyen egyenlő, ha nem ugyanabból a közegből kell nap, mint nap bejárnod, ha előítéletes emberek vesznek körül, akiket egyáltalán nem érdekel, hogy ki vagy, mert csak arra figyelnek, hogy hogy nézel ki.
Egyenlőség vs méltányosság
A színsüketség talán egy fokkal még rosszabb is: A színsüketség azokra utal, akik „nem hallják meg” a faji, etnikai kisebbségek tapasztalásait, nem érdeklik őket, — figyelmen kívül hagyják a hátrányokat, az elnyomást.
Merthogy ők azt soha nem élik meg.
A kompartmentalizálásról néhány szót még engedjetek meg nekem!
A cigányok egész életükben kompartmentalizálnak! Nem így nevezik, csak megélik. Félre teszik, kvázi egy dobozba gyűjtik a sérelmeiket, hogy elérhessék a céljukat, esetleg a közös célt a fehérbőrű társaikkal. Csak később próbálják feldogozni azokat a sérelmet, amiket közben szenvedtek el, amiket mások okoztak neki. Sokszor sikertelenül. Ami senkit nem érdekel. Erre valók lennének az érzékenyítő tréningek egy komoly országban.
Azt hiszitek, hogy nagyon eltértem a tárgytól pedig, nem! Itt állunk azoknak a zsidó, meleg, vagy politikai szempontból a nácik ellenségének tekintett embereknek, és mi cigány testvéreinknek az emlékhelye előtt, akik sokat tűrtek, elfogadták az elfogadhatatlant, azt hogy mások lenézik, megalázzák őket; kompartmentalizáltak. Félretették a fájdalmaikat (a megaláztatást, a felesleges szenvedést), a dühöt, a létezés szüksége és a család miatt. Az utolsó pillanatig. De hiába volt minden szenvedés!!!
Magyarországon a jólelkű fehér emberek azzal vigasztalták őket, hogy a „bajban egyenlők vagyunk” és bár sokan tudatában sincsenek, hogy milyen aljas módon bánnak a cigányokkal, mennyire sérti őket a lekezelés vagy az elismerés hiánya, ez a többségi társadalom tudatlanságából fakad.
Amikor pedig jöttek a nyilasok, akkor elbújtak a bőrük színe mögé és jó esetben mentették a cigány, a zsidó vagy a meleg embereket, rossz esetben, félelmükben „beálltak a sorba” és saját kezükkel ütlegelték azokat, akiket értettek ugyan, de a saját létezésük lett a tét.
Az pedig sovány vigasz volt a megölt cigány emberek családtagjai számára, hogy utána a szobájuk sarkában ordítva sírtak a bánattól, hogy mennyire féltek, mennyire gyáva emberek lettek, hogy megtagadták önmagukat!
Nem szabad ezt újra átélni!
Nekünk hirdetni kell a színvakság, a színsüketség, a privilegizált létezésből fakadó tudatlanság felszámolását, hogy soha de soha ne fordulhasson elő, hogy ember ilyen durván embernek aljas farkasa legyen!
Utóirat a jövőnek
Tisztelt magyar polgártársak!
Ha valaki vagy valakik egy tragikus eseményről való megemlékezés kapcsán, nevető emoji-val illettek egy posztot itt a Facebookon, azok milyen emberek lehetnek?
Szerintem, aljas, lelketlen gazemberek, akiket bele kéne helyezni egy pöcegödörbe egy órára nyakig, hogy hadd szokják, hogy hol a helyük!
Aztán végig gondolom ezt a durva eljárást, hogy milyen megalázó - bár tanulságos - lenne és azt mondom: ha lenne tisztességes és erkölcsös magyar társadalom, egyszerűen senki nem állna szóba az ilyen gazemberekkel, és a saját családjaik büntetnék őket, vérmérséklet és hit szerint időleges vagy akár végleges kiközösítéssel is. Merthogy egy keresztény ember ennél jobb!
Szerintem tanulnának belőle és kevesebb lenne az implicite nyilas lelkületű gazember...
Tisztességes és erkölcsös-e a magyar társadalom? Ez itt a kérdés?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzéseik során az emberi méltóságot tartsák tiszteletben! Ha erre nem fognak figyelmet fordítani, én sem fogok önökre.