Horváth Ferenc írása
2026.04.30.
Mottó: "Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényadás elveként érvényesülhessen.”
Immanuel Kant kategorikus imperatívusza szerint az embernek úgy kell cselekednie, hogy tetteinek elve általános törvénnyé válhasson. Ez az erkölcsi alapelv a morális kötelezettség alapja Kant filozófiájában.
🔵
Egyre többen leszünk, akik azt mondjuk, hogy a közösségi médiában elavulttá vált a fideszes, egybites, erkölcstelen és trágár beszéd.
🔵
A tiszás egybites, erkölcstelen, és trágár beszéd pedig egyenesen árt annak a örömnek, hogy 16 év után szabadabban veszünk még levegőt is, mert a politikai- és gazdasági maffia elbukott.
📌
Igazából az lenne a helyes, ha tisztességesen tudnánk egymás posztjára vagy kommentjére válaszolni, megmutatva ezzel sok embernek, hogy ez a helyes út, és ha nem szoknak le a sokszor aberrált, erkölcstelen, haszontalan, trágár és sértő beszédről, akkor jogos megválni tőlük, azaz tiltani őket.
📌
Az, hogy egy embert önhatalmúan megfosztunk attól, hogy lásson vagy halljon minket, szomorú dolog. Sajnos az ember nem érti meg, hogy nem az egyetértés hiánya a baj, hanem a jelleméből fakadó viselkedése alpárisága, ami a válaszából visszaköszön.
Ezt sok embernek meg kell értenie, akik üdvözölték a hatalmas Fidesz plakátok szörnyű alpáriságát vagy ezen a platformon a szörnyűbbnél szörnyűbb alpári képeket, videókat, az emberi méltóságot sértő szövegeket.
🔵
Ergo, ehhez tartani fogom magam és viszont is elvárom, hogy ez így legyen! És ez nem jelenti azt, hogy ne érteném a viccet, a szarkazmust vagy az élcet egy-egy jól megfogalmazott hozzászólásban vagy posztban, de, hogy is írjam le: a 16 évnyi kulturálatlanság és a velejáró jellemhiba, nem véletlen.
📌
Nem véletlen az a felsőbbrendűnek gondolt súlyos emberi hiba sem, aminek pont az a célja, hogy a tisztességesen megfogalmazott ellenérvek helyett a másik személyiségét, identitását, külsejét kezdi valaki olyan alpári módon szapulni, hogy az már embertelen. És ehhez képesek százak csatlakozni képzettségre és végzettségre tekintet nélkül.
↗️Ez, Orbán Viktor igazi öröksége, amit a magyar emberekre hagyott...ez az alpári gátlástalan, erkölcstelen, vezérimádat és a csordaszellem!
📌
Ezt, közösen kell helyrehoznunk. A többség ezt hagyta, nem a kisebbség - amelyiket sokszor és sokan nem is tekintenek a nemzet részének. :(
Így a többségnek kell most is példát mutatni azzal, hogy elismeri: a gátlástalan, erkölcstelen, aljas és embertelen viselkedés soha nem lehet helyes!
📌
Bizony! Ez gondolatsor arra most különösen vonatkozik, ha egy közszereplőt illetek kritikával, legyen az akár Magyar Péter is, -- csak tisztességes hangnemben és erkölcsileg megfelelő ellenkritikát vagy érvet vagyok hajlandó elfogadni avagy megtűrni. Ha ez teljesül, akkor nem jövök ki a sodromból és nem válaszolok vissza a hozzászóló aljas és embertelen stílusában, mert az nem az én stílusom, csak "felveszem a ritmust", amit utána nagyon szégyellek.
📌
Vonatkoznak ezek a gondolatok arra is, hogy a vesztesnek is van emberi méltósága. Minden embernek van. Azoknak is, akik nagyon durván kifosztották, tönkretették, mentálisan beteggé tették a magyar népet.
Bűnhődjenek bűnös tetteiknek megfelelően, de azt a stílust amit ők használtak, mi ne használjuk! Megérdemlik bőven, nem ez a kérdés, hanem inkább az, hogy "lemegyünk" arra szintre vagy maradunk inkább a sajátunknál?
Az Orbán rezsimnek vége van! Szeretném azt hinni, hogy a vak vezérimádatnak is.
Főként ezt kell tudomásul venni, és például a nacionalista kicsengésű "magyar emberek" helyett végre, a "magyar nép" fogalompárt használni, mert ez lenne a helyes!
Persze sokan nem fognak velem egyetérteni, ami nem baj. Vitassuk meg, amit írtam! Azzal sincs baj. De tegyük ezt tisztelettel egymás iránt. Ez, lenne a lényeg, nem a ki tudja jobban szidalmazni a másikat, mert abban sajnos én is jó vagyok! :)
Vége van!
2026.04.29.
dr. Horváth Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzéseik során az emberi méltóságot tartsák tiszteletben! Ha erre nem fognak figyelmet fordítani, én sem fogok önökre.