20250828 Figyelmeztetés Magyar Péternek

Horváth Ferenc írása 

2025.08.28.

Mottó: egy erőszakos banda ellen soha ne halogasd az ellenállást de ne is akarj olyannak látszani, mint ők, mert akkor olyan is vagy!

Magyar Péter nagyon figyelj

Neked is csak egy lehetőséged lesz! Neked Fidesz részről, már nincs bocsánat!

Mondd ki, hogy Magyarország orbáni Alaptörvényét, amint az lehetséges új Alkotmány megírásával és a magyar nép általi ratifikálásával hatályon kívül fogja helyezni az új kormány!

Ne sunnyogj! Ne háborogj! Mond ki! Vagy végül egyedül maradsz és ebek harmincadjára jutsz!

Olvasd el ezt!

.........................................................

                    Chris Armitage

„1933-ban a német konzervatívok azt hitték, hogy kordában tarthatják Hitlert. Két évvel később már a saját otthonaikban végezték ki őket. Hetekig kutattam ezt a kérdést, kétségbeesetten keresve ellenpéldákat, reményt, bármilyen történelmi esetet, amikor sikerült megállítani a fasisztákat, miután elkezdtek választásokat nyerni.

Amit találtam: ha a fasiszták demokratikus úton hatalomra kerülnek, soha, egyetlenegyszer sem távolították el őket demokratikus úton. Egyszer sem. Soha.

Tudom, ez lehetetlennek hangzik. Én is így gondoltam, és tovább ástam magam, hogy biztosan akad valahol példa. De a valóság sokkal rosszabb, mint hinnéd.

Kezdjük Németországgal, mert mindenki azt hiszi, hogy ezt a történetet ismeri. Franz von Papen, a konzervatív politikus, aki rábeszélte Hindenburg elnököt, hogy nevezze ki Hitlert kancellárrá, 1933 januárjában azt mondta: „Mi alkalmaztuk őt.” Azt hitte, milyen okos. Alig másfél év múlva a nácik géppuskával végezték ki von Papen szövetségeseit a saját otthonaikban a „hosszú kések éjszakáján.” Von Papen maga is csak nagy nehezen menekült el Ausztriába. 1934-re minden egyes konzervatív, aki azt hitte, hogy „irányítani” vagy „mérsékelni” tudja Hitlert, halott volt, száműzetésben élt, vagy az életéért könyörgött.

Olaszország még ennél is ostobább volt, ha ez lehetséges. 1922 októberében Mussolini bejelentette, hogy 30.000 feketeingessel Rómába vonul. Csakhogy a csapat gyengén felfegyverzett, szervezetlen volt, az olasz hadsereg három óra alatt szétverte volna őket. A királynak már alá voltak írva a szükségállapoti papírok, a tábornokai készen álltak, a hadsereg várta a parancsot. Ehelyett a király meghívta Mussolinit kormányalakításra. Egyszerűen átadta neki a hatalmat. Huszonhárom évvel később partizánok holtan felakasztották Mussolinit egy benzinkútnál, a tömeg botokkal ütötte a testét. A király száműzetésben halt meg. Több százezer olasz halt meg azért a pillanatnyi gyávaságért.

Spanyolország talán a legrosszabb példa, mert ott mindenki látta, mi készül. Három év fokozódó fasiszta erőszak, tényleges merényletkísérletek. 1936-ban Franco és tábornokai katonai puccsot indítottak. A Spanyol Köztársaság segítséget kért. Franciaország azt mondta: „nem a mi problémánk.” Nagy-Britannia azt mondta: „mindkét oldal rossz.” Amerika semlegességet hirdetett. Az eredmény? Franco 39 évig uralkodott. 1975-ben békésen halt meg az ágyában. Még ma, 2025-ben is tömegsírokat találnak Spanyolországban.

Szeretnél frissebb példát? 

Nézd Magyarországot. Orbán 2010-ben demokratikusan nyert. 2011-re átírta az alkotmányt. 2012-re ellenőrzése alá vonta a médiát. 2013-ra szétverte az igazságszolgáltatást. Most 2025 van, és még mindig hatalmon van. Az EU „nagyon aggódik” már tizennégy rohadt éve. Írtak erőteljes hangú leveleket. Tartottak üléseket. Magyarország ma egypárti állam Európa közepén, és mindenki egyszerűen… elfogadja.

De biztos valahol sikerült megállítani őket?

Egyetlen tiszta győzelmet találtam: Finnország, 1932. A fasiszta Lapua Mozgalom fegyveres puccsot próbált indítani, mielőtt hatalomra jutottak volna. A hadsereg lojális maradt a demokráciához, leverték a lázadást, és betiltották a mozgalmat. Ennyi. Ez a sikertörténet. Egyetlen egyszer az ötvenből.

Franciaországban 1934-ben öt percig úgy tűnt, hogy sikerül. A fasiszta ligák február 6-án megpróbálták megrohamozni a parlamentet. Hat nappal később tizenkétmillió munkás általános sztrájkba kezdett. Tizenkétmillió! Az egész ország leállt. A fasiszták visszavonultak. Nagy győzelem, nem? Csakhogy ugyanezek a fasiszták lelkesen kollaboráltak, amikor a nácik hat évvel később bevonultak. Csak vártak a pillanatra.

Portugáliában a fasiszta rezsim végül 1974-ben bukott meg. 48 év után. Hogyan? A katonák indítottak puccsot. Az ellenállást öt évtizeden át elfojtották. A nemzetközi nyomás semmit sem ért. Salazar diktátor 1970-ben meghalt, utódja folytatta, amíg a hadsereg meg nem unta. Ez a sikertörténet: várj fél évszázadot, és reménykedj, hogy a katonák belefáradnak.

A minta annyira következetes, hogy már majdnem nevetséges lenne, ha nem volna ennyire félelmetes. Minden egyes alkalommal így történt: A konzervatívok bepánikolnak a szocializmustól vagy a progresszívektől, összefognak a fasisztákkal, mint „kisebb rosszal.” A fasiszták átveszik a hatalmat. Azonnal eltakarítják azokat a konzervatívokat, akik segítettek nekik. Aztán jön 30–50 év diktatúra. Ez történt Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Chilében, Argentínában, Brazíliában, Görögországban, Portugáliában, Horvátországban, Romániában, Magyarországon.

Hányszor sikerült a konzervatívoknak „kontrollálni” a fasisztákat? Nullaszor. Hányszor tisztították meg a fasiszták a konzervatívokat, miután hatalomra kerültek? Minden alkalommal. Egytől egyig.

És itt jön a szívet tépő rész: az erőszak működik. Nekik. A fasiszták erőszakot alkalmaznak, miközben áldozatnak állítják be magukat. Káoszt teremtenek, ami „szükségessé” teszi az autoriter megoldást. Aztán elpusztítanak minden ellenállót. Közben a demokraták továbbra is ragaszkodnak a szabályokhoz, amiket a fasiszták teljesen figyelmen kívül hagynak. Ők pereket indítanak, vezércikkeket írnak, határozatokat fogadnak el. A fasiszták meg csak röhögnek és tovább építik a hatalmukat.

A számok kegyetlenek. Demokratikus úton megakadályozott fasiszta hatalomátvétel: nulla. A fasiszta uralom átlagos hossza: 31 év. Választásokkal eltávolított fasiszta rezsim: nulla. Szép szavakkal eltávolított fasiszta rezsim: nulla. A legtöbb háborúval vagy katonai puccsal bukott meg, tízmilliók halála árán.

A nyilvánvaló kortárs párhuzamokat nem mondhatom ki, de te már úgyis a fejedben tartod. A „mi tudjuk irányítani” most, 2025-ben is elhangzik, olyan emberektől, akik életükben nem nyitottak ki egy történelemkönyvet.

A történelmi tapasztalat szerint három lehetőség van. Egy: megállítani őket, mielőtt hatalomra kerülnek. Kettő: háború. Három: megvárni, amíg meghalnak öregkorukban.

De a lényeg: már lekéstünk. Az ablak nem bezáródik, hanem bezáródott.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága kimondta, hogy Trump a törvény felett áll. Politikai ellenfelek letartóztatásával fenyeget. Már az FBI-t is bevetette megválasztott tisztviselők ellen, amikor azok nem követtek el bűncselekményt. Az övé a Kongresszus. Az övé a legtöbb állami kormányzat. A milliárdos oligarchák nyíltan együttműködnek vele. Az ablak becsapódott.

Szóval hagyjuk abba a színlelést, hogy még a „megelőzés” fázisában vagyunk, és kezdjünk arról beszélni, mit lehet tenni akkor, amikor a fasiszták már irányítják az intézményeket, de még nem szilárdították meg teljesen a hatalmukat. Mert történelmileg ilyen helyzetben még soha senki nem volt.

Soha egyetlen gazdag demokrácia sem esett el a fasizmus előtt, ahol nukleáris fegyverek voltak. Az 1930-as évek példái összeomlott országok voltak. A weimari Németországot legyengítette az I. világháború és a hiperinfláció. Olaszország alig volt iparosodott. Spanyolország nagyrészt agrárország volt. Nekik nem volt a világ tartalékvalutája. Nem volt több ezer atomfegyverük. Nem volt olyan megfigyelő technológiájuk, amitől a Stasi sírva fakadna.

Amerikának mindez megvan. Plusz a földrajzi elszigeteltség, ami lehetetlenné teszi a külső beavatkozást. Plusz egy olyan lakosság, amelynek 30–40%-a tényleg autoriter uralmat akar, amíg az a „megfelelő embereket” sújtja. A régi történelmi forgatókönyv itt már haszontalan. Példátlan helyzetben vagyunk.

De ez azt is jelenti, hogy a régi szabályok, hogy mi lehetséges és mi nem, többé nem biztos, hogy érvényesek.

1. lehetőség: A kék államok koalíciója.

Kalifornia gazdasága nagyobb, mint az Egyesült Királyságé. New York ellenőrzi a globális pénzügyeket. A kék államok együtt az USA GDP-jének több mint 60%-át adják. Elméletileg irrelevánssá tehetnék a szövetségi kormányt.

(Kihagyva a részleteket a példákkal: államközi szövetségek, saját gazdaságpolitika, bevándorlási politika, szövetségi törvények figyelmen kívül hagyása, stb.)

2. lehetőség: Válogatott engedelmesség és „ír demokrácia”.

Az írek így hívták, amikor brit uralom alatt éltek: csendes, makacs ellenállás, milliók egyszerűen nem engedelmeskedtek. Nem tiltakoztak, nem lázadtak, csak… nem tartották be a törvényeket.

(Adóbe nem fizetés, szövetségi előírások ignorálása, adminisztratív lassítás, stb.)

3. lehetőség: Szakadás.

Már két összeegyeztethetetlen víziója van annak, mit jelent Amerika. Az egyik oldal többnemzetiségű demokráciát akar szociális biztonsági hálóval. A másik fehér keresztény etnoállamot korlátlan vállalati hatalommal. Ez hosszú távon nem fér meg egymás mellett.

(Alkotmányozó gyűlések, népszavazások, külön tárgyalások az adósságról, katonai bázisokról, valutáról – stb.)

4. lehetőség: Nemzetközi beavatkozás.

Ez még soha nem történt meg nukleáris nagyhatalommal, de mindenre van első alkalom. A kék államok kérhetnek ENSZ-megfigyelést, külön egyezményeket köthetnek az EU-val, alternatív diplomáciai csatornákat nyithatnak.

Már túl vagyunk a normálison. A fasiszták megnyerték az első kört. Övék az intézmények, a bírák, a média, a fanatikus hívek. De nincs pénzük. Nincsenek városaik. Nincs képzett munkaerejük. Nincsenek fiataljaik. És legfőképp: nincs legitimációjuk a többség szemében.

A történelem szerint, ha a fasiszták hatalomra jutnak, 30–50 évig maradnak. De a történelemben még nem volt példa arra, hogy a fasiszták olyan országban kerüljenek hatalomra, ahol az ellenzék birtokolja a gazdaság, a technológia és a kultúra döntő részét. Ez feltérképezetlen terület – és éppen ezért példátlan válaszokra van szükség.

A kérdés nem az, hogy ezek a lehetőségek szélsőségesek-e. Azok. A kérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e beismerni: a normalitás már eltűnt. A fasizmus megelőzésének ablaka bezárult. De talán éppen most nyílik meg az esély valami másra, valami példátlanra.

A német konzervatívok, akik azt mondták: „tudjuk irányítani őt”, két éven belül halottak voltak vagy menekültek. Mi csak hónapoknál tartunk a mi verziónkban. A kérdés: mi leszünk-e az első generáció, amelyik új utat talál a kiútra, vagy csak egy újabb elrettentő történet leszünk, amiről majd a jövő történészei írnak?

Legalább végre a helyes kérdéseket tesszük fel.”

– Chris Armitage