Oldalak

csütörtök, június 11, 2026

20260611 Frau Novák Elődnének

A "nácikoknak" meg a "libernyákoknak" de különösen Frau Novák Elődné nagyasszonynak!


#mindenki #közélet #iskola #szegregáció

Reagálás arra, hogy az új oktatási miniszter kissé vakon, de lerombolja az iskolák közötti egyenlőtlenségeket.

Horváth Ferenc írása
2026.06.11.

Mottó: abszolút igazság nincs. Pedig Magyarországon is mindenki egyenlő méltósággal születik.

Itt egy veretes álkeresztény vélemény. Induljunk ki ebből:

Hogyha a Tisza Párt az egyházi iskolákat hátrányosan érintő szabályozást fogad el, akkor mi ott fogunk állni, és meg fogjuk védeni az egyházi iskolákat.
– Nacsa Lőrinc –

Gondolom, végre saját zsebből és nem közpénzből fogják túlárazottan felújítani ezeket az egyházi iskolákat, és igenis a dupla normatív támogatások elmaradását is majd összedobják a perselybe, merthogy többet járnak majd templomba. Esetleg eladják azokat a hatalmas, ingyen kapott gazdasági egységeket, amelyekből érdekes módon az egyházi vezetők is gazdagodtak.

Egy-két gondolat következik, amit cáfolni kéne:

1.)
Intézményi vagyonnövekedés: Az egyházak közel ötmilliárd forint értékben kaptak ingyen ingatlanokat az államtól, a folyamatokat pedig a KDNP és a kormányzat koordinálta.
Központi juttatások: A támogatások mértéke évente 45 és 170 milliárd forint között mozgott az elmúlt évtizedben, amit felújításokra, intézmények működtetésére fordítottak.

Bírálatok az egyházon belül: A politikai és egyházi összefonódások mértékét már több egyházi vezető is nyíltan bírálta, mivel a jelentős állami vagyonszerzés komoly hitelességi vitákat is szült a vallásos közösségeken belül.

2.)
Az egyházi és állami fenntartású iskolák alaptámogatása megegyezik, de az egyházi intézmények ezen felül jelentős kiegészítő támogatásban és egyedi állami juttatásokban részesülnek. Az egyházi iskolák bevételeinek nagy része azonos az önkormányzati iskolák normatívájával, a fennmaradó összeget viszont az állam pótolja ki.

Alapelvek és különbségek a finanszírozásban – 

Alapnormatíva:
Minden tanuló után azonos összegű alapvető támogatás jár.

Kiegészítő támogatás: Az állam a működési és fenntartási költségek fedezésére kiegészítő forrásokat nyújt az egyházaknak.
Karbantartási forrás: A fenntartóknak járó fejlesztési pénzeket az egyházak szabadabban használhatják fel.
Többletjuttatások: Az egyházi iskolák rendre célzott rezsi- és többlettámogatásokat kapnak.

Éves kiegészítő támogatások alakulása, 2024-es év: Az állam több mint 41 000 forint/fő egyszeri kiegészítő támogatást biztosított az egyházi iskoláknak a megnövekedett rezsiköltségekre.

2025-ös év:  A 101/2025. (V. 14.) Korm. rendelet – Nemzeti Jogszabálytár alapján hasonló, egyszeri kiegészítő költségvetési támogatás érkezett a bevett egyházak intézményeibe.
Hit- és erkölcstanoktatás:  Ezen tantárgyak után külön állami támogatást utalnak a központi költségvetés terhére.

Arányok és fenntartói különbségek

A túlsúly problémája:
Míg az állami iskolák szigorúan a fenntartó önkormányzat vagy az Oktatási Hivatal által biztosított keretből gazdálkodnak, addig az egyházi intézményeknél a költségvetés komoly többletet biztosít.

Túlfinanszírozási vita: A szakmai vitákban gyakran felmerül, hogy az egyházi iskolák diákjaira fajlagosan több forrás jut a kiegészítő támogatások miatt, mint az állami intézményekben tanulókra.

Bevételi arányok: A források közel 65%-át a normatíva adja, míg az állami kiegészítés nagyjából 20%-ot tesz ki.

Intézményi szint: Mivel az egyházak nem szedhetnek kötelező tandíjat, a kieső bevételeket a központi költségvetésből pótolja az állam.

Namármost!
Ezen itt fentebb  el lehet gondolkodni! Duró Dórának is, aki szemrebbenés nélkül hazudik.

A hatosztályos gimnáziumok meggyarapodásáról.

El kell menni Tiszavasváriba!

Van egy hatalmas, 4-500 fős állami iskolai konglomerátum, mert az európai uniós normáknak való megfelelés miatt a Bűdi városrészben egy „cigányiskola” működött, de bezárták.
A jogvédők bezáratták. Joggal.

Pár évig iskolabusz ment a Kabay általános iskolába, aztán az sem.

Próbáltam kikérni a Tankerülettel való önkormányzati megállapodást, hogy amikor a bűdi tagintézménynek be kellett csuknia a kapuit, miként tudta vállalni a Tankerület, hogy egy településen belül iskolabuszt üzemeltethetett. Válasz nem volt. 

Arra magam is rájöttem, hogy amikor a bűdi iskola kifutórendszerben elballagtatja az utolsó nyolcadikost, addig várnak – de nem vártak.
Az iskolabusz először „meghibásodott”, majd végleg kihalt. Meg sem várták az utolsó ballagást a cigányiskolából, beköltöztették a nyolcadikosokat is a Kabay monstrum konglomerátumba.

Két-három év cicaharc után – amikor a bűdi iskolások télen-nyáron naponta kb. három kilométert gyalogoltak oda is és vissza is –, mert az önkormányzat semmit nem tett ez ügyben, mindenki mosta kezeit a 12 000 fős nagy járási központos, közösségi közlekedés nélküli faluban. 

Volt egy kis tüntetés meg újsághírek, riportok, amelyekhez volt némi közöm. ;)

Írtam én Vinnai Győző professzor országgyűlési képviselő úrnak is, de úgy hallgatott, mint a sült hal, pedig nagyon szeretett tetszelgeni a nagy haladással.

Végül az új polgármester - akit Vinnai kéz alatt tartott -az Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. vezetőivel hozott össze egy egyezséget, amit pontosan nem ismerek, de a lényeg az, hogy valamiféle közös pénzen működik buszjárat végre Tiszavasváriban is, amelyik megoldja az Alkaloidába való munkásbejárást oda-vissza, az iskolabusz-pótlást, és körbejár néha a városon is napi rendszerességgel az emberek nagy örömére!

Merthogy bazi nehéz 60 évesen biciklivel bejárni a Pennybe nagybevásárolni 1-2 kilométerről. Most aztán ugyan nem olyan sportosak a 60-70 évesek, de legalább ha betegek, nem három kilométerre mennek a kis SzTK-ba a város másik végibe, gyalog! :)

Igazi állatorvosi ló-betegségek vannak abban a városban, na. :)

Szóval: most van egy bazinagy vegyes iskola Tiszavasváriban, meg egy, a cigányok által sűrűn lakott részen egy Magiszter nevű alapítványi iskola...

A tiszavasvári Magiszter Iskolába túlnyomórészt roma származású gyermekek járnak. Az intézmény saját hivatalos dokumentumai és a Magyarországi Magiszter Alapítvány adatai alapján az iskola tanulóinak közel 100%-a roma származású, és rendkívül magas (90% feletti) a halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) diákok aránya. – De jó!!! Már csak annak kéne utánanézni, hogy mennyi állami támogatásból tud létezni a Széles út–Keskeny út szegregátumban egy ilyen iskola, és hogy nem szúrja senki szemét...

Nincs körzetesítés, ugye. Szabad iskolaválasztás van, ugye. Mit csinálnak a helyiek?

Szorgalmatosra hordják át a gyerekeiket. Ha kell, valamelyik szülő bejelentkezik inkább oda, csak azért, hogy fel tudják venni oda az ő csemetéjét is.

Cigányt oda nem sűrűn vesznek fel.

Az iskola neve, fenntartója:
Szorgalmatosi Deák Ferenc Református Általános Iskola. Az iskola fenntartója a Magyarországi Református Egyház (a Nyírségi Református Egyházmegye tagja).
Upsz, a jó kis egyházi iskola már megint... ;)  Csak járnak templomba is ...

Már csak egy gondolat Tiszavasváriból.

Mit tesz Isten, a helyi gimnázium nemrégiben hatosztályos lett. Így némileg „át lehet menteni a fehér gyerekeket” a Kabayból, és nem kong a gimi.

Most jön még az őszinte szó, és végeztünk. Ne örülj! Csak ezzel a résszel! 😁

Vannak anomáliák, amelyeket a parlamentben ülő nácik meg is ragadnak, hogy védjék a fehér fajt a cigány inváziós tudással szemben. :)
Örök dilemma a szegény és a tehetősebb gyermekek társadalmi másságából adódó különbsége. Itt komoly elvek ütköznek.

Senkinek nem mindegy, hogy a gyermekét biztonságban tudhatja-e vagy sem az iskolában.

Tény, hogy sok cigány gyerek nem tud viselkedni, hozza az otthon tapasztaltakat, mert a gyermek „másol”. A higiénia sem ugyanaz, mint a kétemeletes házban élő, új Volvóval érkező fehér gyermek esetében. 

De mielőtt rasszistáznának engem is: a tiszavasvári cigány gyermekek igen nagy számban igen tiszták, igen rendezett a ruházatuk is, és apunak van BMW-je is. Persze a többségnek nincs.

Tehát vegyes a kép, nem kell szűkíteni tűhegynyi gyűlöletté a csúnya, rossz cigány gyerek és a mintafehér gyerek sztoriját, mert ott pedig a nagyképű, nagyképzeletű, rasszista nevelésben részesülő fehér gyermekekben is kell, hogy legyen némi hiba. 

Már most kiemelem, hogy a Kabay iskola igazgatója egy igen jó és nem előítéletes szakember!

Amit én tényként értékelek:

Ahhoz, hogy a gyermek megfelelően tudjon iskolába járni, komoly szülői háttér kell. Soknak ez nem adatik meg. 

Vagy ha van komoly szülői háttér, attól még az rossz nevelést adhat otthon. Ők a menő csávók, menő csajok – mindegy milyen a bőrszínük. Sokszor ők a konfliktusok okozói, aztán ha kapnak a szájukra egyet, akkor jönnek a „vazze” szülők és ordibálnak.

Tudják, miért van ez?
Mert rosszak a fegyelmezési rendszerek, és a „vazze” típusú szülőket sem mindig lehet csak úgy bevinni egy kicsit a fogdába, hogy ne verjék már annyira a tamtamot.

Valami pedagógus gyorsan, gondolkodás nélkül válaszolja ezt meg nekem!!!

Ma egy negyedik osztályos, igazi vazze' fiú megbökdös késsel három helyen egy osztálytársát. A sérülések csekêlyek, a riadalom óriási a gyerekek körében.

1.) Mit kell tennie a tanárnak, igazgatónak?
2.) Mehet - e másnap a bicskás bökdösős gyerek ugyanabba az iskolába, ugyanabba az osztályba?
3.) Milyen büntetést kap ő, és milyen büntetést a szülő?

Na, erre tessék megválaszolni!

Nincsenek iskolaszékek, nincsenek iskolapszichológusok, nincsen egy darab szociális munkás, nincs egy darab jól kiválasztott, tekintéllyel bíró pedellus, nincsenek lefektetett, a fokozatosság elvére épülő igazi represszív szabályok, és valljuk be, sok múlik egy pedagóguson is, mert ha az szubhumánnak gondolja a rasszjegyeket, akkor fel kéne rúgni az égig, hogy mire leesik, éhen haljon!

Se a szülő, se a gyermek nem tart attól, hogy „mit ugat az igazgató” az ő kis házirendjével. Ez a baj!

Mik azok a represszív szabályok?

A represszív (vagy büntető/megtorló jellegű) szabályok és szankciók elsődleges célja a jogsértések megelőzése, a társadalom védelme és a szabályok betartatása. Ezek a szabályok a jogkövető magatartás kikényszerítésére törekednek, és a jogsértő felelősségre vonásával, valamint hátrányok okozásával (pl. bírság, szabadságelvonás) reagálnak a normaszegésre.

No, ezt én simán lebontom iskolai szintre is. Lehet. A renitens gyermekre, renitens szülőre, a renitens tanárra, tanítóra vonatkoztatva.

Már 2008-ban felvittem egy petíciót Sólyom Lászlónak 5000 eredeti aláírással egy, tőlem ideológiában igencsak eltérő egyesülettel.

A petíció két, számomra lényeges pontja ez volt: félprezidenciális kormányzati forma Magyarországnak. (Látható volt, hogy autokrata lesz a politikai hatalom.)
A másik: iskolaszékek felállítása represszív, objektív szabályozással.

Ha nem hallgat Sólyom László, mint a sült hal, akkor most nem itt tartanánk.

Duró Dóra és a többi náci ne aggódjon már annyira! A jelenlegi rendszer pont őket védi a szabad iskolaválasztással.

Egy körzetesítés, egy jó iskolaszék, egy jó szociális ellátórendszer, odafigyelő – NEM robot és nem királykodó – szociális munkások, a csuhások vallásból levezetett szabályai nélkül, az objektivitás talaján maradva megoldaná ezt a helyzetet! 

Viccet félretéve: ha nem együtt nőnek fel a gyermekeink, már középiskolában elkezdődik a viszály. Nem ismerik egymást, félnek egymástól, csak azért, mert a szabályok rosszak. Így lesznek a felnőttkor elérésekor csoportban fajgyűlölők és erőszakos majmok, itt is, ott is!

Horváth Feri ezt meg tudná oldani. Lenne sipítozás, de őt ez nem nagyon érdekelné. A buta, sunyi embereknek pszichológiai segítség, a rászorultaknak anyagi segítség kell, az iskolában pedig RENDNEK kell lennie!

Ez, ilyen egyszerű. Meg kell oldani! Adjatok egy vegyes iskolát, szabad kezet, szabad pedagósus kiválasztást nekem és megcsinálom! ;)

Na, helló!

hétfő, június 08, 2026

20260608 Válasz Lovas Leventének IS..

A fiatal roma-cigány értelmiségi körnek! Válasz Lovas Leventének IS!

Horváth Ferenc írása
2036.06.08.


Mottó: nem elég jónak látszani, annak is kell lenni!

Fijjaim! (Úgy Fülig Jimmysen)

Olvastam egy posztot és egy kommentet, ahol Horváth Aladár azon szenved, hogy az "új politika erő" nem igazán akarja elfogadni a régi, hányatott sorsú cigány értelmiség intencióit és, hogy egy Bódis Kriszta valójában szóba se akar a Roma Parlamenttel állni. Az ugyan visszaírja, hogy megkapták, olvassák, beépítik a "roma okosságot" a nagy büdös programjukba, amit úgy összességében én biz'a nem láttam, de nekem egy Bódis Kriszta - hiába szalad most vele a szekér - egyébként sem mérveadó, ha a cigányok felzárkóztatásáról van szó. Meg úgy senki sem az, de erről majd később...

Szóval Aladár kapaszkodik, próbálja az új politikai helyzetben pozícionálni magát az egyesületét és a kiforott, egyébiránt jó irányokat a cigány közjó érdekében fókuszban tartani... Kb. ez volt a poszt lényege, az én olvasatomban.

...És itt jött egy komment, ami nálam messzire, nagy ívben kiverte a biztosítékot! Nem is igen lennék a Horváth Feri, ha nem reagálnék rá.

Beillesztem ide. (Nem, nem akarok még csak szóba se állni a komment szerzőjével, mert nekem ő már annyit nem ér. Feleslegesen én már nem akarom magam idegesíteni. Megöregedtem. Ami nem tetszik, azt kritizálom és ennyi. Ha tetszik ez bárkinek, ha nem. Nem kivétel ez alól úgy senki sem...)

Lovas Levente nyílt hozzászólását közlöm:

"Üdvözlöm Horváth Aladár. Rengetegen vagyunk fiatal Roma értelmiségiek akik nem vagyunk tagjai a Roma Értelmiségi Fórumnak sem a Roma Parlamentnek. Rengetegen vagyunk akik a TISZA párt mellett álltunk végig a kampányban és a kampány után is hiszen egy élhetőbb, szabadabb és jobb országot szeretnénk építeni. Végig adtuk az arcunkat. Felvállaltuk az elkötelezettségünket minden hátrányával együtt. Nagyon sok kritikát, fenyegetést, bántást, sértést kaptunk az elmúlt két évben. Megfenyegettek életveszélyesen minket és a családunkat is. Sokszor csak a rendőri beavatkozás segített. Hosszú évek óta teszünk a településünkön élő ember társainkért. Segítjük és támogatjuka helyi Cigányságot. Mégsem keresték meg sohasem pl. A Roma Értelmiségi Fórumtól se sehonnan. Tanult, a Cigányságért tenni akaró és tevő emberek vagyunk. A TISZÁVAL közösen tudtunk segíteni jó pár nehéz sorban lévő Cigány családon. Nem a Fórum és a Cigány Parlament ellen szól az írásom. Az írásom az ellen szól, hogy most már minden Roma szervezet keresi a TISZÁT úgyhogy eddig érdektelenek voltak sőt ellenségesen viselkedtek a párttal szemben. Farvizen próbálnak evezni. A kampányban nem vettek tészt, nem vállaltak semmilyen szerepet, most pedig helyezkednek. Pozíciókat és rangokat követelnek. Az ilyen emberek nem hitelesek sőt. Ezek után is vállalom a hová tartozásom és kiállok a TISZA mellett. Maradok Tisztelettel Lovas Levente a RÓNASÁG TISZA Sziget Besenyőtelek alapítója és kapcsolattartója♥️🤍💚""

Na .... Ez van.

Ad 1.) 
NEM minden roma szervezet próbál a TISZA Párthoz dörgölődzni és nem is minden értelmiségi cigány ember sem annak ellenére, hogy én például nagyon de nagyon utáltam a Fidesz -KDNP kormányt és ennek már 2012-től hangot is adtam nyilvánosan és visszakereshető módon.

Ad 2.) 
Egy Horváth Aladár az a cigány politika ikonja, tőle ezt már elvenni senki sem tudja. Sokszor nem értek és értettem vele együtt 2008-tól, a tény azonban tény. Nem három csomagot vitt a cigányoknak melldöngetve, hanem tudást és akaratot a változás iránt. Komoly könyvei vannak a roma polgárjogi mozgalomról... Egész életében kereste az utat a cigányság egyenjogúsító (emancipált) polgárként való elismerése irányába. Ha kellett szolga volt, ha kellett vezér csak haladjon ez a szekér... Nem haladt. Hiába minden, nem haladt.
2014-ben a Magyarországi Cigánypárt listavezetője volt. Ő sem látott más utat, én sem, és sokan mások sem. A szolgacigányok másokat akartak szolgálni, mint ahogy most Lovas Levente teszi. Nem!!! Egyáltalán nem akarom megbántani. Neki sincs más útja, csak az, amin most jár.

Horváth Aladár volt Setét Jenő mentora. Jenő pedig pont az az ember volt, aki nem rendelkezett ugyan diplomával de a kisujjában volt a retorika, és gyakorlatban szerzett olyan tudást, amivel kevesen rendelkeznek ebben az országban a mai napig is a cigánymagyarokat illetően.

Szóval kedves, fiatal, cigány, magát értelmiségnek gondoló diplomás fiatalok, a múlt nélkül nem ismerhető meg a jelen sem. A "mit tettem" pedig nulla, ahhoz képest, amit sokan mások tettek még diploma nélkül is, merthogy nem az teszi az embert. Az csak segíthet eligazodni a történésekben.

Ad 3.) 
Megmagyarázom a roma fiatalnak IS, hátha van még mit tanulnia fiatal értelmiségiként!

Egy szélsőjobboldalinak mondott fickó, akivel volt szerencsém többször vitázni - és ez nálam nem szarkazmus most, mert unalmas a cigányokkal cigánynak "vitázni" a sok melldöngetés közepette -, azt mondta nekem:
Feri! Értsd meg, hogy bár velünk éltek vagy 800 éve, ma sem vagytok államalkotó tényezők! Egyszerűen nem számít nekünk, hogy ti, hogy éltek. A kis bűncselekményeitek, ami az állapototokból fakad, jobban irritálja a fehéreket, mint az, hogy egy másik fehér milliárdokat sikkaszt a közpénzből. Ezt értsd meg. Az együttélés nem megy nekünk. Veled semmi bajom nincs de igen sok cigánnyal szemben, igenis van!

Beteg, gyűlölködő társadalomban élünk. 

Egy hatalmas nagy marhaság az, hogy most megjelent egy nekünk "gyártott" jobboldali "messiás" és akkor már minden jó lesz, a sokszínűség meg az emberszeretet lesz a mérvadó a politikában. Sok idő el fog telni addig...

Kedves Levente!
Rá fogsz jönni, hogy igaza volt egykori jobbikos országgyűlési képviselőnek. NEM VAGYUNK ÁLLAMALKOTÓ TÉNYEZŐK! 
Te sem vagy az, Aladár sem az és én sem vagyok az.

Az a kicsinyes "szerelemféltésed", hogy te két éve milyen de milyen nagy tiszás vagy, az Aladár meg nem volt az, és most "farvizezik" a te hősies "tiszásságodon", amikor te a tiszásokkal micsoda segítséget nyújtottál két nagyon hosszú éve már a cigányoknak...- az több mint nevetséges, sokkal inkább szomorú és hatalmas butaság volt említened is. Most akkor te lettél a cigányok jótevője, nem igaz? Két éve te vagy a király, nem?

Ki akarsz lenni jobban? Farkas Flórián vagy Horváth Aladár?

Melldöngetés következik:

Én 18 éve próbálok visszaadni abból a tudásból, amit megszereztem, amihez értek elméletben és gyakorlatban is. Előtte, nekem, nem lehetett ezzel foglalkozni!
Szerintem Horváth Aladár egy kicsit több ideje, úgy 1988-tól küzd szegény a különböző elnyomó rendszerek ellen, miértünk cigányokért.

Tehát kedves értelmiségi barátom, ha tanulni akartál volna és nem mellet döngetni, akkor TE keresed meg őt és kéred ki az Ő tanácsát, nint fiatal értelmiségi. Nem érzed, hogy ez így lett volna helyes?

Most hol tartasz? Kaptál már munkát a Tiszától? Te fogod vinni a cigányokat dolgozni. Te leszel a komálós vállalkozó, nem az eddigi fideszes cigány? 
Vagy most már politikus leszel és osztogatod az adományt, mint Aba-Horváth István tette a kampány idején. Te is másokét fogod osztani politikai parancsra vagy a sajátodból fogsz adni?

Mondok én neked valamit!
Bármit teszel, azon már valamelyik cigány értelmiségi rég túlesett. Nem! Nem nézlek le. Nem akarlak megítélni sem. Tisztellek, becsüllek! - ahogy Aladár mondaná. 
Csak gondolkozz, mielőtt nyíltan megosztasz valamit! Az megmarad. Azt a szemedbe tudják vágni. 

Teljesen igazad van! 
Egy csomó cigány lovat vált most. Az erőshöz szeretnek tartozni, mint te is, nem? Ugye nem voltál annak előtte fideszes cigány? Nyugtass meg, hogy nem voltál az! De...akkor eddig, hol voltál? Milyen politikai múltad van? 

Tudod, ez a 27 fős TISZA Párt még sok-sok akadállyal fogja szembe találni magát. Mond neked valamit az, hogy "mélyállam"? Tudd, hogy a Fidesz még nagyon nem adta fel és a messiásod, hogy űberelje az országrabló Orbánt 1000 darab választási ígéretet tett. Most mindenki várja tőle a megváltást.

Kérd a párttagságodat! Légy igazi, nyilvántartott tagja a TISZA Pártnak! Megérdemled, nem?

Poscher Áron neve mond neked valamit?  Most fővárosi önkormányzati képviselőből, országgyűlési képviselő lett 
No, barátom! 
A képviselő urat úgy lebasztam, mint a lovat 2024 szeptemberében a saját irodajában, több cigány ember előtt. A pénzhez ért a cigányokhoz szart se! Teli vagytok köpönyegforgató kakukktojás cigánnyal és ez NEM véletlen. Nem a véleményünk érdekelte, hanem a hűségünk. Ingyen már senkit nem szolgálok és nem is fogok. Nekik is kell a csicska. Bizony. Olcsó látszatot csináló csicska.

Nem ítéllek el azért, mert politikai változásra vágytál. Én, több pártnak voltam már a jelöltje nagyon gyenge eredményekkel. Nem szégyellem. Van akkora önbecsülésem, hogy leírjam neked: vagyon olyan jó, mint igen sok országgyűlési kêpviselő ott a magyar parlamentben. Kerestem az utakat, mert a cigányok saját jogú politikáját, maguk a cigányok ölik meg és kapnak hozzá állami segítséget. 

Neked az értelmiséginek nem tűnt fel, hogy az egyik cigány származású országgyűlési képviselő az Magyaroszági Romák Országos Önkormányzatának a képviselője is volt egyszerre? Egy olyan politikai szempontból súlytalan cigány politikai szervezetnek, amelyik maga is állított országos listát. Szerinted, ez etikai szempontból helyes volt, vagy csak ő lett az előretolt helyőrség? Vagy Bódis Kriszta munkásságát mennyire ismered? Lehet róla kérdezni, hogy mennyiből gazdálkododott és mit ért el az ózdi szegregátumokban?

Kedves Lovas Levente!
Nem akartalak megbántani. Csak a tudás, hatalom. Sok-sok információ kell még neked ahhoz, hogy megértsd: amíg nincs egy egymilliós, a rasszjegyeit viselő népcsoportnak saját jogon igazi politikai képviselete, igazi frakciója a magyar parlamentben, addig az a népcsoport - pláne abban az állapotban, amiben van - NEM államalkotó tényező, csak kullog a sor legvégén a társadalomnak bármennyire is van okos, komoly tudással rendelkező értelmiségi rétege is.

És most figyelj a zárszóra!
A TISZA Pártra szavaztam, mert nem volt rá más esély, hogy Orbán takarodjon. Nem vagyok rá büszke, de nem volt más lehetőség! Tettek róla. A 27 fős tagság egy agytröszttel és az istenadta sunyi néppel karöltve, amelyik megunta Orbánt, akit én a bandájával ki nem állhattam, soha. Hát, hajrá Tisza!

Nem vagyok elfogult. Csak azt írom le, amit gondolok.
Még csak a kritikák sem nagyon érdekelnek. Majd a könyvemet, mit könyvemet, a korrajzaimat lehet szapulni! Hét év bűn lesz a címe, ha kimegy valaha..és te komám, már benne leszel...

A képről:
2005 óta vagyok "elnök" és senki nem akar leváltani... Pedig nem bánnám. Sok harcot kellett azóta megvívnom és nem pénzért, csak becsületből. :) Azóta senkinek nem hajoltunk meg semmiféle módon... Törni, törtünk, de még élünk!

vasárnap, június 07, 2026

20260507 Intenciók tőlem, nektek kedves mind...

20260607 Inteciók mindenkinek
Alcím: a magyarok igen tudnak otthon spórolni, de a közpénzen nagyon nem. Ez a Holdról is látszik.


Horváth Ferenc írása 
2026.06.07.

Egy kicsit NÉRÓ-s de legalább hadd röhögjek egy kicsit rajtatok, hogy ti röhögtök rajtam. ;)

Csak tudok én valamit... :)

Mottó: nem elég jónak látszani, annak is kell lenni.

Felhatalmazás, szakértelem, kiegyezés, kodifikáció, óvatos utalások arra, hogy sokan nem azért szavaztak ám a 27 fős TISZA Pártra, mert nem látták át, hogy igen komoly manipulációja folyik az elbutított társadalomnak, 
hanem mert egy egy kényszerpályára lett sodorva a társadalom: vagy Magyar Péter vagy Orbán Viktor. 

Elfogadtuk igen sokan mi, értelmiségiek is, hogy egy aljas politikai- és gazdasági maffia -rendszer ellen, nincs más módja a társadalomnak, hogy politikát és életmódot váltson. 

Nem élveztük. Igen sok hiba csúszott be közben is és még fog is. Semmivel sem jobbak a mai képviselők, mint az "óellenzékiek" voltak csak jobban fókuszáltabbak és kevésbé lehet rájuk mutogatni, mert nem is igazán voltak közszeplők és mondjuk ki: az előző ellenzéki garnitúra 2022-ben nagyon megégette magát azzal, hogy belementek Gyurcsány Ferenc politikai mutyizásába a bársonyszékekért, amivel veszni hagyták a politikai győzelmet az Orbán banda felett.

Most vagyunk ott, hogy lehet kezdeni valamit a jogrenddel.

Most vagyunk ott, hogy ehhez - a sok marha politikai ígéret miatt - sok-sok pénz kell, mert a sunyivá tett magyar nép ideiglenesen ugyan lovat váltott, de ne feledjük el: 2 458 337 fő szavazott 2026-ban a Fideszre és a kicsi de számára ideológiát biztosító KDNP-re. Igen sokba került ez nekünk, mert a csuhások is megkérték az árukat rendesen. 
Nem voltak rászorulva a perselypénzre, ha jó szolgái voltak Orbán Viktornak, monduk ezt ki! Balog Zoltánnak a gonosz vallási palotapincsi szerepe jutott de élvezte. Börtönben lenne a helye, nem püspöki csuhában tündökölni, pl.

Ezért kell türelem és bizalom még sokáig, hogy egy agytröszt által kigondolt és egy nép által támogatott TISZA Pártnak legyen esélye hozzájutni az európa uniós forrásokhoz és átverni a magyar társadalom béna kacsájává tett jogrendjén, egy új világ alapjait!

A logika azt diktálja, hogy minimum nyolc évig nem lesz igazi demokrácia Magyarországon bárki is mond mást! 
Amíg nincs elbontva egy olyan váz, amit a Fidesz-maffia épített, addig nincs mire építkezni.
Közben figyelni kell a nemzetközi kapcsolatokra, az Európai Unió olykor dilettáns szabályozó rendszereire, a befektetőkre, a nagytőkére, hogy működjön is az ország.

Bokros Lajosnak teljesen igaza van megint, hogy megszorító intézkedésekkel gátat kell szabni egy sunyi nép eltúlzott igényeinek, akik eddig kiszolgáltak egy politikai hűbérrendszert és nyaldosták fel a lehullott pénzmorzsákat a társadalom megosztó nagyasztaláról. 

Több, mint kétmilló olyan ember él közöttünk, aki visszasírja az Orbán rendszert és lesajnál hárommillió magyar honfitársát, és nem érdekli az sem, hogy ha azok éhen is döglenek, csak ő éljen még jobban. Vagy mint eddig, ingyen pézekből! Ezt, senki ne feledje!

Magyar Péter hatalmat és felelősséget kapott! Nem csodálom, hogy sokszor az idegbetegség határán van. Hatalmas most az ő felelőssége is. 
Jelleméből fakadón szerintem ő egy politikai kényúr: eldöntöttem, három nap múlva mondjátok, hogy jogi-gazdasági alapon a döntés elő van készítve! Itt utalok a Tákolmány 16-ik módosítására. Itt utalok arra, hogy nem elegendő bábokkal játszani, itt utalok arra, hogy kell a régi szakértelem, az óellenzéki agytröszt legjobbjai még egy ófideszesnek is, mert kicsi ez az ország nagyon. Pöttömnyi, ennyi feladathoz.

Sok és rossz döntés fog születni, ha nincs kiegyezés az Orbán mintát eltakarítani kívánók között. Ezért sem ártana a közös kodifikálás igénye a múlt erős, de sarokba szorított szakmailag nagyon jó embereivel!
Ha pedig az az érzet alakul ki a "magyar emberekben", hogy Orbán "jobb vót", mert a Peti megvadult és egyeduralomra tör, akkor vége a dalnak.

Magyar Péter! Mi sokan, nagyon sokan drukkolunk neked. Értjük a fókuszpolitikádat önmagadra, te vagy az ARC, hogy megtarsd az emberek bizalmát, ameddig csak lehet.

Értjük, hogy sokfelől darálnak téged. Értjük, hogy ha lehetne 24 órából 48-at dolgoztatnád az embereidet. Ott vannak az óellenzéki szakértők! Ne félj most már bevonni, megfizetni őket. Ne félj attól, hogy használd a volt ellenzék legjobbjait akár tanácsadóként, mert kellenek az új világ építéséhez.

Óvatosan figyelmeztetlek, hogy ha pedig "egyeduralkodni" kezdesz, annak felismerésében a Fidesz a legjobb és azonnal támadni fog. Ne becsüld le az aljasokat, még ha a "maradékuk" ül most a parlamentben, akkor sem!

Reménykedem benne, hogy az ügyészek, rendőrök, nav-osok is izomból elkezdenek dolgozni az elszámoltatáson nevezd te azt bárminek is. Az igény nagyon komolyan megvan rá!

Nemsokára kijönnek a gyászállapotból a legaljasabb fideszes oligarchák és aljas kis követőik a pénzmosó, pénznyelő bandák. Akár még a magára hagyott alvilág is. A belügyminisztered és Tóth Gábor kevés lesz, mint a vonatfütty.
Erősítsca titkosszolgálatokon és legyen egy közrebdvédelmi eklit a KR-en belül, amely képes kezelni a gengszterek új területi felosztás iránti "igényét", mert lesz ilyen is. 

Egyre több lesz a tüntetés, a félpályás lezárások, a nácik összeborulása, mint 2006-ban. Megjelenik majd a "B" közép is mind megpróbálják megfélemlíteni az amúgy sem túlzottak bátor közembereket! Drákói szigorra lesz szükség velük szemben.

A polgárőröket tedd jobban érdekeltté abban, hogy sokan és jó tudással rendelkezzenek de szűresd is meg őket. Lehet, hogy megint nagy szükség lesz rájuk, mint a 80-as 90-es években! Több ezren dolgoznak a magyar demokrácia megújhodása ellen!

Összefoglalva: most minden de minden tisztességes magyar állampolgárra szükség lesz, hogy a NER végleg eltűnjön a gazdasági- politikai palettáról!

Ez szolidaritással, sokszor lemondással és csak igazi népi összefogással valósulhat meg.
Nem a pénzemberekkel és egyéb középről felfelé törekvőkkel, mert a pénz ismerete NEM egyenlő a  társadalom ismeretével és nem pótolja a sok szakértelmet, ami egy ország működtetésére képes! Ahhoz több kell, mint ami most van.

Elhiszem, hogy több a friss politikai levegő, békésebb az éter, de alul forrong a düh a múlt rendszer aljas képviselőiben és sokan vannak most is!

A háttérben: mérlegel-mérlegel- dönt. Tanszparensen pedig: bilincs-bilincs-kulcs.

Nem egyszerű, de így lett messiás a "mi fiunk" a Magyar Péter! Sok sikert neki, a magunk érdekében IS!

Üdv mindenkinek:

Horváth Feri
2026.06.07.

Itt a riport Magyar Györggyel:



csütörtök, június 04, 2026

2026.06.04. A Tisza és a mélyállam

A Tisza és a mélyállam avagy mit jelent a politikai kultúra


Mottó: ma van a nagy nemzeti összetartozás napja. Ma vajon ki, kinek vájja ki a szemét a magyar politikusok közül?

2026 április 12-től a TISZA Párt kétharmados többséggel kormányoz.
Igen sokszor vegyesek az érzéseim. Magyar Péter parlamenti nagymonológjai, ismétlései számomra, leírom őszintén, sokszor unalmasak és feleslegesek. Durván visszaköszön benne az arroganciája, ami nem egyenlő egy-egy jól irányzott szarkazmussal.

Nagyon nem mondom azt, hogy nincs mit felrónia az ellenzékbe került fidesz-maradéknak vagy a KDNP -és különvált kicsi énjênek avagy a náciknak, mert van.
Magyar velős, értelmes, "figurás" szakasztikus vagy " logikai csapdás" megszólalásai tetszenek. 

A fideszes bűnök arcbaolvasásai akkor, amikor a darabokra hullott aljas NER másodikvonalas csinovnyikjai a demokráciáért próbálnak "aggódni" és ez kiveri a biztosítékot az új miniszterelnöknél, még csak-csak érthető. 

A fideszes bűnök fejreolvasása tetszik, de túl arrogáns megintcsak azt mondom. Nem egy kiforrott politikusra vall. 
Nem egy pl. Tóth Bertalan mszp-pés politikusra, akinek élveztem a tiszta beszédét, modorát, és pontosságát.  (És itt nem az számít, hogy ki és milyen párthoz tartozik, hanem milyen a modora és milyen a politikai vitakultúrája.) csak neki nem jutott kapanyél, mert a hülye magyar emberek kinevették azokat az ellenzékieket, akik között voltak igen nagyon komoly képviselők is. Ők lettek az óellenzék és most mindenki jobboldali a parlamentben. Milyen jó ez már, nem!

Azt érzem, hogy Magyar Péter túlon-túl uralja a teret a parlamentben és szerintem a sajátjai is tartanak tőle, ami nagyon nem jó jel. 
Jellemben nem tartom őt jó miniszterelnöknek, hatékonyságban már jobb a vélemênyem róla, de túl sok a színészet, a popolizmus, a "magyar embereknek" való kifelé beszélése, amivel a fókuszt próbálja magán tartani, hogy folyamatos legyen a támogatottsága de akkor sem egy Lúdas Matyi, mondjuk ezt ki!
Az szerethető volt, fineszes és ravasz. Nem szaladt volna fejjel a szögesdrótba (ha lett volna), mint Magyar Péter a visszataszítóan arrogáns Sulyok-féle politikai nyomásgyakorlásával. Sulyok helyében kiröhögtem volna, és nem fogadom június negyedikéig és akkor köszöntöm a nemzeti összetartozás alkalmaból a miniszterelnök urat! Tudja már, hogy hol a helye, a "magyar emberek" támogatása  ide vagy oda. :) Egy tiszteletlen embert - ha miniszterelnök is -, móresre kell tanítani. - ez a véleményem.

A nagy pofázásból mi lett? 
Az egyébként arra érdemtelen köztársasági elnök, bekeményített. Valószínűleg a háttérben meghúzódó orbáni mélyállamos agytröszt utasítására. 

Petya! Nem volt elegáns amit műveltél, be kéne látnod, de soha nem fogod! Teljesen el vagyok képedve, hogy a TISZA Pártnak nincs egy komplex tákolmány-módosító terve! 
Miniszterelnök úr! 
Az úgy nem fog menni, hogy valamit kitalálsz, a többi szenved rajta és minden három nap alatt megvan, mert ha nem...te ideges leszel. Ez, nem üzlet, ez politika. Ófideszesként ezt tudnod kéne! Tanulhattál volna e tárgyban egykori példaképedtől és igen, ez egy komoly kritika feléd! 

Miért nem kéred fel és fizetsz - a magyar emberek pénzéből -,  Bárándy Péternek és Zamecsnyik Péternek például, azért amihez jobban értenek nálatok. Zamecsnyik esetében még egy Pósfai is van a közös ügyvédi irodában, nem? (Persze lehet, hogy vêletlen). 

Nem könnyű feladat a jogrend demokratikus gyomlálása! Ahhoz komoly, nagyon komoly tudás kell, egy jó vezetővel, aki NEM azt mondja, hogy egy hónapon belül meglegyen, mert az igen fruszrálttá tenne igen sok jogászt! Nem szégyen ez. Nem te vagy a legjobb jogász, és akkor mi van? Semmi. Kodifikálni igen nagyon nehéz!

Bárándy volt igazságügyi miniszter is, mint a feleséged, aki szintén nagyon nagy koponya bár a viselkedése sosem tetszett miniszterként. Varga Juditra most nem számíthatsz sajnos, de a FÜGGETLEN Bárándyra szinte biztosan. Hamar összedobnának a TISZA Pártnak akár egy új Alkotmányt is, de most gondolom szétverni a NER-es mélyállamot pontosan a Tákolmányotok kell, csak komplexebb gondolkodással és egyszerre megalkotva, ami kell!  Csak ettől félsz egy kicsit, igaz? Mert lehet, hogy a TE kezedet is megköti, nem igaz?

Akkor jöhet a 17-ik tákolmány-módosítás, amire képes voltál felesküdni. 

A közjogi méltóságok és az állam működtetése szemponjából kiemelkedő jellegű állami pozícióba kinevezett  személyek, osztják a kormánypártok jogi sorsát. Az új kormány bizalomvesztés esetén (és nincs magyarázkodás a magyar emberek egyikének sem, meg pontok sem).. (..). Itt jön pozíciók felsorolása, ........... nak/nek a mandátumát egy alkalommal visszavonhatja a Magyar állam demokratikus működésének folyamatos biztosítása végett. ..... Helyükre a magyar parlament 30 napon belül új személyeket választ! 
Utána itt jön a helyettesítés rendje a harminc nap időtartamra... maximum rendkívüli helyzetben vagy vis mayor esetén, a megvalásztásukig.

A közjogi méltóságok státusukat megszakítással vagy folyamatosan de maximum 8 évig tölthetik be, mint a miniszterelnök avagy Magyarország településeinek polgármesterei! 

Pont, pont, vesszőcske és nem kell kiabálni teli torokból, állandóan a magyar emberek érdekénben, Péterünk te kőszikla!

A jópofizásod Toroczkai felé gesztusnak elment de... Kivel beszélted te ezt meg? Azt nevezel ki ezy bizottság élére, akit te akarsz? Neked nincs frakciód? Te vagy az Isten ott, ember?

Sulyokra visszatérve. Lásd a kis 17-ik módosítás most eszembe jutott hevenyészett szövegét! Ha akarod, 10 millió forint közpénzért, nettóban kidolgozom neked szalonképesebbé és még logikusabbá is. Igazi gumiszabályt is alkothatnék nekrf, ami egy alkalommal bárki menesztését lehetővé teszi, DE csak egy alkalommal! :) Látod, hogy kivágtad az országos rendőrfőkapitányt és a budapestit is, mint macskát szarni. Hát, úgy!

Ami tetszik 
Az egészségügyi minisztered önjáró, az energetikai szintén. A külügyesed egy zseni, vissza ne fogd! Sokkal elegánsabb lett volna, ha ő jelenti be a kárpátaljai magyarokért, június 3-án kötött bilaterális egyezmény eredményeit! Ő tud disztingválni, te nem.
 A volt vezérkari főnök - bár szolgája volt valaha a Fidesznek ezt ne feledd -, kemény és jó honvédelmi miniszter lesz de azért nézess a körmére, mert alapvetően katona. 

Ami nem
A belügyminiszter elég gyengének tűnik. A rendvédelem nem egy olyan szakma, ahol bárkit barhonnan kirúgsz és akkor minden helyre jön. Tóth Gábort személy szerint nem szívlelem és megvan rá az okom. Tudod Péter! A belügy nem játék és mese. Még ma sem tudom, hogy 2006. szeptemberében miért állt meg a hatalomátvételi puccs... Nem feleslegesen volt Pintér a belügyminiszter 16 évig. 
Ami várható: az alvilág újra fel akarja majd osztani a területeket. Ami várható, hogy sok rendőri vezetőtől és beosztottól is meg kéne válni és nem csak azért mert eltusoltak ügyeket, hanem azért is mert nagy volt a csend a maffiózók köreiben. Valószínűleg eddig.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tudom, hogy nem csak a régi példaképed Orbán egy gaeci, hanem valószínűleg most én is, előtted.
Ám legyen!
És tudod miért? Nehogy te is Orbán akarj lenni! No, azért!

Drukkolok a TISZA párt és az általa a psrlamentbe juttatot civileknek. ( Remélem már legalább a parlamenti frakció párttag is! ;))

Szóval; hajrá! Bontsd le a NER-t, döntsd meg a mögötte lévő milliárdos mélyállamot és ne csak az egybiteseknek akarj szimpatikusabb lenni!

Na, helló!
Üdv: Horváth Feri

Utóirat: kérem a tisztelt magyar embereket, hogy a véleményüket, konmentjeiket ne a poszt írójával szembeni személyeskedésre pazarolják - mert az a lőtéri kutyát nem érdekli -, hanem inkább arra, hogy hol ír igazat és hol téved és nagyon de nagyon fontos lenne, hogy miért, mik az ellenérveik.
Tudják! A politikai vitakultúra nem arról szól, hogy ki milyen testalkatú, fejformájú, bőrszínű, stb. Köszönöm, ha esetleg aggódnának értem, én jól érzem magam a bőrömben, nem kell! ;) Próbáljanak a posztra fókuszálni öntudatos, értelmes és jóindulatú magyar emberként, mert ugye azok választották s Tiszát, velem együtt, aki öntudatos, értelmes, jóundulatú magyar állampolgár vagyok.

hétfő, június 01, 2026

20260601 Mostanában kevesebb inger ér a magyar politikából.

Mostanában kevesebb inger ér a magyar politikából.

Horváth Ferenc írása 
2026.06.01.

Mottó: Beteg világot élünk de azt nagyon gyorsan...

A nem felesleges de visszataszító kardcsörgetések nem bírnak érdekelni. Előkészítő játszmák, semmi mások. Kb. az elmúlt nyóc" év meg a vesztes padlón tartása. Láttuk ezt már ezt...

A 16-ik alaptákolmány módosítása - bár rosszul indult -, megtörtént.

Néhány fideszhű közjogi méltóság utálatos ragaszkodása a hatalomhoz, nem új dolog. Június 1 van, majd Petya leharcolja őket. + 1 hónap + 1 tákolmánymódosítás.

Sulyok szegény még marad a köszörűn. Ez biztos, hogy Orbán Viktor műve. Ő a puding próbája. Ha ő megy, a többi is megy. Kár erre sok szót fecsérelni.

A honvédelmi miniszter megpenget egy visszavételi szándékot, nomeg a belügyminiszter is. Azt érzem kéne az erősítés de nincs rá fedezet.

Aki nem akar újra katona, rendőr, bányász vagy táncművész lenni, az türelmesen vár, hogy marad minden a régiben vagy sem. Orbán csúnyán padlóra verte őket. Tuti, hogy a TISZA Pártra szavaztak de majd meglátjuk mire képes az új kormány!

Közben Irán még mindig vergődik az elmebeteg Trump kezei között, nő az olajbuborékos világválság de ebből egyenlőre nem érzünk sokat.

Zelenszkij hülye nevet ad egy bátor hadtestnek, amitől a lengyeleknek hányingere lesz. Egy négy éve kapott lengyel díjat követelményeknek tőle vissza.

Sok az okoskodó elemző. Köpönyegforgató magyarok, helyezkedő cigányok és hatalmas várakozás egy politikai aknákkal telirakott láthatatlan harcmezőn.
"Mondj igazat, és beverik a fejed". Kb. Itt tartunk. Még mindig.

Ami azonban már más.
Nem mérgezi a fidesz az emberek fejét. Nincsenek elmebeteg plakátok, és a TISZA csak darál- és darál. Nem is olyan rosszul. A sok parlmenti fideszes pótjátékos pedig úgy érzi magát, mint majom a köszörűn. Ez a helyes.

Várni kell. Csak jön a pénz az EU-ból, csak nem lesz munkanélküliség, és talán nem lesz gazdasági világválság sem. 
Talán...

Sziasztok!

A képen magyar emberek egy része látható. Persze mindenki olyan származású, amilyennek vallja magát... Lehet, hogy ők itt alant a magyar nép tagjai?
Talán ...

hétfő, május 25, 2026

20260525 Hol jár az Isten Pünkösd második napján? Meg akarom keresni!

 

20260525 Hol jár az Isten Pünkösd második napján?

Alcím: Magyarország egyik igen fontos hivatali intézménye rendszerének visszásságairól.

Horváth Ferenc írása

2026.05.25.

Mottó: hol jár az Isten Pünkösd második napján? Hol van az új kormány, és mit jelent sok gyermek élete és sorsa, amikor túl sok a szabály, és talán kiégtek az ügyintézők is?

 


Nagyon sokszor elhangzik mostanában az, hogy gyermekvédelem.

Nem tagadva azt, hogy egy ilyen idegbeteg rohanó világban, az átlagemberi leépülés világában, a pénzért való küzdelem világában vannak anomáliák és szülők szinte képtelenek minden az állam által előírt, gyermekeikkel kapcsolatos kötelezettségeiket a hatályos normák szerint teljesíteni, valami nagyon nem stimmel a magyar társadalomban!

Engedelmet kérek a szóért, de én azt tapasztalom, hogy túl sok a szabály. Túl sok a digitalizáció, ami egyrészről kívánatos - hisz pont a túl sok szabály miatt - egyszerűen a személyes megjelenés a hivatalokban szinte lehetetlen küldtetés, másrészről teljesen elhamarkodott a mi magyar világunkban.

 Megvilágítom ezt:

Az emberek igen magas százalékban még csak helyesen írni sem tudnak. Nagyon sokan mentálisan betegek ettől a modern világtól, és teljesen ellátatlanul. Nem veszi figyelembe a rendszer azt sem, hogy az emberek zöme nem is 60 évesen, hanem sokszor hamarabb a leépülés fázisába kerül. Ők, a napi betevőért küzdenek, nem élnek teljes életet.

A sok kamu felkészítés nem is hozhatta el azt az eredményt, hogy az idősebbek megtanuljanak elektronikus levelet írni, pláne nem úgy, hogy az hitelesített formában a nagy isteni ügyfélkapun keresztül zajlódjon. Most őszintén! Készített már valaki felmérést arról, hogy Magyarországon hány családban van nyomtató, szkenner és hogy azt használni képesek is az emberek, vagy csak szobadísz?

Na, szóval egy olyan világban élünk, ahol millióknak kimerül a nagy digitális átállás abban, hogy a Facebookon kommentelnek és igen rossz helyesírással megírnak néhány messenger üzenetet. Ehhez képest az állam elvárja, hogy te elektronikusan ügyintézz vagy menj be az Istenekhez a hivatalba és alázatosan kérd, hogy segítsenek neked! Aztán lehet, hogy az ötödik helyen lesz egy ember, aki még nem idegbeteg, és tisztességgel kisegít a bajodban.

Megjegyzés: a tudást meg kell fizetni. A munkát is. Ott is, ahol komoly értékválságok vannak.  Ugyan menj már el egy ügyvédhez, hogy segítsen vagy kérj meg egy szobafestőt, hogy rakja rendbe két szobádat és az agyad eldobod, hogy mit kérnek érte! Sok pénzünk van látszólag, csak sz@rt sem ér. Erre is nehezen jönnek rá lassan a mentálisan leépült orbáni rendszer kárvallottjai is a többiekkel együtt.

Ez volt a felvezető. Talán még lesz jelentősége.

A konkrét ügyről néhány szót slágvortokban. Nem mindent írok ki és írok le. Általánosítok.

Egy apa, egy anya, négy gyerek. Vannak anomáliák, ők nem a klasszikus családmodell, nem az értelmiségi vagyonos réteg, maradjunk ennyiben. Inkább az átlag igen sokat átélt 30-45 év közötti korosztály, ahol egymásra talál két ember sok-sok szenvedés után, és már 10 éve jól-rosszul együtt élnek. Papírok az ablakban, a nem elvált férjezett nevét használó asszony hoz egy gyermeket egyévesen és lesz még három közös. Aput nem zavarják a papírok, nem is igen tudja, hogy kell intézni. A kórházban nem kérdezik az anyát. Férjes nevén van, hát a férje vezeték nevét kapják a gyerekek.. Így az élettárs gyerekei, az anya férjezettsége miatt, a férj vezetéknevét kapják. Közük nincs hozzá, mi lenne az általános folyamat az apaságot elismerő út felé. Új világ, új helyzet.

A gyerekek sokat hiányoznak az iskolából, óvodából...

Az oktatási-nevelési intézmények jelzik, hogy baj van a "Családsegítőnek". A nagyfiú és a kicsik is sokat hiányoznak az iskolából, óvodából és megjelenik a családsegítő központ, vagy gyermekjóléti intézmény.. direkt jelzem, hogy hol itt, hol ott hogy hívják a helyi önkormányzat Szociális intézménye alatt dolgozó, hatósági jogkörrel nem rendelkező szervét.

 Hogy is áll ez össze a jelzésadástól a nevelésbe vételig!

Gyermekjóléti Központ = önkormányzati alapellátás. Jelzőrendszeri feladatokat lát el, javaslatokat tesz a gyámhatóságnak. Döntési jogköre nincs. Általában gazdasági szempontból nem független egység, ahol elvileg szociális munkások dolgoznak.

Gyámhivatal — állami hatóság, döntéshozó. A Gyermekjóléti Központ javaslatait figyelembe veheti, de nem köteles követni.

TEGYESZ — Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, állami szerv. A nevelésbe vett gyermekek elhelyezésért, gondozásáért felel.

Ha a Gyámhatóság a Családsegítő Központ javaslatára alapozza csak a nevelésbe vételt anélkül, hogy önállóan megvizsgálná a tényállást, akkor az az Ákr. 62. § szerinti tényállás-tisztázási kötelezettség megsértése lenne. Ezt csak úgy mondom.

 

Tudom, tudom! Kezd unalmassá válni. De hátha valakit érdekel, hát menjünk tovább. Vgy gögess le a konkrét esetig!

A gyerekek sokat hiányoznak az oktatási - nevelési intézményekből. A jelzésadás megtörténik. Jön a szociális érzékenységgel megáldott önkormányzati szerv a családsegítő menedzsment, amelyiknek rövid időn belül fel kell tárni a hiányzások okát. Bekérik a szakvéleményeket, megkeresik a szülőket, esetmegbeszélést, megbeszéléseket tartanak. ....és itt jönnek az anomáliák, szerintem

A szülő olyan lepukkant állapotban van mentálisan, mint országban sok ezernyi másik ember. Az anya három gyermeket próbál eljuttatni az iskolába, óvodába úgy, hogy a negyediket, aki csak olyan 2-3 éves sokszor kell cipelnie magával. A 10 éves "nagyfiú" sokszor megy tovább egyedül az iskolába, sok a késése. Az óvodába járó egyik gyermek a leány nem hajlandó egyedül átöltözni, a fiú nagyon értelmes de beszédhibás, fejlesztésekre szorulna. A háromévesről csak annyit, hogy olyan, mint egy hároméves. Könnyen elsírja magát, ha nem kap elég törődést.

Az anya így csak részmunkaidőben képes takarítani egy ideig, az apa sokszor fillérekért dolgozik, feketén vagy alkalmi bejelentésekkel a mai világban is. Egyébiránt így is megadnak a gyermekeiknek mindent, ami tőlük telik.

A nagymamánál élnek (aki jogilag nem nagymama, "csak" a saját fia vér szerinti gyerekeit fogadta be meg a legidősebb gyermeket, akit egyéves korától nevel a saját fia sajátjaként kb. 9 éve az ő fia).  Olyan 5-6 éve egy önkormányzati, két lakásból összenyitott bérleményben élnek. A lakhatási körülményeiket tekintve sok családot ismerek, akik sokkal rosszabb helyzetben élnek.

Tehát, hiányzások, betegségek, elmaradt védőoltások, egy depresszióra hajlamos anya, és egy korán, sokszor hajnalban munkába induló apa, aki este öt-hat óra felé ér haza, ha addigra egyáltalán hazaér.  A nagymama (aki a jog szerint nem nagymama)  közel 60 éves, vannak tartósabb betegségei de sokat segít az anyának, aki szinte minden reggel átéli a "káoszt", hogy ki beteg, ki nem, kit vigyen és hova a gyerekek közül. Sokan voltunk így ezzel, akik gyerekeket neveltünk, nem igaz?Nem is olyan egyszerű a "kirajzás" reggelente az iskolába, óvodába és közben esetleg valamelyik gyermekkel a gyermekorvoshoz... A NEM nagymama pedig örül, ha rendet rak a lakásban és megfőz, mire az anya 1-2 órára hazaér, mos, főz, takarít, majd elvégzi a "begyűjtést" és foglakozik a gyermekeivel délután, este pedig megfürdeti, megeteti, lefekteti őket. Óhatatlan, hogy ne hibázzon.

És jön a hivatal, amelyik alapvetően nem hivatal, de nagyon komoly kötelezési jogkörökkel rendelkezik, szerintem kaotikus szervezeti-működési szabályokkal.

Nem! Nem kell tovább olvasod, ha nem akarod! Esténként van nekem is időm írni erről, mert nagyon irritálnak a rendszer hiányosságai és túlkapásai, ezért próbálom vázlatosan bemutatni, hogy kikkel áll "szemben" egy anya, ha baj van.

Nézzünk egy ilyen "családsegítős" szabályrendszert, egy beszámolót lerövidítve általam.

1.)

Az önkéntesség az alapszolgáltatások szintjén valódi, de amint a gyermek veszélyeztetettsége prognosztizálható vagy megállapított, a rendszer kötelező pályára vált: a szakembereknek nincs mérlegelési jogkörük az eljárás megindítása körül, az anyának pedig az együttműködés megtagadása önmaga ellen szól a hatósági eljárásban.

 2.)

Védelembe vétel – kötelezettségek és önkéntesség

Releváns jogszabályok

1997. évi XXXI. tv. (Gyvt.) – 17. § (jelzési kötelezettség), 38–40/A. § (védelembe vétel), 68. § (hatósági intézkedés)

1993. évi III. tv. (Szt.) – 64. § (családsegítés)

15/1998. (IV. 30.) NM rendelet – szakmai feladatok és működési feltételek

149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet – gyámügyi eljárásrend

 

A védelembe vétel folyamata és ki mit köteles tenni?

A családsegítő  központ kötelezettségei:

A jelzőrendszeri tagok (iskola, orvos, védőnő, rendőrség) jelzése alapján — vagy saját észlelés alapján — kötelesek kivizsgálni a gyermek helyzetét. Ez nem mérlegelési kérdés: a Gyvt. 17. § alapján a jelzési kötelezettség elmulasztása jogkövetkezményekkel jár. Ha veszélyeztetettség megállapítható, javaslatot tesznek a gyámhivatalnak védelembe vételre.

A gyámhivatal (gyermekvédelmi hatóság):

A védelembe vételt határozattal rendeli el (Gyvt. 68. §). Ez már kötelező jellegű hatósági aktus – az anya beleegyezésétől független.

A Gyvt. kulcsmondása: ha az anya nem működik együtt a védelembe vétel után, az maga is veszélyeztető körülményként értékelhető, ami súlyosabb intézkedést (ideiglenes hatályú elhelyezés, nevelésbe vétel) alapozhat meg. 

Most egyszerűsítek.

Van az adott leterhelt anya, a sokat dolgozó apa és a betegségekkel küzdő nagymama, aki befogadta őket. Vannak az anomáliák. Nincs ezen  mit tagadni.

1.)

A családi állások rendezetlensége - a régi férj nevén vannak a gyerekek, akitől most van folyamatban a házassági bontóper, melyet nem az anyai indított, hanem a régi férj. Most van folyamatban az is, hogy az anya papíron férje, a valóságban 10 éve különváltan élő férje, bírósági eljárásban intézi, hogy a három nevén lévő kiskorú lekerüljön végre a nevéről. Ezekhez a gyermekekhez semmi köze, soha nem gondozta őket, egy fillért nem költött rájuk.Nem voltak apaságot elismerő nyilatkozatok. A jelenlegi élettárs a jog szerint NEM az édesapja a saját három vérszerinti gyermekének. Ez maga egy őrület, nem?! DE EZ A VALÓSÁG!

2.)

Itt lép be a "családsegítés", ahol a dokumentálás szerintem,  szörnyű. Valószínűleg a leterheltség miatt. Iskolai hiányzások, betegségek, visszamaradottság, fejlődési lemaradás, nevelési hiányosságok, beliieszkedési gondok… stb-stb.

Felveszik a kapcsolatot az érintett intézményekkel és az anyával... És elindul a daráló!

Az egyébként is leterhelt anyát, az önkéntesség ellenére, plusz feladatokra próbálják "rávenni", még az alapellátásban. Vigye el a gyerekeit, kérjen szakvéleményeket itt is, ott is... ahol csak mondják az okos szociális munkások. Merthogy egy anya, az mindent kibír.

Hogy is zajlik ez?

Mit kérhetnek/követelhetnek az anyától ebben a szakaszban?

1. Megjelenés a Családsegítő szervezetnél,

amely a helyi önkormányzat szociális részlegének egy alsóbb szintű szervezete, általában. Ott felkérik személyes megbeszélésre. Ez még nem kötelező, de a meg nem jelenés rögzítésre kerül és súlyosbítja a megítélést.

2. Együttműködési megállapodás aláírása

A Gyvt. 39. § alapján felajánlják az önkéntes alapú esetkezelést. A megállapodás tartalmazza: milyen problémákat azonosítottak, mit vállal az anya, mit nyújt a szolgálat, határidők és ellenőrzési pontok. Ez még önkéntes – de az aláírás megtagadása szintén dokumentálódik.

Konkrétan az egyes problémákra

Iskolai/óvodai hiányzások:

Az iskola/óvoda igazolatlan hiányzásokról értesíti a "családsegítő” szociális munkásokat és a jegyzőt.

A jegyző szabálysértési eljárást indíthat tanköteles korú gyermeknél (1999. évi XLIII. tv., illetve a köznevelési törvény 45. §). Az anyától elvárják az igazolások bemutatását és a rendszeres beíratást/elvitelt.

Beszédhiba: A szociális munkások logopédiai vizsgálatra utalják a gyermeket (nevelési tanácsadón keresztül). Ha az anya ezt megakadályozza, vagy nem viszi el, az már veszélyeztető magatartás. Gyermekpszichológusról nem tudok. Tessék mondani van belőlük elég?

Viselkedési zavar:

A Nevelési tanácsadó vizsgálatát javasolják/kérik. sPzichológiai tanácsadás felajánlása az anyának. Csak tudná mikor menjen? (Esetleg vasárnap, játszótér helyett?) Ha neurológiai ok gyanúja áll fenn, gyermekneurológiai vizsgálat ajánlott.

Ha az anya az önkéntes szakaszban nem működik együtt, a Családsegítő szociális munkások a Gyvt. 40/A. § alapján kezdeményezik a gyámhivatalnál a védelembe vételt, amelynek keretében az együttműködés már kötelező és kikényszeríthető lesz, és a gyermek mellé családgondozót rendelnek ki kötelező jelleggel.


Eljutottunk a családgondozóhoz is. Nézzük, mik lennének a feladatai:

A családgondozó feladata és dokumentációs kötelezettsége

Jogszabályi alap

Gyvt. 39-40/A. § – esetkezelés tartalma, 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet – részletes szakmai és dokumentációs előírások. Szakmai szabályozó dokumentumok (minisztériumi módszertani útmutatók).

 

A családgondozó feladatai:

Feltáró szakasz:

Családlátogatás – otthoni körülmények felmérése.

A gyermekek fizikai, érzelmi, szociális állapotának értékelése.

A szülő életvezetési képességének, erőforrásainak felmérése.

Kockázatbecslés elvégzése.

 

Gondozási szakasz:

Rendszeres személyes kapcsolattartás a családdal (otthon és irodában egyaránt).

Konkrét segítségnyújtás: ügyintézés, intézményekkel való kapcsolattartás.

A szülő kompetenciáinak erősítése, életvezetési tanácsadás.

Koordináció az összes érintett szakemberrel (iskola, védőnő, orvos, pszichológus).

Esetmegbeszélések szervezése és részvétel esetkonferenciákon.

Szükség esetén krízisintervenció.


Ellenőrzési funkció:

Ellenőrzi, hogy az anya teljesíti-e a gondozási tervben vállaltakat.

Figyelemmel kíséri a gyermek iskolalátogatását, fejlődését.

Jelzi a gyámhivatalnak, ha az együttműködés megszakad.

Kötelező dokumentáció.

 

1. Környezettanulmány

Az első családlátogatás alapján készül.

Tartalmazza:

lakáskörülmények leírása

családszerkezet, kapcsolatok

anyagi helyzet

gyermekek állapota, fejlettsége

veszélyeztető tényezők azonosítása

 

2. Egyéni gondozási-nevelési terv

A Gyvt. és az NM rendelet alapján kötelező elkészíteni. Tartalmazza:

azonosított problémák,

célok és határidők,

az anya vállalásai,

a szolgálat vállalásai,

felülvizsgálati időpontok (legalább 3 havonta).

 

3. Együttműködési megállapodás

Az anyával közösen aláírt dokumentum, amely rögzíti az önkéntes szakasz kereteit.

 

4. Esetnapló / gondozási napló

Minden egyes kontaktust dokumentálni kell, beleértve:

dátum, időtartam, helyszín,

ki volt jelen,

mi hangzott el, mi volt megfigyelhető

mit vállalt az anya, mi teljesült,

következő lépések.

Ez a dokumentum bizonyítékként szolgál a gyámhivatali eljárásban.

 

5. Jelzések és megkeresések rögzítése

Minden beérkező jelzés (iskola, óvoda, védőnő stb.) és minden kimenő megkeresés írásban dokumentálandó, iktatással.

6. Féléves értékelés

A Gyvt. alapján legalább 6 havonta kötelező értékelni az esetkezelés eredményességét és dönteni a folytatásról vagy lezárásról.

7. Záródokumentáció

Az eset lezárásakor összefoglaló készül az elvégzett munkáról és az eredményekről. A dokumentáció tehát nem csupán adminisztráció – az anya és a gyermek helyzetét egyaránt védi, és egyben az intézményi felelősség igazolásának eszköze is. Ha az anya utólag vitatja az eljárást, a gondozási napló a legfontosabb bizonyíték.

 

Részleges együttműködés – jogi és szakmai következmények

Elvi kiindulópont:

A részleges együttműködés a leggyakoribb és egyben a legnehezebben kezelhető helyzet, mert sem a teljes elzárkózás, sem a teljes megfelelés képe nem rajzolódik ki. A rendszernek erre pontosan szabályozott válasza van. Mit jelent pontosan a "részleges együttműködés"?

Tipikus formái:

Megjelenik a családsegítőben, de a vállalásokat nem teljesíti.

Elvitte a gyermeket vizsgálatra, de a javasolt terápiára nem jár.

Az iskolalátogatás javult, de nem rendszeres.

Aláírta a gondozási tervet, de a határidőket rendszeresen túllépi.

Elérhető, de magyarázatai következetlenek.

 

A családgondozó teendői ebben a helyzetben

1. Fokozott dokumentálás

Minden részteljesítést és mulasztást tételesen rögzít az esetnaplóban, dátummal és konkrétumokkal. Nem elég az, hogy "késlekedik" – le kell írni, hogy mit, mikor, mennyivel késett.

2. Figyelmeztetés, határidő-módosítás

A gondozási tervet felülvizsgálják és módosítják, az anya újabb konkrét határidőket kap. Ez írásban történik, az anya aláírásával vagy annak megtagadásának rögzítésével.

3. Fokozatosság elve

A Gyvt. rendszere fokozatos beavatkozást ír elő.

4. Esetkonferencia

Ha a részleges együttműködés tartós mintává válik, összehívják az összes érintett szakembert (iskola, óvoda, védőnő, pszichológus). Az esetkonferencia közös álláspontot alakít ki és dokumentált döntést hoz a következő lépésről.

 

Mit értékel a gyámhivatal?

A gyámhivatal nem egyetlen mulasztást néz, hanem mintát keres. Értékelési szempontok:

Mennyi ideje tart a részleges együttműködés?

Javul vagy romlik a tendencia?

A gyermekek állapota közben javul-e vagy stagnál/romlik?

Az anya mulasztásai véletlenszerűek vagy rendszeresek?

Volt-e elegendő segítség, figyelmeztetés, esély?

Ez utóbbi azért fontos, mert az anya utólag nem hivatkozhat arra, hogy nem tudta – ha a dokumentáció rendben van.

 

Jogi következmények fokozatosan

1. szint – védelembe vétel fenntartása vagy szigorítása

A gondozási terv kötelezőbb elemekkel egészül ki, a családgondozó látogatási gyakorisága nő.

2. szint – kötelező szakértői vizsgálat elrendelése

A gyámhivatal határozattal kötelezi az anyát a gyermek meghatározott vizsgálatára. Ennek megtagadása már önálló jogsértés.

3. szint – ideiglenes hatályú elhelyezés

Ha a késlekedések és mulasztások következtében a gyermek fejlődése, biztonsága akutan veszélybe kerül, a gyámhivatal vagy akár a családsegítő központ is kezdeményezheti az azonnali, ideiglenes elhelyezést.

4. szint – nevelésbe vétel

Tartós, megváltoztathatatlannak tűnő együttműködési hiány és gyermeki veszélyeztetettség esetén a Gyámügyi Osztályok döntenek a nevelésbe vételről. Együttműködnek a Területi Gyermekvédelmi Szolgálatokkal, helyet találnak a gyerekeknek, és hol  együtt, holkülön-külön nevelőszülőknél helyezik el őket, hol gyermekotthonokban. Ahogy esik, úgy puffan alapon. Amennyi hely van, annak függvényében.

 

A konkrét eset

Esetünkben elrendelik mind a négy gyermek, nevelésbe vételét. A legidősebbet és a harmadik gyermeket  kiemelik a családból, percek alatt odaadják két nevelőszülőnek őket, akiknek talán még a lakóhelyük is más-más településen van.

A két gyermek átadása szörnyű.

Úgy bánnak velük, mint a kutyákkal. Gyámügyes nincs jelen... Rábízták - mint az később kiderül ezt a részt a szociális munkásokra és a gyermekvédelmi gyámra, akik Istenek! Be sem mutatkozik senki. Azt vélelmezni lehet, hogy van egy vezető valaki (a gyermekvédelm gyám), a családgondozó, egy férfi (aki akárki is lehetne), egy nő, aki valószínűleg ott dolgozik, két nevelőszülő külön-külön státusban és egy négyéves forma kislány, aki az egyik már jelenlévő nevelőszülő gyermeke. És még valaki ténfereg ott...nem tudok rá figyelni. 

Esély se volt arra, hogy felkészítsék az anyát a gxermekeinek az átadására, vagy egy rövid tárgyalásra.

Az anya áltál meghatalmazott segítőt levegőnek nézik. Nem akarnak  vele foglalkozni.  Így is vártak 'szegények", mert az anyát telefonon hívták fel, hogy azonnal vigye be a gyerekeket, mert ha nem rendőrrel mennek ki értük. A meghatalmazott segítő kéri az anyát, hogy tegyen eleget a kötelezésnek, ne rontson a helyzeten és végül ő viszi be a két gyermekkel a "családsegítőbe". Az apa térdre esve, megsemmisülve sír otthon, ő az egész ejárásban nem volt ügyfél, ő egy senki, csak a bológia apa, akivel együtt élnek a gyermekek. Viszik a kilenc éve általa nevelt tízéves fiát is és a szeme fényét a négyéves kislányát. Nem megy velük. A meghatalmazott segítőjük kéri, hogy maradjon a másik két gyermekkel egy hat évessel és egy három évessel. A hároméves addig sír, amíg nem viszik őt is.

És jön a nagymama is, aki a jog szerint NEM nagymama csak biológiailag az... Jön. Magyarázni akarja a meghatalmazott segítővel együtt, hogy tegnap a valós lakóhely szerinti Gyámügyi Osztályon ő vállalta a gyámságot, jegyzőkönyv is készült róla, halasztást is kaptak. Az ügyintéző nem látta a másik, az eljáró gyámügy nevelésbe vételi  határozatait a gépi rendszerben, de ezek lényegtelenek, mert a másik gyámügy a 10 éve fiktív, de lakcím szerint illetékes Gyámügy a szociális munkások javaslatára már döntött, az anyának tudni kellett róla már korábban, hogy ez így lesz.  Be sem tudja az anya őt hívni, mert folyamatosan stressz alatt tartják.

Március 23-i a dátum a határozatokon, amit az anya az elmondása szerint soha nem kapott meg, csak a mellőzött meghatalmazott felkérésére, hogy közölje ezekkel az emberekkel, hogy MOST azonnal adjanak ki neki másolatokat. Megjegyzés? A legtöbb iraton a cím ennyi: Név, település, kerület, utca házszám. Egy kilenc-tíz családot befogadó kétemeletes felújított épületről beszélünk, ahol sok az új beköltöző társadalmi státuszát tekintve sokkal jobb módú ember.

25 percig tart másolni az iratot. Közben felhívják a "gyámügyest", aki azt mondja, nincs apelláta, határozatok vannak, vigyék a gyerekeket. Közben a kába anyát oktatják a kapcsolattartásról. A nagyfiúval az egyik nevelőszülő beszélget, a kislány játszik a másik nevelőszülő kislányával. Hihetetlen az egész! Szürreális és érthetetlen. Csacsog a sok nő, az anya néz ki a fejéből és bólogatva hebeg... közben nézi a gyerekeit, akiket nemsokára elvisznek. A meghatalmazott segítő egy darabig áll, aztán leül 5-7 méterre a meghatalmazójától, akit körbevesznek.

 

Március 26-ot írtunk aznap. A határozatok március 23-i dátumozásúak. Az istenek az modják mindent megbeszéltek telefonon az anyával. Hogy mikor kapta volna meg a határozatokat, az itt nem kérdés. Az utcán szóltak neki. Elég az. Csak egy buta nő szegény, aki rossz körülmények között nőtt fel és eddig se igen élt boldogan soha. mit neki ez a helyzet, nem igaz?

Hét felnőtt és kiskorú volt a teremben, amikor megérkezett az anya, a meghatalmazott segítőjével és két átadandó gyermekkel. Leírom most már. Én, voltam a meghatalmazott segítő, mit szégyelljek rajta! A nagyi várta hgy behívjuk. esély se volt rá.

És itt van a kutya elásva! Még csak egy jegyzőkönyv sem készült arról, ami történt. Ki adta is át, és kinek a gyerekeket? Ki irányította ezt a folyamatot? Senkit nem érdekelt, hogy a nevelésbe vett két gyermek mit, miből és mennyit hozott magával ruházatából, értékből. Ledarálták a kötelezőt és már vitték is a két gyereket, akik örültek, hogy kocsikázhatnak... Aztán már nem örülhettek, mert rá kellett jönniük, hogy már nem mehetnek haza, másokkal kell élniük.

Mint később kiderül a gyermekvédelmi gyám vitte ebben a prímet. Ha vége az ügynek számíthat arra, hogy panasszal élnek ellene, de most nem ez a fontos.

Az anya most kéthetente lejár Ceglédre látogatni. Odahozzák be nevelőszülők a gyermekeket egy központi hivatalos helyre. Az anya azt sem tudja, milyen körülmények közé kerültek a gyerekei. Sosem látta őket az új otthonukban . Az élettársa - bár a három legfiatalabbnak a biológiai apja - nem is látogathatta őket, mert a gyámügyi eljárásban ő egy senki, nem ügyfél mondja a gyámügyi előadó. Eddig is egy senki volt. Nem törődtek vele, hogy az egyik eltartója a négy gyermeknek, akik egy lakásban élnek együtt, családként. Nem kérték ki semmiben a véleményét sem.

Tovább mondom! Ha unja a kedves olvasó, nem haragszom meg, ha nem olvas tovább! Ez másoknak, az életet jelenti. Egy hat éves és egy három éves kisfiú továbbra is a családban maradt. A szülők azóta rettegnek, ha valaki kopog az ajtón... Krízishelyzet sohasem volt. Veszélyezettség volt, de milyen, ha ma sincs otthon semmi bajuk? Értelmi. Éljen! A egész Magyarország, pszichológus. tényleg? Látta a gyermekeket gyermekpszichológus?

Kettőt most „kimentett” 2026. március 26-án a gyermekvédelmi rendszer, kettő pedig az óta is otthon van a nagy veszélyeztetettségben, és várja a hirtelen halált, mert Pünkösd letelte után bármikor jöhetnek értük is, és elviszik őket egy rossz hírű gyermekotthonba. Akár holnap is. Vége van a védettségnek, holnap már hétköznap van. Hol járhat az Isten? Kaj phirel o del? Látja ezt, vajon?

Az anya is ott volt gyermek otthonban, ott szerezte a traumáit először. Ugyanoda viszik a hatéves és a 3 éves kisfiát. Ki segített neki ebben az egészben igazán, melyik szociális munkás és mivel? elment valaki az iskolába vagy az óvodába, hogy amikor a gyermekeiért megy, tájékoztassák, hogy van egy csomó levele, amit „nem kereste” jelzéssel küldött vissza a posta. Mi is azon a leveleken a címzés, kedves családsegítők!!!!

Írtunk felülvizsgálati kérelmet az eljáró gyámügyi osztálynak! Az nem terjesztette fel a kérelmet a felettes szervnek, nem a tartalma szerint vizsgálta, bár neki kötelező. Csak egy tájékoztatást küldött, hogy nem oda Buda, mind a négy gyermek nevelésbe kerül, csak se nevelőszülő nincs még, se gyermekotthoni férőhely. Készüljenek a szülők, mert nemsokára viszik a másik kettőt is.

Április 5-én kapta meg ügyfélkapun a felülvizsgálati kérelmet az eljáró gyámügyi osztály, amiben benne volt az is, hogy biológiai apa kéri, hogy ő is láthassa kéthetente a gyermekeit. Április 15-én érkezett a tájékoztató levél vissza. Az engedély feltétele egy rendőrségi irat, amit még várnak. A rendőrségi iratról kiderül, hogy ők tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen. akinek egyébként tudják a nevét, hisz a gyerekek apját akarták ellehetetleníteni. Az anya nem is kért ideiglenes távoltartást és nem is járt bent náluk április 9-én. Őrület.

A tájékoztató arra utal, hogy az anya és a meghatalmazott segítője lemondott a közigazgatási perről. Ez teljesen valótlan állítás. Még aznap ment ügyfélkapun keresztül az illetékes Törvényszékre a kereset, amit az illetékes gyámügyi osztály címére kellett megküldeni, de a Törvényszéket megjelölni címzettként. Pár nap múlva jött a válasz, hogy a kiadmányozási joggal rendelkező felettes szervnek, a vármegyei Kormányhivatalnak továbbították a keresetet. Hogy a Törvényszék mikor kapta meg tőlük, azt nem tudjuk.

A nagy átverés show

Május 19-én a helyi családsegítő néhány tagja, az anya szerint az esetmenedzser, a családgondozó nem bejelentett látogatást tett a családnál. Elkísérte őket a tényleges lakóhely gyámügyi osztályának az az osztályvezető helyettese is, aki március 25-én jegyzőkönyvbe foglalta, hogy az anya, a nagymama és a meghatalmazással bíró segítő-tanácsadó (azaz, én), megjelentek a Hatósága előtt. A nagymama vállalta a gyámságot, az anya és az eljárásban segítő általa meghatalmazott pedig a nevelésbe vételek elhalasztását kérték 15 napra, aminél ő jóval többet adott a törvény szerinti módon (60 napot) mert a nyilvántartásban ő még nem látta a másik gyámügyi osztály határozatait. Soha nem bírálta el ezt a jegyzőkönyvbe foglalt ügyet az illetékes gyámügyi osztály! Minek is. Van határozat, végre kell hajtani!

Tehát május 19.  A lakásukban megjelenik az esetmenedzser, a családgondozó és a helyi gyámügyes vezető. Az anya szerint, azt mondták környezettanulmányt végeznek a gyermekek visszahelyezése végett. Egy papír fecni nem sok, annyit sem hagytak a helyszínen, hogy kik és milyen hivatalos céllal jártak ott.  Az osztályvezető-helyettes azt ígérte ügyfélkapun majd kapnak jegyzőkönyvet. Május 26-án ezerrel megy be hozzá az anya, mert még mindig bízik az osztályvezető-helyettesben.

Nagy volt a szülők öröme. Bár a meghatalmazott segítő mondta nekik, hogy a Törvényszékre küldjenek egy sürgős beadványt legalább a jelenlegi állapot fenntartására, a Törvényszék döntéséig,a melyik eddig még nem válaszolt csak annyi tartalma szerint, hogy be van fogadva a kereset, ők nem akarták, bíztak a hatóságokban, hogy minden rendeződik, visszakerül a két gyerek, a másik kettőt pedig "nem viszik el". (Jegyzőkönyvet azóta sem kaptak.) hitték, hogy bizonyára ezért kaptak idézést a bejelentett lakcím szerint illetékes 50 kilométerre lévő gyámügyi ügyintézőtől május 22-én kilenc órára, vége lesz a szenvedésnek és a rettegésnek, hogy mikor viszik az otthon maradt gyermekeket, akiknek eddig nem találtak helyet.

 Május 22. 09.00 óra - gyámügyi tárgyalás egy kb. 15 m2-es teremben. Nincs nagyobb közli a tárgyalást vezető gyámügyi ügyintéző. Felsorolja, hogy kik vannak jelen. Megjegyezhetetlen, annyian. (Később kiderül, hogy a gyermekjogi képviselő, a velük foglalkozó családsegítős esetmenedzser, a gyermekvédelmi gyám, a TEGYESZ elhelyezési ügyintézője, az Integrált jogvédelmi Szolgálat képviselője /magyarul a gyermekjogi képviselő/ a gyámügyi ügyintéző, a hölgy, aki a jegyzőkönyvet írta, és mi öten, az anya, az apa, a meghatalmazott segítő és a szintén idézett két kisgyermek, aki még ott maradt. Megint csak azt mondom őrület! Az ajtót nem tudtuk bezárni, a folyosón zajongtak, lehet hogy mérgesek voltak ránk, hogy majd másfél órája tart a 25 percesnek indult tárgyalás.

Én jeleztem, hogy a tárgyalás miden szakaszában tanácsot kívánok adni az anyának, becsatoltattam a meghatalmazásaimat az anya és az élettársa észéről, benyújtottam az illetékes törvényszék levelét, mely tartalma szerint arra utalt, hogy az anya közigazgatási keresetét befogadták. Kértem, hogy pontosan jelölje meg a gyámügyi ügyintéző, hogy mi a tárgya a tárgyalásnak. A két még otthon maradt gyermek gyermekotthoni elhelyezése volt.

Azonnal kértem, hogy tanácsot adhassak az édesanyának. Arra az álláspontra jutottunk, hogy azonnal kérjük ennek a tárgyalásnak a felfüggesztését, mert a közigazgatási per már folyamatban, semmiféle intézkedést ne foganatosítsanak a törvényszéki eljárás befejezéséig, a gyámügyi eljárást teljesen függesszék fel. Volt egy kis zavar, de végül a jelenlévők arra jutottak, hogy mégis folytatják a tárgyalást. Mi elzárkóztunk a további kérdések konkrét megválaszolásától, már nem voltunk együttműködők.

 Még idézem az ügyben eljáró esetmenedzser nyilatkozatát:

„Mi családlátogatásra jártunk ki a családhoz. Tapasztaljuk, hogy a lakás rendezett. Megtörténtek a szakértői vizsgálatok, nincs elmaradás oltásokban, státuszvizsgálatban. Az óvodai pedagógiai véleményeket elhoztam, átadom. Ami még probléma, hogy még mindig sokat hiányoznak a gyerekek. Szükségük lenne fejlesztésre, amit így nem kapnak.

A pedagógiai szakszolgálatos vizsgálatok elvégzése megtörtént, a hiányzások azonban még mindig probléma volt. Az együttműködés eddig nem valósult meg, az anya mindig betegségre hivatkozott.

A bántalmazás jeleit az anyán és a gyermekeken nem láttam, de az együttműködés hiánya miatt, ezt nehéz is lett volna látni. Hozzánk érkezett jelzés arról, hogy az apa főként verbálisan bántalmazta az anyát. Mi megtettük a feljelentést. Nem emlékszem pontosan, mikor volt benn az anya. (megj: Az irataik szerint április 9-én) Feladat volt a gyermekek családi jogállásának rendezése. Fenntartom a nevelésbe vételi javaslatot. Még nem történt ilyen, de ebben az Intézményvezető tud nyilatkozni. Később nyilatkozunk ebben.”

 Aztán hazajöttük. Közben a jog szerint NEM nagymama (aki várta haza az unokáit), átvette az érdekes módon a pontos címre megérkezett Törvényszéki levélcsomagot. Nem tartalmazott jó híreket. A védiratok tanúsága szerint teljes az elzárkózás az anya kérelmeivel szemben. Én, aki elismerem, hogy a nagymamával való régi ismeretségre is tekintettel, sokat segítettem az gyámügyi iratokból fakadó tennivalók átbeszélésében, a beadványok megfogalmazásában, a további eljárásból kiesem. Nem lehetek támogató, nem vagyok ügyvéd. Sokat szenvedtem, mert soha nem volt a szakterületem ez a téma. Megtettem, am tőlem tellett. Többre már nem vagyok képes. Tele vagyok fájdalommal. Ezek a gyerekek nem érdemlik az anyjuk sorsát.

Az anya névleg férje beadta a válókeresetet és a gyermekeket is le akarja vetetni a nevéről, akikhez semmi köze. Május végén oda is mehet az anya egyedül, megtörten, jogi védelem nélkül. Fél a volt férjétől és a családjától. Leget, hogy a perben az anya kérhetné a tanúskodását? Lehet. Csak utána érdemes a gyerekek biológia apjának egyáltalán elmenni az anyakönyvi hivatalba. Megállt az életük.

A bíróság a felperes azonnali jogvédelem - halasztó hatály elrendelése - iránti kérelmünket elutasította. Nincs tovább. Ügyvédre nincs pénz. A Kormányhivatal mellett működő ingyenes jogsegélyszolgálat mire mozdulni tud ebben az ügyben, már a másik két gyermek sem lesz a szülőkkel. Nem is igen bíznak bennük. Lélekben feladták.

Már csak azon törjük a fejünket, hogy összeállítunk egy nyilatkozatot, reagálunk a védiratokra és leírjuk, amit gondolunk. Még ma ügyfélkapun az anya a saját nevében beküldi. A Törvényszék úgy is az ügyet tárgyaláson kívül fogja érdemben elbírálni, mert se a felperes se az alperes nem kérte azt. De mit is érne vele a hányatott sorsú anya, egyedül…. Még van 15 nap. A gyerekeket azonban holnap is vihetik… Nincs tovább. a rendszer összezárt!

Hol jár az Isten? Talán Győr felé...

 

H.F.