2026.09.26. Egy Horváth Feris törvényjavaslat - hogy tudjátok, mit csináltok

Ügyészségi és NVVH reformcsomag – törvényjavaslat-tervezet

2026. szept. 26. · összeállította: dr. Horváth Ferenc

A kvázi törvényjavaslat tényanyagát és kronológiáját AI-alapú kutatási segédeszközzel gyűjtöttem és ellenőriztem; az elemzés, a következtetések és az állásfoglalás a szerző saját munkája. Ez másfél óra munkája, amikor is a meterséges intelligenciával kérdezz-felelek játékot játszottam. Majd meglátjuk, hogy egy éven belül, hány gondolatot fognak megérteni a félhkegyelmű politikusok és dolgozzák ki jó pénzért ők. Nekem senki nem fizet az okosságokért!

Preambulum

Az Országgyűlés, felismerve, hogy az igazságszolgáltatás és a bűnüldözés szervezetrendszerében kialakult egyszemélyi, ellenőrizetlen döntéshozatali pontok - így különösen a legfőbb ügyészi tisztség köré épült hatalomkoncentráció - súlyosan veszélyeztették a jogállamiság, a törvény előtti egyenlőség és a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését, az alábbi törvényt alkotja.

A törvény célja:

• a büntető igazságszolgáltatásban részt vevő szervek (ügyészség, Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal - a továbbiakban: NVVH, bíróságok) belső és külső fékek-ellensúlyok rendszerének megteremtése;
• az egyedi ügyekbe történő szóbeli, dokumentálatlan beavatkozás kizárása;
• a sértettek és az eljárás alá vont személyek jogorvoslati jogainak érdemi, független fórum előtti érvényesítése;
• az igazságszolgáltatási szervezetrendszer szakmai és anyagi megbecsültségének helyreállítása, ezáltal a jogászi pálya és a köztisztviselői pálya közötti aránytalanságok mérséklése.

I. Fejezet - A legfőbb ügyészi szervezet átalakítása

1. § A legfőbb ügyészi tisztséget három, egymással egyenrangú, legfőbb ügyészi jogállású tisztségviselő tölti be, akiket a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés egyidejűleg választ meg.

2. § (1) A három tisztségviselő rotációs rendszerben látja el feladatait: hároméves ciklusonként az egyikük gyakorolja a legfőbb ügyészi jogkört, míg a másik kettő legfőbb ügyész-helyettesként működik.

(2) A legfőbb ügyész-helyettesek feladatmegosztása:

• a) ügyellenőrzési és határidő-felügyeleti helyettes - országos szinten felel az ügyek állásának, a határidők betartásának ellenőrzéséért;
• b) működési és korrupcióellenes helyettes - felel a szervezet zavartalan és korrupciómentes működéséért.

3. § (1) A hivatalban lévő legfőbb ügyész havonta, a Büntető Törvénykönyv fejezeti rendje szerinti bontásban beszámol az ügyek állásáról az igazságügyi miniszternek vagy annak helyettesének.

(2) A beszámolót a két legfőbb ügyész-helyettes ellenjegyzi.

4. § A legfőbb ügyészi tisztség - bármelyik rotációs pozícióban - nem tölthető be politikai párt korábbi tisztségviselője által a tisztség megszűnésétől számított 5 éven belül.

II. Fejezet - Utasítási rend és írásbeliség

5. § (1) Egyedi ügyben utasítás kizárólag írásban adható.

(2) Ha a késedelem az eljárás eredményességét veszélyezteti, kivételesen szóban is közölhető az utasítás, de az utasítást adónak azt az elhangzástól számított egy órán belül írásban is meg kell erősítenie.

(3) Az (2) bekezdés szerinti írásbeli megerősítés elmaradása esetén a szóbeli utasítás nem hajtható végre, és arról a végrehajtásra felkért ügyész köteles feljegyzést készíteni.

6. § Minden írásbeli utasítást iktatni kell, és azt a korábban jelzett Felügyeleti Tanács (V. Fejezet) számára a negyedéves jelentésben fel kell tüntetni.

III. Fejezet - Javadalmazás és életpálya

7. § (1) Az ügyészségi és bírói szolgálati törvény javadalmazási fejezete kiegészül egy, a fogyasztói árindexhez kötött korpótlékkal, amely három évente automatikusan, jogszabályi erővel, minimum 20 000 forinttal emeli az érintettek illetményét.

(2) A korpótlék nem érinti, nem helyettesíti és nem csökkenti a köztisztviselőket egyébként megillető illetményemelést.

8. § (1) A jogi diplomát szerzett, speciális ügyészi szakvizsgát tett pályakezdők nettó 500 000 forint illetménnyel kezdik szolgálatukat, csoportvezető ügyész mentorálása alatt, mentorált-gyorsított rendszerben.

(2) A már szolgálatban álló, alacsonyabb illetményű ügyészi állomány számára egyszeri felzárkóztatási kiegészítést kell biztosítani, hogy az új belépők bére ne okozzon indokolatlan bérfeszültséget.

IV. Fejezet - Ügyáthelyezés és - elosztás szabályai

9. § (1) A legfőbb ügyészség nyilvános, objektív kapacitás-kategória rendszert (A/B/C) vezet be és tart karban, amely az ügyészlétszámot, a szakosodott osztályok meglétét és a nyomozásfelügyeleti kapacitást méri.

(2) Ügy csak azonos vagy magasabb kategóriájú, szomszédos illetékességű ügyészségre helyezhető át.

10. § (1) Az áthelyezés két, egymástól elkülönített lépésből áll:

• a) engedélyezés: annak írásbeli megállapítása, hogy a törvényi küszöbérték (mérhető túlterheltségi mutató) teljesült-e - ezt az ügyellenőrzési és határidő-felügyeleti legfőbb ügyész-helyettes végzi;
• b) kijelölés: az áthelyezés tényleges célügyészségének meghatározása - ezt kizárólag a működési és korrupcióellenes legfőbb ügyész-helyettes végzi, az azonos kategóriájú, szomszédos ügyészségek közötti automatikus, sorsolásos vagy rotációs elosztással.

(2) A kijelölést végző helyettes a célügyészség kiválasztásában nem mérlegelhet szabadon.

11. § Mindkét döntés kizárólag írásban, indokolással, 3 munkanapon belül közlendő az érintett ügyészségekkel és a Felügyeleti Tanáccsal.

12. § Ha a két legfőbb ügyész-helyettes nem ért egyet, a kérdést a hivatalban lévő legfőbb ügyész dönti el; ha ő maga érintett, a Felügyeleti Tanács dönt.

V. Fejezet - A Felügyeleti Tanács létrehozása és hatásköre

13. § (1) A törvény önálló, az ügyészségtől és az NVVH-tól szervezetileg független Felügyeleti Tanácsot hoz létre.

(2) A Tanács tagjai: két bíró (a bírói önkormányzati szervek delegáltjai), egy ügyvédi kamarai delegált, két, a parlamenti ellenzék által delegált tag, valamint két civil kontroll szervezet delegáltja.

(3) A Tanács tagjainak megbízatása 6 év, nem újítható meg azonnal.

14. § A Felügyeleti Tanács hatásköre:

• a) az ügyészségi és NVVH feljelentés-elutasítási és eljárás-megszüntetési panaszok másodfokú elbírálása;
• b) az NVVH vizsgálati cselekményei elleni kifogások másodfokú elbírálása;
• c) az ügyáthelyezési döntések elleni jogorvoslat elbírálása;
• d) a legfőbb ügyészi és NVVH negyedéves jelentések átvétele és nyilvános összesítése;
• e) a hatásköri viták eldöntése, ha arról e törvény külön rendelkezik.

15. § A Tanács NVVH-ügyekre szakosodott tagot vagy albizottságot jelöl ki, amely közigazgatási és pénzügyi szakértelemmel egészíti ki a testület munkáját.

16. § A Tanács döntése a felek számára kötelező; azt sem a legfőbb ügyész(ek), sem az NVVH elnöke nem bírálhatja felül.

VI. Fejezet - A sértett/érintett panaszjoga

17. § (1) A büntetőeljárásról szóló törvény (Be.) 790–795. §-a és a felülbírálati indítványra vonatkozó rendelkezései e törvénnyel az alábbiak szerint módosulnak.

(2) A feljelentés elutasítása vagy az eljárás megszüntetése elleni panaszt elsőfokon a felettes ügyészség bírálja el; ha a panaszt elutasítja, a sértett - kérelme nélkül, automatikusan - jogosult az ügyet a Felügyeleti Tanács elé vinni.

(3) A felülbírálati indítvány köre kiterjed valamennyi feljelentés-elutasításra és eljárás-megszüntetésre, nem csupán a közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével összefüggő kiemelt bűncselekményekre.

18. § (1) Ha a jogorvoslati határidő és az elévülési idő közelsége miatt a hatóság késedelme zárná el a jogorvoslatot, az elévülés e körben nem hivatkozható a sértett ellen.

(2) Ezt a kérdést panasz alapján a Felügyeleti Tanács vizsgálja.

19. § (1) A kötelező jogi képviselet mellett egyszerűsített, ügyvéd nélküli beadási forma is rendelkezésre áll az első szintű felülbírálati kérelemhez.

(2) Az elektronikus kapcsolattartás kizárólagossága mellett papíralapú alternatívát is biztosítani kell.

VII. Fejezet - Bírósági szervezet: ügyszakok elhelyezési szétválasztása

20. § (1) A bíróságok szervezetéről szóló törvény (Bszi.) kiegészül azzal, hogy a polgári, a büntető és a közigazgatási ügyszak - átmeneti, határidőhöz kötött kivétellel - nem osztozhat közös épületen.

(2) Az állami ingatlanvagyon-kezelő szerv 6 hónapon belül köteles felmérni az átalakításra alkalmas üres vagy alulhasznált állami irodaházakat, és 2 éves ütemtervet készíteni a bíróságok szétköltöztetésére.

21. § Ahol jelenleg egy épületben van több ügyszak, ott a fizikai szétválasztás megtörténtéig legalább külön bejárat, külön váró és külön irattár biztosítandó azonnali hatállyal.

22. § Az egységes központi irattár és logisztika az igazságügyi tárca alá rendelt, de a bíróságoktól szervezetileg független háttérintézményként működik.

VIII. Fejezet - Bírói életpálya gyorsítása

23. § (1) A legalább 10 éve bírósági titkárként szolgálatot teljesítő jogászok gyorsított eljárásban bíróvá nevezhetők ki, a szakmai minimumkövetelmények (gyakorlati idő, vizsga) csökkentése nélkül.

(2) A gyorsítás a mentori kapacitás bővítésével valósul meg: az így kinevezett bírók komoly ítélkezési gyakorlattal rendelkező csoportvezető bírók irányítása alatt dolgoznak, a mentorált időszak alatt önálló ítélkezési gyakorlatot nem folytatnak.

24. § A mentorált időszak időtartamát és a csoportvezetői kapacitás bővítésének ütemtervét az Országos Bírósági Hivatal dolgozza ki, e törvény hatálybalépésétől számított 90 napon belül.

IX. Fejezet - Ügyvédi díjszabás és pályaátjárhatóság

25. § Az ügyvédi tevékenységről szóló törvény kiegészül ügykörönkénti, kötelező vagy ajánlott díjszabással, amelyet az ügyvédi kamara és az igazságügyi tárca közösen dolgoz ki és tesz közzé.

26. § (1) A be nem jelentett, számla nélküli ügyvédi díjazás (leplezett paraszolvencia) elleni fellépés a NAV-adatbányászati eszközök kötelező alkalmazásával és a meglévő büntetőjogi tényállások következetes érvényesítésével történik.

(2) Ez a törvény nem vezet be új, kizárólag az ügyvédi szakmára szabott különadót.

27. § (1) Az ügyészi vagy bírói pályára váltó ügyvéd számára - korábbi ügyvédi jövedelme és az új illetménye közötti különbözet részleges pótlására - 3–5 éves átmeneti kiegészítés jár.

(2) Az átmeneti kiegészítés mértékét és feltételeit külön kormányrendelet szabályozza.

X. Fejezet - Az NVVH-val való együttműködés és az elvonási jogkör korlátozása

28. § A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról szóló 2026. évi XXXIV. törvény (NVVH tv.) az alábbiak szerint módosul.

29. § (1) Az NVVH a folyamatban lévő büntetőeljárást kizárólag akkor vonhatja saját hatáskörébe, ha egyidejűleg fennáll:

• a) a cselekmény az e törvény mellékletében tételesen felsorolt, közvagyont közvetlenül érintő bűncselekmény-kategóriába tartozik;
• b) az ügyészségnél folyamatban lévő eljárásban objektíven igazolható eljárási akadály (hatásköri, kapacitási vagy összeférhetetlenségi ok) áll fenn, amelyet az NVVH tételesen megjelöl.

(2) Önmagában a célszerűségi vagy hatékonysági hivatkozás nem elegendő indok az elvonásra.

30. § (1) Az elvonásról szóló döntés két, elkülönített lépésből áll:

• a) engedélyezés: a 29. § (1) bekezdés szerinti feltételek fennállásának megállapítása - az NVVH alapjogi felelőse és az érintett ügyészség felettes ügyészsége együttesen, írásban végzi;
• b) kijelölés: az elvonás végrehajtása - kizárólag az NVVH nyomozati elnökhelyettese rendelheti el, az engedélyezést követően.

(2) Mindkét lépés kizárólag írásban, a döntés keltétől számított 3 munkanapon belül közlendő az érintett ügyészséggel és a Felügyeleti Tanáccsal.

31. § (1) Halasztást nem tűrő esetben az NVVH ideiglenes intézkedést tehet, de 24 órán belül írásban pótolnia kell a 29–30. § szerinti teljes indokolást, és a Felügyeleti Tanácsot haladéktalanul értesítenie kell.

(2) Ha az utólagos indokolás nem felel meg a törvényi feltételeknek, az ügy visszakerül az eredetileg eljáró ügyészséghez.

32. § (1) Az eljáró ügyészség az elvonás jogszerűségét 8 napon belül a Felügyeleti Tanács előtt vitathatja.

(2) A Felügyeleti Tanács 30 napon belül dönt; döntéséig az elvonás - a 31. § szerinti eset kivételével - felfüggesztő hatályú.

(3) A Felügyeleti Tanács döntése kötelező; azt sem az NVVH elnöke, sem a legfőbb ügyész(ek) nem bírálhatják felül.

33. § Minden elvonási döntést, indokolással együtt, az NVVH és az ügyészség közös, nyilvánosan elérhető nyilvántartásában kell rögzíteni; a Felügyeleti Tanács évente nyilvános összesített jelentést készít.

XI. Fejezet - Az NVVH eljárás alá vont érintettek jogai

34. § (1) A közvagyonvédelmi vizsgálati cselekmény elleni, az NVVH tv. szerinti kifogást elsőfokon a Hivatal bírálja el.

(2) Ha a Hivatal a kifogást elutasítja, az ügyet - az érintett külön kérelme nélkül, hivatalból - a Felügyeleti Tanács elé kell terjeszteni, amely a Hivataltól függetlenül, érdemben vizsgálja felül a cselekmény jogszerűségét és arányosságát.

35. § A kényszer (bírság terhe) alatt tett nyilatkozat, illetve az annak nyomán megszerzett adat nem használható fel az érintett elleni büntetőeljárásban terhelő bizonyítékként.

36. § (1) Ha az NVVH a közvagyonvédelmi vizsgálat során észlelt bűncselekmény-gyanú alapján nem indít büntetőeljárást, e döntését írásban, indokolással köteles rögzíteni.

(2) A döntést a Felügyeleti Tanácshoz be kell nyújtani; a Tanács azt hivatalból felülvizsgálhatja.

37. § (1) Az érintett - a védekezéshez szükséges minimális körben - a vizsgálati szakaszban is jogosult a rá vonatkozó adatokba betekinteni.

(2) A betekintés csak akkor tagadható meg, ha az konkrétan veszélyeztetné a vizsgálat sikerét; a megtagadást írásban indokolni kell, és az a Felügyeleti Tanács előtt felülvizsgálható.

38. § Az NVVH tv. hatásköri elsődlegességet biztosító rendelkezése helyébe a X. Fejezetben (29–33. §) szabályozott elvonási eljárás lép.

XII. Fejezet - Záró és átmeneti rendelkezések

39. § (1) E törvény - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő 90. napon lép hatályba.

(2) A Felügyeleti Tanács felállítására és tagjainak delegálására vonatkozó rendelkezések (V. Fejezet) a kihirdetést követő 30. napon lépnek hatályba, hogy a Tanács a többi rendelkezés hatálybalépéséig működőképes legyen.

40. § (1) A hatálybalépéskor hivatalban lévő legfőbb ügyész az I. Fejezet szerinti rotációs rendszer bevezetéséig, de legfeljebb a hatálybalépéstől számított 1 évig látja el feladatait.

(2) A második és harmadik legfőbb ügyészi tisztségre az Országgyűlés a hatálybalépéstől számított 6 hónapon belül választást tart.

41. § A hatálybalépéskor folyamatban lévő ügyáthelyezési és elvonási eljárásokra a korábbi szabályokat kell alkalmazni; új eljárás csak a hatálybalépést követően indítható e törvény szerint.

42. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg:

• a) a kapacitás-kategória rendszer (9. §) részletes szempontjait;
• b) az átmeneti bérfelzárkóztatási kiegészítés (8. §) mértékét és feltételeit;
• c) az ügyvédi pályaátjárhatósági kiegészítés (27. §) mértékét és feltételeit.

43. § E törvény sarkalatosnak minősül azokban a rendelkezéseiben, amelyek az Alaptörvény szerint sarkalatos törvényi szabályozást igényelnek.

Általános indokolás

1. A szabályozás szükségessége

A magyar igazságszolgáltatási rendszer legfőbb strukturális problémája évtizedek óta az egyszemélyi, ellenőrizetlen döntéshozatali pontok fennmaradása. A legfőbb ügyészi tisztség - a hatályos szabályozás szerint - kilenc évre szóló, korábban megújítható mandátummal, egyedi utasítási joggal és önálló szervezetalakítási jogkörrel rendelkezik, miközben elszámoltathatósága gyakorlatilag egyetlen éves parlamenti beszámolóra korlátozódik. A Velencei Bizottság már 2012 óta ismételten aggodalmát fejezte ki a legfőbb ügyész kiemelkedő függetlensége és a szervezeten belüli hierarchikus irányítási jogosítványai miatt, és fékek-ellensúlyok kiépítését javasolta. Ezt a diagnózist a hazai sajtó- és statisztikai adatok - így a feljelentés-elutasítási és nyomozásmegszüntetési arányok dokumentált emelkedése - is alátámasztják.

A 2026-ban létrehozott Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) új, önálló nyomozati és vádképviseleti jogkörrel jött létre, amely - jelenlegi formájában - hasonló kockázatokat hordoz: hatásköri elsődlegességet élvez az ügyészséggel szemben, ügyáthelyezési jogköre mérlegelésen alapul, eljárása pedig nem minősül közigazgatási hatósági eljárásnak, ami korlátozza az érintettek bírósági jogvédelmét. A törvényjavaslat ezért nem csupán az ügyészségi szervezetet, hanem a két szerv egymáshoz való viszonyát is egységes elvek mentén szabályozza.

2. A szabályozás célja

A javaslat célja egy olyan intézményi architektúra megteremtése, amelyben:

• egyetlen tisztségviselő sem gyakorolhat ellenőrizhetetlen, egyedi ügyekre kiterjedő hatalmat;
• minden egyedi ügyekbe történő beavatkozás dokumentált, írásbeli és utólag számonkérhető;
• a sértettek és az eljárás alá vont személyek jogorvoslati joga nem szorul a beavatkozó szervezet saját, belső elbírálására, hanem független fórum elé kerül;
• a szervezetrendszer szakmai megbecsültsége és anyagi elismerése arányban áll a rá háruló felelősséggel, csökkentve ezzel a jogászi pálya és a köztisztviselői pálya közötti aránytalanságot.

3. A választott szabályozási módszer

A javaslat a hatalommegosztást nem egyetlen új felügyeleti szerv létrehozásával, hanem funkciók szétválasztásával éri el: az engedélyezés és a kijelölés, a szakmai és a szervezeti-politikai döntés, valamint az első- és másodfokú jogorvoslat mindenütt elkülönített kézben van. Ez a megoldás - szemben egy teljesen új, párhuzamos hatóság felállításával - kevesebb szervezeti többletköltséggel jár, és nem hoz létre újabb, önmagában ellenőrizetlen hatalmi centrumot.

A Felügyeleti Tanács vegyes összetétele (bírák, ügyvédi kamara, ellenzéki delegáltak, civil kontroll) biztosítja, hogy a testület döntései se pártpolitikai, se szakmai egyoldalúságtól ne szenvedjenek, és hogy egyetlen kormányzati ciklus se tudja azt tartósan a saját érdekei szerint átalakítani.

4. A szabályozás várható hatásai

A javaslat elfogadása esetén várhatóan csökken az önkényes ügyáthelyezések és feljelentés-elutasítások aránya, nő az eljárások átláthatósága és a közbizalom, valamint mérséklődik a jogászi pálya elvándorlása a magánszektor felé. A rendelkezések uniós jogállamisági szempontból is előremutatóak, mivel közvetlenül válaszolnak a Velencei Bizottság és a GRECO évek óta hangoztatott ajánlásaira.

5. Alkotmányos és jogforrási összefüggések

A javaslat egyes rendelkezései - így különösen a legfőbb ügyészi tisztség szervezetét érintő szabályok - az Alaptörvény szerint sarkalatos törvényi szabályozást igényelnek, ezért e törvény azokban a rendelkezéseiben, amelyekre ez vonatkozik, sarkalatosnak minősül (43. §). A javaslat nem érinti a bírói függetlenség alkotmányos garanciáit, és nem csorbítja az ügyészség alkotmányos vádemelési monopóliumát - épp ellenkezőleg, azt az NVVH-val szemben is megerősíti (X. Fejezet).

 

 

Kolonc, bábuk és megállapodások – az NVVH első hete

 

Horváth Ferenc írása 2.0

2026. szeptember 25.

Az unokámmal régen...már akkor is elkalandoztam néha egy kicsit a politikai felé, mert az ő jövője az, amit ezek a dilettáns politikusok építenek neki.

Mottó: Amit ki kell mondani, azt mond ki. Utána nem lesz lelkiismeret-furdalásod. Ha idővel rájössz, hogy hibáztál még mindig könnyebb beismerni, mint elhallgatni, amit gondolsz!

Huszonöt év szolgálati viszony után hagytam ott a rendőrséget – egyenes gerinccel, 2008. január 1-jén reggel nyolc órakor, a rendőrség és a határőrség integrációjának napján. Utolsó két beosztásom az ORFK Főügyelet kiemelt főreferense, majd – saját kérelmemre – eggyel alacsonyabb beosztásban, ugyanott bevetésparancsnok volt; mindkettőt jogi végzettséggel a hátam mögött töltöttem be. 2006. szeptember 18-án bevetésparancsnokként teljesítettem szolgálatot – nem én irányíthattam az eseményeket, de tettem, amit lehetett, és amit a becsületem megkívánt.

Az elmúlt hetekben zajló események – egy induló szuperhivatal, egy megrendült ügyészi szervezet, és a kettő közötti első kézfogás – ugyanazt az érzést hozták elő bennem. Valami nem működik jól.

Alább kronológiai sorrendben veszem sorra a tényeket, majd leírom, mit gondolok róluk.

1. Egy főügyész, aki hónapokig hallgatott

A történet nem szeptemberben kezdődött, hanem jóval korábban. Fürcht Pál 2022 óta vezette a Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF) – ez az a szervezet, amely az elmúlt évek szinte minden fontos, politikai vonatkozású ügyében nyomozott: az MNB-alapítványok, a Schadl–Völner-ügy, a Tisza Párt informatikai rendszerei elleni feltörési kísérletek és az úgynevezett aranykonvoj-ügy is ide tartozott.

2026. június 8-án Fürcht lemondott. A hivatalos indoklás akkor mindössze annyi volt, hogy „szakmai nézetkülönbségek” alakultak ki közte és a Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya között az aranykonvoj-ügyben. A lemondását az akkori legfőbb ügyész, Nagy Gábor Bálint – aki később maga is lemondott – először nem fogadta el, három nap gondolkodási időt kért tőle.

A valódi tartalom csak három hónappal később, szeptember közepén-végén szivárgott ki. A 444.hu megszerezte Fürcht hétoldalas, június 8-i keltezésű lemondólevelét, majd Fürcht maga is nyilatkozott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Ebben azt állította, hogy:

●       őt megkerülve, informális, írásban vissza nem követhető „instrukciókkal” próbálták befolyásolni az aranykonvoj- és a Gundalf–Henry-ügy nyomozását, hogy azok ne vezessenek el a titkosszolgálatok szerepéhez;

●       egy vezető ügyész konkrétan megmondta neki, kit lehet kihallgatni és ki ellen lehet nyomozni;

●       egy legfőbb ügyészségi vezető – a lemondólevélben nevesítve Szoboszlai-Szász Richárd, a Legfőbb Ügyészség Kiemelt, Korrupciós és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyek Főosztályának vezetője – egy kollégáját „idiótának és Isten barmának” nevezte, miután Fürcht jelezte feletteseinek, hogy egy ügy szerinte kreáltnak tűnik.

Fürcht maga is elismerte: az állításait nem tudja bizonyítani, mert a nyomásgyakorlás csak szóban történt, írásos nyoma nincs. A Legfőbb Ügyészség tényszerűen valótlannak nevezte a vádjait, és fegyelmi eljárást indított ellene.

2. Egy politológus a bűnüldözés élén

Az Országgyűlés 2026. augusztus 28-án választotta meg Unger Anna Róza politológust, az ELTE Társadalomtudományi Karának docensét a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökének – 137 igen, 7 nem szavazattal. Ugyanezen az ülésen választották meg Tasnády Katalint, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyészét nyomozati elnökhelyettesnek, 139 igen szavazattal.

Szeptember 18-án Unger a HVG „Címlapsztori” rendezvényén 72 perces beszélgetésen vett részt a HVG két újságírójával, Gergely Mártonnal és Szabó Yvette-tel. Ezen jelentette be, hogy szeptember 28-án nyilvánosságra hozzák, mely négy ügyet veszi át elsőként az NVVH más hatóságoktól. Ugyanitt reagált Orbán Viktor korábbi fenyegetésére, Hadházy Ákos kritikájára. Hát, egyik sem volt számomra túl meggyőző és magabiztos. Megint nem fejtette ki, hogy neki mit kéne tennie ezekben az ügyekben. Kifejtette azonban, hogy szerinte az Orbán-rendszer működése négy szakaszra bontható, amit jól vázolt. Valamint beszélt arról. hogy a céljuk nemcsak a büntetőjogi felelősségre vonás, hanem a közvagyon tényleges visszaszerzése is.

A véleményem: Unger Anna Róza kommunikációs szempontból ügyesen mozgott ezen a beszélgetésen – jogászi óvatossággal kerülte a konkrétumokat, miközben közérthető, olykor pengeéles hasonlatokkal („boss”, „maffia”) operált. Mondjuk ezek a „pengeéles hasonlatok” és a szóhasználat olykor enyhén igencsak köznyelvi lett – szerintem. Lehet, hogy soha nem is fog tudni másképp fogalmazni Unger, mint így. Ez a magabiztosság inkább erőltetettnek, mint valódinak hatott — engem inkább taszított, mint meggyőzött, pedig egy olyan rendszert kell felépítenie, ami működik, és amely teljesen új.

Ami viszont a stílusán túlmutat: az NVVH-ról szóló törvény maga sem old meg sokkal többet, mint amennyit ő elmondott belőle. A jogszabály nem határozza meg pontosan, kinek mi a feladata — csak delegálja a jogköröket az elnöktől lefelé, rájuk bízva a részletek kidolgozását. Ez azt jelenti, hogy jogilag az egész szervezet működése azon múlik, hogy az elnök (jelen esetben Unger Anna Róza) hogyan osztja szét a hatásköröket egy belső, nem törvényi szintű dokumentumban — ami rugalmasságot ad, de valóban azt a benyomást is keltheti, amit te írtál: hogy a rendszer nem előre definiált feladatmegosztásra épül, hanem az elnök szabad belátású, utólagos delegálására.

Ezek a gondolatok és tények, mind azt támasztják alá, hogy ő egy politikus-kommunikátor, nem bűnüldöző szakember. Sem rendőrségi, sem ügyészségi, sem nyomozati tapasztalata nincs. Egy induló szuperhivatal élén, amelynek nyomozati és vádemelési jogköre van, ez nem díszlet, hanem kockázat. Fenntartom: Unger a hivatal működése szempontjából felesleges kolonc – reprezentatív, politikai súlyt adó figura, akinek a tényleges szakmai munkához semmi köze, miközben a nevét és az arcát adja egy olyan szervezethez, aminek a valódi motorja valaki más.

3. A nyomozó, aki a botrány közepéből jött

Tasnády Katalin pályája a rendőrségen indult (Budaörsi Rendőrkapitányság, majd a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya), innen került az ügyészi szervezetbe, ahol a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, végül a Központi Nyomozó Főügyészségen dolgozott kiemelt ügyekkel foglalkozó nyomozó ügyészként – egészen 2026. szeptember 1-jéig, amikor átkerült az NVVH-hoz. Összesen húsz éve dolgozik a büntetőjog területén, ebből 16 évet bűnüldözési, illetve vádhatósági szervezeteknél. Nyilvánosságra hozott szakmai önéletrajzát az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi bizottsága csak részlegesen adta ki egy 24.hu-s közérdekű adatigénylésre; egy kulcsfontosságú dokumentum kiadását megtagadták.

A lényeg: Tasnády mindössze három hónappal azután hagyta el a KNYF-et, hogy Fürcht Pál – a szervezet 2022 óta hivatalban lévő vezetője – 2026. június 8-án lemondott (Tasnády 2026. szeptember 1-jén került át az NVVH-hoz), és mielőtt Fürcht szeptemberben nyilvánosan azt állította volna, hogy éppen az aranykonvoj-ügyben próbálták őt és beosztottjait megkerülve, informálisan befolyásolni. Azt a három hónapot – Fürcht távozásától a saját kiválásáig – Tasnády tehát még a KNYF kötelékében töltötte; hogy ezalatt ki vezette ténylegesen a szervezetet, és Tasnády milyen ügyeken dolgozott, arról a nyilvános források nem közölnek részleteket (annyi ismert, hogy Fürchtöt magát a Legfőbb Ügyészség Nyomozásfelügyeleti és Vádelőkészítési Főosztályára helyezték át, alacsonyabb, beosztott ügyészi pozícióba). Azt, hogy Tasnády személyesen érintett volt-e a Fürcht által leírt eseményekben, vagy ő volt-e az a „beosztott”, akinek egy legfőbb ügyészségi vezető állítólag „instrukciókat” adott, a nyilvános dokumentumok nem közlik – Fürcht nem nevezte meg az érintett kollégáit.

A véleményem: nem állítom, hogy Tasnády Katalin bűnrészes lett volna bármiben is – de azt igen, hogy nem bízom a vezető beosztásban lévő ügyészek, rendőrök és bírók jó részében, függetlenül attól, hogy kényszerből vagy saját belátásukból hallgattak-e hosszú évekig. Tasnády éveket töltött a KNYF kötelékében, és pont azokban a hónapokban dolgozott ott, amikor – Fürcht állítása szerint – az aranykonvoj-ügy nyomozását felülről próbálták irányítani. Ezen a mércén két lehetőség van: vagy tudott arról, mi történik a szervezetén belül, és hallgatott, vagy nem tudott róla, és akkor meg mennyire volt éber és rátermett nyomozó valójában. Egyik válasz sem megnyugtató egy olyan ember esetében, akire most a legfontosabb korrupciós ügyek nyomozását bízták.

4. Aki mindig ott volt

Lajtár István pályafutása 1987-ben kezdődött bíróként, majd 1992-től a Legfőbb Ügyészség kötelékébe került; a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Önálló Osztályt, majd a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztályt vezette. 2013. október 1-jén a köztársasági elnök – a régi rendszer, a korábbi kétharmados Fidesz-időszak alatt – a legfőbb ügyész közjogi helyettesévé nevezte ki. Ezt a pozíciót azóta is folyamatosan betölti.

2026. augusztus 25-én, Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész lemondása után Lajtár lett a legfőbb ügyészi jogkört átmenetileg gyakorló vezető – Baka András köztársasági elnök fogadta a Sándor-palotában. Szeptember 16-án szokatlan videóüzenetben fordult az ügyészség dolgozóihoz, amiben a szervezet 155 éves fennállásának egyik legnehezebb időszakáról, korábban nem tapasztalt feszültségről beszélt.

Szeptember 22-én, kedden Lajtár – legfőbb ügyészi jogkörben eljárva – egyszerre kérte ki a parlamenttől Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs fideszes miniszter és Seszták Miklós KDNP-s képviselő mentelmi jogát. Magyar Péter esetében egy 2024-es, viszonylag csekély súlyú lopási ügyről (egy szórakozóhelyi incidens során elvett és a Dunába dobott telefon) volt szó, míg Hankó és Seszták esetében milliárdos nagyságrendű korrupciós gyanúkról (NKA-ügy, illetve a Volánbusz-ügy, több mint 11 milliárd forintos jogtalan előny). Magyar Péter szánalmasnak nevezte, hogy az ügyészség egy lapon említi az ő ügyét „az orbáni maffia által végrehajtott 10 és 100 milliárdos közpénzlenyúlásokkal”.

A véleményem: Lajtár István nem kívülálló, hanem a régi rendszer szülötte és mindmáig aktív szereplője – 2013 óta, tehát a Fidesz-kormányzás alatt kinevezve, azóta is a szervezet csúcsán. Az, hogy most „átmenetileg” ő vezeti az ügyészséget, és éppen ő az, aki Magyar Péter mentelmi jogát kéri ki – egy időben két, nála összehasonlíthatatlanul súlyosabb korrupciós gyanúval terhelt fideszes politikussal –, számomra nem a pártatlanság bizonyítéka, hanem egy régi reflex: a látszategyensúly megteremtése, hogy senki ne mondhassa, egyoldalú az ügyészség. Lajtár Orbán Viktor embere volt, és semmi jele annak, hogy ma más lenne.

5. Kézfogás, ígéret nélkül

Szeptember 24-én, csütörtökön Lajtár István a Legfőbb Ügyészség épületében fogadta Unger Anna Rózát és Tasnády Katalint – ez volt a két szervezet vezetőinek első személyes találkozója. A hivatalos közlemény szerint a felek „áttekintették az együttműködés kereteit és az ahhoz kapcsolódó elsődleges feladatokat”, majd megállapodtak, hogy a részleteket egy külön együttműködési megállapodásban rögzítik. Konkrét tartalom – mely ügyeket, milyen ütemben, milyen eljárási renddel ad át az ügyészség az NVVH-nak – nem hangzott el, illetve nem került nyilvánosságra.

Az időzítés önmagáért beszél: ez a találkozó mindössze két nappal azután történt, hogy Lajtár bejelentette Magyar Péter, Hankó Balázs és Seszták Miklós mentelmi jogának egyidejű kikérését, és négy nappal az előtt, hogy az NVVH szeptember 28-án bejelenti, mely ügyeket veszi át. Nem biztos, hogy csak a keretmegállapodásról beszéltek. Ennyi.

Van egy másik tényező is, ami miatt ez a köztes állapot még aggasztóbb. Baka András köztársasági elnök szeptember 21-én Szathmáry Zoltánt jelölte legfőbb ügyésznek – a Tisza-frakció azonban elutasítja a jelölést, mert Szathmáry testvére az Alkotmányvédelmi Hivatal főosztályvezetőjeként maga is érintett az aranykonvoj-ügyben, és a napokban közokirat-hamisítás gyanújával meg is gyanúsíthatták. Amíg ez a huzavona elhúzódik, és nincs végleg megválasztott legfőbb ügyész, addig pontosan az az ember tölti be a posztot – immár hetek, talán hónapok óta –, akiről az előző fejezetben írtam: egy 2013 óta, a régi rendszer alatt kinevezett, feltehetően érdekből Orbán Viktorhoz hű vezető.

A véleményem: ez nem megállapodás, ez egy üres kézfogás papírra vetve – „nesze semmi, fogd meg jól”. Ha valóban tartalmi egyeztetés történt volna arról, hogyan kerül át az ügyészségtől az NVVH-hoz például a Magyar Péter körüli ügy vagy bármelyik, a mentelmi jog felfüggesztésével érintett üggyel összefüggő anyag, azt a közlemény nem árulja el – és szerintem nem véletlenül.

Egy Ligeti Miklós formátumú, valóban független szakember ilyen pozícióból nem hagyta volna magát ilyen semmitmondó keretbe szorítani; ő diktálta volna a feltételeket, nem hagyta volna, hogy a találkozó tartalom nélkül érjen véget. Hogy Magyar Péter saját ügye szóba került-e a tárgyaláson, és ha igen, milyen formában – erről a nyilvánosság semmit nem tud, és ez önmagában is beszédes.

6. Bárándy Péternek igaza volt

Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter már 2026 tavaszán, majd nyáron is többször kifejtette: a választás forradalmi jelentőségű felhatalmazást adott az új hatalomnak arra, hogy a demokráciába visszavezesse az országot, és ez nemcsak jog, hanem kötelesség – nem csupán a törvényi keretek megváltoztatására, hanem a személyi feltételrendszer átalakítására is. Júniusban azt is kimondta: „a forradalom nem elegáns dolog, a NER embereivel nem lehet finomkodni.”

Egyetértek vele – és szerintem pontosan ez az, ami elmaradt. Egy forradalmi jelentőségű választás után forradalmian kellett volna folytatni: a közjogi méltóságoktól kezdve az igazságszolgáltatás és a közigazgatás vezetőit – véleményem szerint legalább a legfelső három szintig – egyszerre, egy csapásra kellett volna lecserélni.

Gondoljunk bele: ha valahol lecserélik a teljes biztonsági személyzetet a civil szférában, ott nem szólnak előre. Tudják jól, hogy akik ott dolgoznak, sokat tudnak, személyi kapcsolataik vannak, „leadhatják a drótot” azoknak, akiket felügyelni kell. Egyszer csak azzal szembesül az őrszemélyzet, hogy leváltják őket, végleg. Általában kifizetik nekik azt a napot és vége.

Mit látunk az állami szférában? Azt, hogy 2026 szeptemberében, több mint egy évvel a rendszerváltás után, még mindig egy 2013-ban, a régi rendszer alatt kinevezett ember vezeti az ügyészséget, még mindig ugyanazok a hálózatok, félmondatok és informális „instrukciók” működnek, amikről Fürcht Pál beszélt, és az új, elvileg tiszta lappal induló szuperhivatal első lépése egy tartalom nélküli kézfogás lett ugyanezzel a szervezettel.

Ez az, amiért ma nem bízom Orbán Viktor egykori kiszolgálóiban – legyenek azok rendőrök, ügyészek vagy bírók. Nekem mindegy, hogy kényszerből tették, amit tettek vagy összekacsintva a hatalommal: az erkölcsi felelősség alól ez nálam nem old fel semmit, hiszen mindig lehetett volna írásban kérni az utasítást, vagy meg is lehetett volna tagadni azt. Aki mégis bent maradt, végigcsinálta, és ma is a rendszer csúcsán ül – az nem menthető fel csupán azzal, hogy „muszáj volt”. Félek, hogy amíg ezek az emberek pozícióban maradnak, és a valódi tisztogatás elmarad, addig nem rend, hanem lassú, elhúzódó káosz következik: olyan állapot, amelyben az igazságszolgáltatás látszólag megújul, valójában azonban ugyanazok a kezek mozgatják a szálakat, mint eddig.

Gondolom, ez NEM Magyar Péter érdeke, csak a figyelme kalandozott el róla.

A cikk tényanyagát és kronológiáját AI-alapú kutatási segédeszközzel gyűjtöttem és ellenőriztem; az elemzés, a következtetések és az állásfoglalás a szerző saját munkája.

20260923 A Dunába dobott telefon – Amikor egy telefon fontosabb lesz egy hivatalban lévő miniszterelnöknél

 

Horváth Ferenc írása 2.0

2026.09.23.

 

                                                                           Horváth Ferenc (2018)

Mottó: Ki nem állhatom azokat, akik állandóan akadékoskodnak. Magyar Pétert se bírom, de van annak valami aljasul ronda bája, amikor a jogrend-erőszakoló NER sakálok farkast kiáltanak!

 

Van egy történet, amit már mindenki ismer, mégis alig néhányan gondolták végig jogászi fejjel.

 

2024. június 21-e hajnalán, egy budapesti szórakozóhelyen egy férfi videózni kezd egy politikust. A politikus – akkor még, valljuk be őszintén, civil ember, hiszen EP-mandátuma csak három héttel később, július 16-án kezdődött – odalép, kiveszi a telefont a másik kezéből, és néhány perccel később, a rakparton, feltűnés nélkül a Dunába dobja.

 

Ennyi a történet. Nincs benne rablás, nincs benne haszonszerzés, nincs benne semmi, amiért valaki egy fillérrel is gazdagabb lett volna. Egy dühös, indulatból elkövetett cselekmény, aminek a tétje egy körülbelül 300 ezer forintos készülék, amire egy ember felvételeket gyártott egy civilről, ahogy szórakozik és nem hagyta abba, hiába szólt neki az érintett, hogy most már nagyon- de nagyon zavarja. Az illető valószínűleg szívesen bevállat volna egy nagy pofont is, de azt nem kapott az ittas embertől.

 

És mégis: két évvel később, most, amikor ez az ember már Magyarország miniszterelnöke, ebből az ügyből országos horderejű mentelmi jogi dráma lett.

Mi történt valójában?

 

Amikor a telefon a kezéből kikerült, a sértett – aki azóta nyilvánosan is megszólalt – többször kérte, hogy adják vissza. Nem adták. Aztán jött a Duna. A rendőrség eredetileg rongálás és garázdaság gyanújával indított eljárást – ez logikus is, hiszen semmi jele nem volt annak, hogy bárki bármit meg akart volna tartani, pláne haszonszerzési szándékkal. Aztán valahol útközben az ügy átalakult: az ügyészség immár lopásként vizsgálja.

 

Csakhogy itt van egy bökkenő.

A klasszikus lopás – szerintem, aki jogásznak vallom magam – nem így néz ki. A klasszikus lopás titokban, rejtve, haszonszerzési céllal történik: valaki elvesz valamit, hogy magának megtartsa, eladja, felhasználja. Itt semmi ilyen nem történt. A cselekmény nyilvánosan, mások szeme láttára zajlott, a végeredmény pedig maga volt a haszonszerzés tagadása: a telefon nem lett senkié, hanem a folyó fenekén kötött ki. Ez tankönyvi értelemben rongálás – egy indulatból elkövetett, a tárgy megsemmisítésére irányuló cselekmény, nem pedig egy kalkulált vagyonszerzés.

 

Ha valaki mégis a lopás mellett érvel, annak egyetlen komoly kapaszkodója van: hogy a sértett többször kérte vissza a telefont, és ezt megtagadták. Ez valóban felveti az önkényes rendelkezés gyanúját. De ez sem old fel egy alapvető ellentmondást: aki lopni akar, nem dobja a bizonyítékot a folyóba mindenki szeme láttára.

Akit idegesít, hogy kompromittáló videókat készít róla egy fickó és nem hagyja abba, az mérgében a folyóba dobja azt az átkozott telefont, ami mindenkiből paparazzot csinálhat.

És itt van a másik, ugyanilyen fontos kérdés: valóban megvalósult-e a garázdaság?

 

A törvény szerint ehhez az kell, hogy a cselekmény alkalmas legyen mások megbotránkoztatására. De vajon hajnali négy órakor, egy zsúfolt, hangos, alkohol- és tánczónás szórakozóhelyen lezajló dulakodás valóban olyan mértékű megbotránkozást kelt-e, amit a törvény büntetni rendel? Vagy ez pusztán egy – sajnos mindennapos – éjszakai konfliktus, amit csak azért emelünk büntetőjogi rangra, mert egy politikuskezdemény, aki nem volt még parlamenti képviselő soha, mandátummal még nem rendelkezett, volt az egyik szereplője, aki egyébként betett a NER-nek elég komolyan a június 9-iki válssztáson?

 

A búvárok éjszakája

 

És akkor beszéljünk arról, amiről a legkevesebben mernek nyíltan beszélni: miért mozgósítottak búvárokat éjszaka egy 300 ezer forintos telefonért?

Nézzük reálisan: a magyar rendőrség nem szokott éjszakai vízi búvárakciót indítani minden olyan esetben, amikor valakinek a telefonja vízbe esik vagy vízbe dobják!

Ez az erőfeszítés – logisztikailag, anyagilag – teljesen aránytalan egy ilyen kárértékű ügyhöz képest. Ha ez bárki mással történt volna, valószínűleg fel sem merül a búvárkutatás gondolata.

Ki kell mondani: ebben bőven volt politika. Nem a cselekmény súlya, hanem az érintett kiléte indokolta a rendkívüli erőfeszítést. És ha ez így van, az már önmagában egy másik, sokkal kényesebb kérdést vet fel: hol húzódik a határ a jogszerű bűnüldözés és a politikai célú túlbuzgóság között?

 

Mi a jogállamibb?

Most, hogy az ügy a miniszterelnöki székig ért, a kétharmados TISZA Párt előtt egy valódi dilemma áll: kiadják-e a mentelmi jogot, vagy sem?

 

Az én olvasatomban a válasz egyértelmű kellene, hogy legyen: a jogállamiság nem szelektív. Ha egy párt épp azzal a narratívával jutott hatalomra, hogy nálunk senki sincs a törvény felett, akkor különösen nem engedheti meg magának, hogy a saját vezetőjét kivételezett helyzetbe hozza – még akkor sem, ha az alapügy vétségi szintű, és még akkor sem, ha az elkövetés idején az érintett formálisan még civil volt.

 

Persze, tudom én, hogy Toroczkai is megúszta a rágalmazásait, nem függesztették fel a mentelmi jogát, arra hivatkozva, hogy egy politikus munkája előbbre való, minthogy állandóan feljelentsék és bíróságokra járjon. De mivel több egy politikus egy nem politikusnál? Szerintem, semmivel. Az is igaz azonban, hogy annyi az aljas ember, mint fűszál a réten, ki tudja hány felesleges feljelentésből lenne ügy!

 

Érdemes hangsúlyozni: a cselekmény pillanatában Magyar Péternek nem volt mentelmi joga. A mentelmi jog csak azért került képbe, mert mire az eljárási cselekmények (kihallgatás, esetleges vádemelés) aktuálissá váltak, ő már hivatalban lévő képviselő volt. Ez tisztán technikai-eljárásjogi véletlen, nem pedig azt jelenti, hogy az ügyet valaha is közjogi immunitás illette volna meg annak elkövetésekor.

Éppen ezért különösen furcsa lenne, ha egy ilyen – eredetileg tisztán civil – ügyben most a mentelmi jog válna pajzzsá. Ha valaki civilként követ el egy vétséget, azért civilként kell felelnie – függetlenül attól, hogy időközben miniszterelnök lett belőle.

A várható ítélet és a valódi tét

A jelenleg ismert, hiányos információim alapján a legvalószínűbb kimenet enyhe: kisebb kárértékű minősítés vétségi szinten, büntetlen előélet, a kár rendezésére tett korábbi ajánlat – ezek mind enyhítő körülmények.

 

Reálisan próbára bocsátás, de akár feltételes ügyészi felfüggesztés is lehet belőle, ami a vádemelés elhalasztása, és ha egy határozott időintervallumon belül nem dobál telefonokat Magyar Péter valamilyen folyóba vagy tóba, akkor mentesül a további hátrányos jogkövetkezmények alól. Tényleges szabadságvesztés, mindenki tudja, hogy nem várható.

 

A legsúlyosabb elméleti minősítés (lopás dolog elleni erőszakkal, akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel) inkább papíron létező felső határ, mint valós forgatókönyv. Egy ilyen enyhe ítélet pedig – fontos leszögezni – önmagában nem érintené a mandátumot; ehhez jogerős, végrehajtandó szabadságvesztés kellene.

Vagyis a jogi tét valójában kicsi.

 

A politikai tét annál nagyobb: mit üzen egy kormánypárt önmagáról, ha a saját vezetőjét kivonja az alól, ami mindenki másra vonatkozik?

 

Van, aki erre azt mondja: a miniszterelnöknek fontosabb dolga van, mint egy régi, civilként elkövetett balhéval foglalkozni – hiszen épp egy egész rendszer lebontásán dolgozik.

Ez érthető érv, de veszélyes is: a cél nem szentesítheti az eszközt. Ha egy politikai tábor azért enged el egy felelősségre vonást, mert "fontosabb feladatra" szánja a vezetőjét, azzal pontosan azt az elvet ássa alá, amit állítólag épít.

 

A kérdés tehát nem az, hogy Magyar Péter bűnös-e. A kérdés az, hogy meri-e a saját pártja hagyni, hogy ezt egy bíróság döntse el. Toroczkai és a fidesznyikek pedig dörzsölhetik a markukat, lesznek ebből olyan marha parlamenti felszólalások, hogy csak úgy csattognak. Az egybiteseknek pedig ez kell....

 

Utóirat:

Ez az esszé komoly vitákat váltott ki a Facebookon.

Egy kommentelő, Magyar Péter jellemtelenségére utalt. Arra, hogy nem alkalmas miniszterelnöknek.

Ez volt a válaszom.

Lehet, tisztességgel vitatkozni. Személyeskedni pedig otthon, anyuval, ha lehet kérnem...

 

T. Tiborné ez is manipulált, az is. Az egyik folytatta volna, a másik felszámolni akarja. Az eredmény: három jobboldali párt uralja a parlamentet.

Ez nem az én hibám, hanem a magyar nép jellemtelensége. 16 év alatt hagyták felszámolni a demokráciát és kinevették a parlamenti ellenzéket.

Kellett egy kiválasztott messiás. Megkaptuk.

Orbán pedig tett róla, hogy Magyarországnak lyukas legyen a zsebe. Ellopta a magyar elit a közvagyont. Börtönben lenne rég a helyük.

Sokkal operatívabban kellett volna ezt csinálni.

Hatalmas kövek vannak a csekélyke létszámú TISZA Párt vállán. Ha az egybites közönség őket is kineveti vagy megutálja (amire van esély, hisz pénz az nincs, a gazdaságnak valamikor vissza kell esnie), akkor majd jönnek a nyilasok.

Maguknak azok is megfeleltek...