20260804 Patetikus szólamok

Patetikus szólamok, igazságtartalommal...

Horváth Ferenc írása 2.0

2026.08.04.

Mottó: Ha valmiért aggódsz, szólsz valakinek vagy mindenkinek...

Bizonyos egy laikus számára is talán, hogy ha legalább egy reaktor még termel áramot, a többit sokkal könnyebb lesz újraindítani.

Talán szerencsénk lesz mindannyiunknak, mert ne feledjük: semmit nem a kormány fizet vagy egy párt, hanem a magyar nép.

Azt se feledjük, hogy Orbán Viktor és bandája nem azzal törődött, hogy mi lesz a közműveink, az energetikai szempontból stratégiai jelentőségű objektumaink hosszú távú sorsa, csak a harácsolással.

Így az új kormánynak igen sok befoltozni való közpénzkiadása lesz, amit sunyi és aljas emberek fognak kritizálni. Azok, akik eddig jól éltek Orbán káoszában, közpénzből, érdemtelenül gazdagodva.

Amit azonban őszinte szívvel vallok!

Ez a kormány nagyon komoly szellemi segítséggel jutott el idáig. A mai napig nem tudjuk, kik képesek befolyásolni őket. Milliónyi népmanipulációs taktikával jutottak el idáig, feszült figyelemmel a súlyosan mentálisan beteg, erkölcsében züllött népállapotra. 

Azt hallottuk, amit hallani akartunk. Sokszor nem tetszett, de úgy voltunk vele, hogy a cél szentesíti az eszközt.

Nincs ezen mit tagadni. 

Sőt, engem megróni a saját igazságomnak hitt valóságában felesleges megbolygatni, mert ti most aztán mindent is szerettek a TISZA Pártban. Annak az egy-másfél milliónak, akik eddig Orbánt „szerették”, még csak erkölcsi alapja sincs ehhez.

A jegyzeteimben, majd a blogjaimban végigkövethető az a vívódás, ami sokatokban is lezajlott.

Azt is tudjátok, hogy az elmebeteg Orbán, akit négy cikluson keresztül ti, a többség választottatok meg elsöprő fölénnyel, alig várja, hogy romba dőljön az országunk külső (geopolitikai) vagy belső gazdasági okok miatt.

És hiába húzzátok azt a buta szátokat sokan, ennek is van realitása.

Magyar Péter egyelőre képtelen a nemzet egységének megteremtésére. 

Sem a habitusa, sem a jelenlegi politikai helyzet most nem alkalmas erre.

Kliséi Orbánt idézik. Mindig mindent csak ő tud, mindenki neki felel. Nem politikushajlam, inkább diktátortípusú vezető, még ha jó is a cél. Lehet itt is visongatni, de felesleges. Ez egy tapasztalt ember számára evidencia abból, amit 2024. 03. 15-e óta látott.

Két satu létezik számára:

1.)

Sok-sok milliárdos ellenség, akik elszámoltatását türelmetlenül várja a nép. Ezt jelzi az állandó manipulációs arrogancia nála a mocskos fideszes és KDNP-s, ma sem nyugvó aljas emberekkel szemben, akik hirtelen nagyobb demokraták, mint Churchill volt.

Hibára kell késztetnie őket, de úgy, hogy közben működőképes maradjon az ország.

Ebben hibát hibára halmoz.

Neki kell játszania a mindent is egy kézben tartó hőst, aki a buta népet állandó jelleggel készültségben tartja, miközben akadoznak a dolgok, mert olyan üres az államkassza, mint egy üres PET-palack... És bizony az első fázisban ők is, kb. 27-en ígértek fűt-fát, virágot, lágy kenyeret. Egy valamire való közgazdász tudja, hogy ez mivel jár egy kifosztott országban. Ők ezt bevállalták a győzelem fejében.

2.) 

És NEM nyit a TISZA Párt!

Elfuserált, belterjes gazdálkodást folytat a humánerőforrás terén. Másod- és harmadélvonalbeli volt fideszesekkel vagy azok szimpatizánsaival cseréli le a főfideszeseket olyanokkal, akik a főfideszeseket kiszolgálták.

Görcsösen ragaszkodik például Bódis Krisztához, akihez csak a megalkuvó cigányok akarnak csapódni érdekből, az értelmesebbek nem, mert annyi vakfolt van a fideszes éra alatti kifogásolható munkájában. De nem számít. Hát, kik azok a cigányok! Senkik. Nem is államalkotó tényezők, még egy valamire való saját pártjuk sincs. - gondolhatják sokan. Majd foglakozik velük valaki "okosba", mint eddig és sok nem cigánynak lesz majd igen jó munkahelye. Mint eddig.

A valaha volt ófideszes viszolyog a valaha a Fidesz ellen dolgozó óellenzéktől (akiket a buta nép kiröhögött állandóan, és valóban képtelenek voltak külön-külön az erkölcstelen, profán paraszt tolvaj banda leváltására).

De még azoktól a tudósoktól is viszolyog egy ófideszes vezér, akik nyíltan a szemébe vágnák, hogy ez a stílus, ezek a megoldások igen gyengék. Akik megmondhatnák neki, hogy ha forradalom volt az elmúlt két év, akkor hogyan kell azt véghez is vinni.

Ez gond. Komoly gond. Nem lesz mindig kétpárti a rendszer, plusz néhány náci hajlamú egyeddel.

Nem mindig akar majd a baloldali nem olyan nagyon elvakult keresztény és nem is túl konzervatív ember pusztán csak kényszerből egy TISZA Pártra szavazni. Mondjuk ezt ki őszintén.

Mi következhet ebből a gondolatból? Fasizmus vagy valamiféle egalitáson alapuló többpártrendszer és ami 2008-tól szerintem javasolt lenne: egy félprezidenciális kormányzati forma.

A kormányzásra a TISZA agytrösztje NEM készült fel, csak a győzelemre.

Ezzel nem azt mondom, hogy nem robotolnak, mint a gép, de amit erőltetni kell, az régen rossz. Nincs egy New Deal-es irányvonal. Egy-egy témafelelős nem igazán önálló, tele van a sztori április 12-e óta ad hoc terelésekkel, és még ez a víz- és energiaválság is bejött...

Magyar Péter a habitusából fakadóan egyre dühösebb lesz. Nincs olyan, hogy egy ember képes egy darab országot elirányítani és ezerfelé figyelni egyszerre. Nincs. Én úgy gondolom, hogy a vele dolgozók is egyre frusztráltabbak az állandó abajgatásától és a „mindent is jobban tudok” szarkazmusától, lekezelő modorától. Lehet, hogy nem így van, de én így gondolom. 

Tehát – ha már tele van szervezőkkel a TISZA, és mégis képtelenek egy új strukturális felépítmény létrehozására, mert csak egymás között cserélgetik a szerepeket –, hamar legyen képes egy komoly tanácsadói testület létrehozására a politikai amnesztia tükrében, mert az óellenzékben sem csak hülyék ültek!

És bizony most már nem szociológus, politológus, pszichológus és pszichiáter kell a nép manipulálásához, hanem a kormányzáshoz olyan komoly tudással rendelkező emberek, akik tényleg felelősek egy-egy kormányzati területért, igen jól ismerik egy-egy kormányzandó intézmény működési területét az összes hibájával együtt, és képesek külön-külön elképzelni, strukturálni, újragondolni a működést az alkotmányozástól a kormányzati struktúrákon keresztül az intézményi rendszerekig bezárólag.

Hogy miért írom ezeket?

Hogy bár annak látszom, miért nem vagyok türelmetlen mégsem? 

Azért, mert látom a káoszt. Látom, hogy satuba van fogva a kormány, amelynek én is bizalmat szavaztam. Látom, hogy nem mer diktátor sem lenni, sem demokrata, és rettenetes lehet az egykézi irányítás miatt a belső feszültség. A színház engem nem hat meg. Inkább van káosz, mint nincs.

Ez a véleményem. 

Kellenek a tudósok, a hozzáértők, és mindegy legyen már, hogy honnan jöttek, mert fideszest csak volt fideszesekkel leváltani, és rendszert is váltani nem lehet!

És bizony kíváncsi lennék dr. Bárándy Péter (egykori egyik vizsgáztatóm) véleményére de nagyon, hogy ez a kidolgozatlan, spontán jött brainstormingom, amit most írok, ahogy jön belőlem inkább igaz, vagy inkább hamis érvekkel operál?

Üdv:

Horváth Feri

Utóirat: elismerem, hogy egoista vagyok és nem vagyok az a kimondott csapatjátékos...

20260731 A mintázat ugyanaz, és rossz ma is

A mintázat ugyanaz, és rossz ma is

Horváth Ferenc írása 2.0

Mottó: Az igába hajtott ökör dolgozik ugyan, de sokkal messzebbre jut az, aki önként húzza a szekeret.

Csak nem bírom ki. Megint nem leszek népszerű.

Egyre erősebben érzem, hogy ugyanaz a politikai mintázat kezd kirajzolódni, amelyet hosszú éveken át Orbán Viktor kormányzása alatt láttunk. Pedig pontosan ettől szerettem volna megszabadulni.

Megdöbbentett a hír, hogy a paksi atomerőmű négy blokkját le kell állítani, mert a Duna vízhozama már nem elegendő a biztonságos működtetéshez. Ennek tükrében még komolyabb kérdés Paks II. jövője. Mi értelme új blokkokat építeni, ha néhány éven belül már az ivóvízellátás is veszélybe kerülhet? 

Ha a klímaváltozás valóban ilyen ütemben gyorsul, annak nemcsak energetikai, hanem társadalmi és ökológiai következményei is lesznek.

Szerintem ez már nem egyszerű figyelmeztetés. Az első jelek az egymást követő pusztító aszályok és a rendkívüli hőhullámok voltak. Az viszont, hogy Európa-szerte – és immár Magyarországon is – atomerőművek működését kell korlátozni, számomra már egy sokkal súlyosabb korszak előszelét jelenti.

A helyzetet a szakemberek elmagyarázták. A miniszterelnök tájékoztatta az országot, ismertette a szükséges intézkedéseket. Ez rendben is van.

Aztán jött a százhalombattai erőmű meghibásodása. Ismét a miniszterelnök állt a kamerák elé, ismét ő tájékoztatott mindenről.

Felteszem a kérdést: valóban ez a jó működési modell?

Van energetikai- és gazdasági miniszterünk. Vannak államtitkárok, hivatalok, szakemberek. Egy demokratikus államban nem természetes az, hogy minden fontos ügy kizárólag egyetlen ember arcához kötődik. Mi van, ha ő megbukik, bukik az is ami jó az országnak vele együtt? 

Nem állítom, hogy ez ugyanolyan propaganda lenne, mint ami Orbán idején volt. De azt látom, hogy ismét minden kommunikáció középpontjában ugyanaz az ember áll. Igaz, most legalább olyan ügyekben szólal meg, amelyek valóban fontosak, és az emberek hitelesnek érzik. Mégis felmerül bennem: nem ugyanaz a személyi központú politikai modell kezd újra kialakulni?

Nem rosszindulatból mondom. Egyszerűen nem szeretnék még egyszer egy Fidesz-szemléletű politikai világban élni, csak más szereplőkkel.

Az ország tele van problémákkal. Ebben óriási felelőssége van az Orbán-rendszernek. Az államkassza gyakorlatilag kiürült, a kampányban tett ígéretek teljesítése pedig hatalmas forrásokat igényelne. Az uniós pénzek lassan érkeznek, miközben a Fidesz ellenzékből is mindent megtesz azért, hogy késleltesse ezt. Közben éppen ők beszélnek demokráciáról, fékekről és ellensúlyokról. Ez számomra cinizmus.

Ha pedig mindehhez még környezeti és energetikai válságok is társulnak, akkor bizony sok kampányígéret egyszerűen nem lesz teljesíthető. Nem azért, mert valaki nem akarja, hanem mert a valóság felülírja a politikai szándékokat.

A kampányban azt hallottuk, hogy 64 munkabizottság, 300 jogász, 2000 szakértő és 50 ezer önkéntes dolgozik azon, hogy a kormányváltás után minden zökkenőmentesen működjön.

Én ezt komolyan vettem.

Éppen ezért nem parlamenti hőbörgést szeretnék látni, és nem azt, hogy minden egyes ügyben ugyanaz az ember szerepeljen a kamerák előtt. Azt szeretném látni, hogy működik az állam.

Azt szeretném látni, hogy működnek az intézmények.

Azt szeretném látni, hogy aki bűncselekményt követett el – legyen politikus, oligarcha vagy bármilyen befolyásos ember –, az a törvény előtt feleljen a tetteiért.

Azt szeretném látni, hogy rehabilitálják azokat a társadalmi csoportokat, amelyeket az előző rendszer kollektív jogsérelmekkel sújtott.

És azt is szeretném, ha a kampányban tett ígéreteket őszintén újragondolnák. Nem fedőtörténeteket szeretnék hallani, hanem egyenes beszédet. Ha valami nem megvalósítható, azt is ki kell mondani.

Tudom, sokan azt mondják: türelem.

De mi a garancia arra, hogy azok, akik tegnap még a Fideszt szolgálták, ma pedig már a TISZA körül tűnnek fel, holnap nem fordulnak ismét ugyanabba az irányba? Mi garantálja, hogy nem ismétlődik meg ugyanaz a történet?

Engem az is aggaszt, hogy a TISZA ma még mindig túlságosan belterjesnek tűnik. Jó lenne végre nyitni azok felé a szakértők felé is, akik az óellenzékben dolgoztak, sőt, bizonyos kérdésekben akár az ellenzéki pártok tapasztalatait is érdemes lenne felhasználni.

Mert ha valóban egymást követő válságok elé nézünk, akkor egyetlen párt sem lesz elég önmagában.

A társadalmi béke nem gyengeség.

Éppen ellenkezőleg: stratégiai szükségszerűség.

Természetesen nem azokkal szemben, akik bűncselekményeket követtek el az ország vagy a magyar emberek ellen. Nekik a törvény előtt kell felelniük.

De mindenki más esetében együttműködésre lesz szükség.

A történelmet ismerjük. Az igába hajtott ökör dolgozik ugyan, de sokkal messzebbre jut az, aki önként húzza a szekeret.

Én ezért szeretném, ha a mintázat végre nem ismétlődne meg.

Utóirat. Senkinek nem muszáj bámulni az arcomat, vagy olvasni engem. Akit nem akarok látni, azt én letiltom. Nem haragszom meg senkire ha rólam is így dönt. Aki azonban marad, a tudjon kulturáltan kommunikálni vagy én leszek őt kénytelen parkoló pályára rakni vagy le is tiltani. Szerintem, érthető voltam.

20260802 Ha valaki kérdez, kérdezzen tisztességgel, pláne ha jogvédőnek mondja magát

 Egy butácska, magát jogvédőnek nevező kisokosnak.

Hosszú lesz, de ez a jegyzet kapcsolódik a nyílt levelemhez is, amit Magyar Péter miniszterelnök úrnak írtam pár napja itt a Facebookon.

Az egyik hozzászóló - nem érdemes nevén nevezni - ezt kérdezte tőlem, aki kb. 150 választ adtam arégebben kommentelőknek eddig. Hát mint mondjak, enyhén dühös vagyok a sok irigy és buta emberre, de betudom ezt a Fidesz-KDNP állampártot kíptő aljas propagandájának.

Szóval a kérdés:

"T.Örnagy Úr !

A fiatalabb olvasók kedvéért kérem,hogy szíveskedjen megírni : A régi rendszer szerint,ha egy fiatal 18 éves korában bevonúlt katonának,majd onnan leszerelve felszerelt rendőrnek,akkor hány éves korában mehetett el korkedvezményes nyugdíjba ?

Köszönöm a válaszát ! Elkötelezett jogvédő"

A válaszom:

Tisztelt butácska jogvédő úr!

                                                Tiszavasváriban az egyenlő jogokért. H.F.

I.

Nehogy elhitesse a néppel, hogy mindenki 25 év szolgálati viszony után kérhette a nyugdíjazását, mert akkor maga aljasabb, mint most gondolom.

II.

Először jöjjön az ideológiai érvelés:

1.) Általában az egyenruhás ember arra megy, ahonnan az olyanok, mint maga, fejvesztve menekülnek.

2.) Sokat kell tanulni azért, hogy valaki az életét is kockáztathassa másokért, akiket nem is ismer. (Itt sokan elbuknak ám a rostán, vagy csak elbuktak, mert ami nekünk hivatás volt, azt a mocskos Orbán-fajzatok közbiztonsági szakmunkás szintre degradálták vissza. Talán majd újra lesz respektje azoknak a hivatásoknak is, amelyeket én soroltam fel, bocsánatot kérve a katonáktól, akik ugyanúgy csak a jogaikért küzdöttek hosszú éveken át, mint én.)

3.) Egy hierarchikus rendszerben csak papírforma, hogy mikor hívják be, és mikor mehet valaki haza.

4.) Az, hogy mások mihez értettek, és rájuk milyen szabály vonatkozott, most számomra nem releváns, mint ahogy az sem, hogy ez a magyar nép 16 évig tűrte, hogy pórázon tartsa az állampárt, amelyik csak a legutolsó időkben dobta fel nominálisan a sok egyszerű civil bérét, mert már akkora volt az infláció, hogy úgyis mindegy volt.

Maga melyik bérét választaná, a 2008-asat vagy a 2026-osat? Merthogy a vásárlóértéke szerintem a 2008-asnak jobb volt.

Eddig értve vagy, civil jogvédő, joghoz nem értő úr?

III.

Most egy kis szabályismertető következik csak a maga kedvéért, mert olyan lusta volt, hogy nem nézett utána annak, amit kérdez, csak igen felületesen, és akkor is rosszindulattal, mint általában a jogi védelemre szoruló emberek is.

Nem ismertetem az 1996. évi XLIII. törvényt a mélységéig, mert úgysem tudna vele mit kezdeni, csak arra utalok, hogy mit nem ért.

A.)

A mechanizmus:

A felmentés (56. § (1) bek.) csak meghatározott, korlátozott okokból volt alkalmazható — döntő részben:

a) létszámcsökkentés (Országgyűlés/Kormány döntése alapján), vagy

b) átszervezés miatt megszűnt szolgálati beosztás — pontosan ilyen volt a Határőrség és a Rendőrség 2008. január 1-jei integrációja, amelyet a 2007. évi XC. törvény alapján hajtottak végre, és amelynek keretében a Határőrség általános jogutódja a Rendőrség lett.

2.)

Ha valaki ilyen átszervezés miatt vált felmenthetővé, és eközben már megvolt a 25 év tényleges szolgálati ideje (tehát jogosultságot szerzett a 182. § (1) bek. szerinti szolgálati nyugdíjra), akkor lépett életbe az 57. § (3) bekezdés: „Ha a hivatásos állomány tagja a szolgálat felső korhatárát még nem érte el és szolgálati nyugdíjra jogosult, a felmentésével egyidejűleg nyugállományba kell helyezni.” Vagyis a felmentés kötelezően együtt járt a nyugállományba helyezéssel, ha megvolt a jogosultság.

Persze az is igaz, hogy ugyanazt a beosztást ha nem fogadta el, magasabb beosztást pedig nem ajánlottak fel, ez a szabály csak akkor érvényesülhetett.

Fontos, amit a jogforrások is alátámasztanak: a Határőrség és a Rendőrség integrációja idején velem együtt több kollégám is úgy döntött, hogy inkább igénybe veszi a szolgálati nyugdíjat, mert a változtatás a korábban kedvezőnek számító jogosultsági szabályokat módosítani készült.

Vagyis ez nem automatizmus volt, hanem tudatos döntési helyzet: az integráció adta meg a jogcímet (átszervezés → felmentés), a 25 év pedig a jogosultságot, de a kettő együttes fennállása kellett ahhoz, hogy ténylegesen nyugállományba kerüljek.

Nomármost, aki átélte Orbán és bandája aljas nyomulását 2006-ban a politikai hatalomért, annak elege lett abból a nagy demokráciából, aminek folytán;

1.) kikerült a jogrendből a hivatalos személy megsértése mint törvényi tényállás (ezért először buktam az egyetemen médiajogból, ahol egy MIÉP-es vizsgáztatott (M.L.) és úgy összevesztünk, hogy két hétig kerestem az indexemet, mert kijöttem, mielőtt tettlegességre került volna a sor).

2.) Eljöttünk, mert 25 vagy több év alatt szereztünk annyi tapasztalatot, hogy belássuk: a rendőrséget teljesen átpolarizálja, megeszi az aktuálpolitika.

3.) Egyre többször mondták az íróasztalt erősen markoló felettesek, hogy ha nem tetszik, el lehet menni.

4.) Később a fiatal rendőrök kiakadtak attól, hogy a határterületen kellett néha több hónapot is eltölteniük, mikor nekik nem ezt ígérték.

5.) Az lett, amit előre láttunk.

Majdhogynem közmunkássá vált a rendőr, mindenki emberkedhet vele, az intézkedését százan is videózzák, közben nyugodtan „kurvaanyázhatják”, bár egyenruhájában az államot képviseli, és még le is leköphetik.

Mivel a törvény felemás, a vádat ilyenkor is az ügyész képviseli ugyan, de a rendőralanynak kell becsületsértés, esetleg tettleges becsületsértés miatt feljelentést tennie, és majd hónapok múlva civilben ott állni esetleg egy veszélyes emberekből álló csoport előtt a bíróság folyosóján.

Így szeretik maguk a rendőreiket mostanában.

Tehát automatikusan „25 év szolgálati idővel nem lehetett nyugdíjba menni”, hanem a 25 év szolgálati idő csak jogosultságot eredményezett, ami csak és kizárólag akkor vált ténylegesen érvényesíthető szolgálati nyugdíjjá, ha a szolgálati viszony ezzel egy időben valamilyen törvényi jogcímen (például átszervezés vagy létszámcsökkentés miatti felmentéssel, meg is szűnt. Ha egy percre, akkor egy percre. Onnan a döntés joga az alanyé volt, és ha nem ajánlanak magasabb beosztást, akkor viszontlátásra...

A gáz az, hogy aki egészségügyi alkalmatlansággal volt kénytelen megválni a testülettől, az még most is pereskedik a Munkaügyi Bíróságon, mert ők is szolgálati járandóságban részesülő, szintén megalázott emberek lettek. Nem egyszerű betegen küzdeni egy megerőszakolt jogend ellen, egy olyan politikai parancs ellen amit visszamenőleges hatállyal alkalmaztak velünk szemben.

Még a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságát (EJEB) is átverték Orbánék, mely szerint ez a gyávaságból bosszúvá érett intézkedés a nyugdíj-reform része volt.

Bizonyos értelemben igaz. Még jöttek a rokkantak és befagyasztották.

Semmi svájci indexálás csak az infláció mértékének megfelelő emelés (azt is előre megelőlegezzük), miközben a bérek jóval magasabb százalékokkal emelkedtek. A 13-ik havi nyugdíj csak sebtapasz, bármikor megszüntethető a folyósítása. A 14-ik havi nyugdíj pedig csak Orbán egyik bosszúja a sok közül, a szintén ígérgető Magyar Péter felé! No, akkor „fizess ha tudsz kedves utódom” alapon.

Tényleg ez miatt úgy nem akar tüntetni?

Na, de térjünk vissza rám, mert az úr rám kíváncsi, az én zsebemben akar túrkálni…

Tisztelt butácska jogvédő úr!

Bár nem magára tartozik, de nem olyan jó az a helyzet, amikor valakit vezető beosztásából indokolás nélkül elmozdítanak, ha akarja, ha nem, és akkor még úszhat is a jó kis szolgálati nyugdíj, amit a pórnép úgy irigyel, mintha annyit kapnánk, mint egy levitézlett politikus.

Tehát, míg maga más zsebében kutakodik jogvédőként, addig inkább el kéne gondolkodnia azon, hogy a népet miért nem inspirálta arra, hogy a megfelelő időben százezrek tüntessenek az alacsony munkabér és a még rosszabb megélhetést biztosító nyugdíj megemelése érdekében, ami elinflálódik 10-15 év alatt bárkinek.

B.)

De hogy ne legyenek álmatlan éjszakái: két diplomával a zsebemben, az ORFK Főügyelet bevetésparancsnokaként mentem szolgálati nyugdíjba 42 évesen. Csak az általam régebben kiharcolt, a szolgálati időt 1,2-es szorzóval számító törvényi szabályozás miatt. Egyébként nem lett volna meg a 25 év.

2007. december 17-éig még azt sem tudtam, hogy szolgálati nyugdíjba mehetek. Ha nem szól rám a vezetőm, meg se kérdezem a személyügyest. Éppen hogy kijött a matek.

Az utolsók között mehettem így el teljes nyugdíjba, ami három évig tartott. De Orbán bosszút állt rajtunk, az olyanok pedig, mint maga, röhögtek ezen, és nem álltak mellénk.

Aztán – mert megszűnt az az erő, amitől tartottak – Orbánék padlóra verték az egész társadalmat. Magát is, aki valószínűleg irigykedik, pedig nem kéne, ha úgy böllérkedik, mint a főni. Etesse az embereket, de ne a joggal, amihez nem ért.

C.)

És most…dádááámm…

Az első szolgálati nyugdíjam 198.000,- Ft volt.

Most a havi szinten csökkentett összeg 402. 670 Ft.

Én ma is örülnék az elsőnek, ha olyanok lennének az árak is, mint akkor. Ez a mostani sokkal kevesebbet ér, hála a magyar népnek, akik birkaként tűrték, hogy egy aljas banda átverje őket, amíg ők maguk megtollasodnak!

Arról nem tehetek, hogy sok embernek ennyi sincs.

Tették volna azt, amit én. De nem tették. Más terepen mozogtak, más szabályok mentén.

Na, jó napot kívánok!

Utóirat: Legalább ilyen szinten tüntetgethetett volna, mint én a képen. Mert az élet nem áll meg, csak néha átalakul.

20260728 Nyílt levél a miniszterelnöknek

Nyílt levél Magyar Péter úrnak, Magyarország miniszterelnökének

Kérem, aki egyetért velem, de különösen az érintettek, osszák meg ezt a jegyzetemet!

Valljon színt a TISZA kormány! Rehabilitál valaha 27 000 magyar embert, vagy maga is az illiberalitás talaján állva megtartja Orbán bosszúját a valaha volt rendőri állomány ellen, mert ha igen, akkor semmivel sem ér többet a szerzett jog, mint a Fidesz idejében

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Nyugállományú rendőr őrnagyként, jogászként, közösségszervezőként és publicistaként fordulok Önhöz nyilvánosan, mert az ügy, amiről írok, tizennégy éve nem talál gazdára – és attól tartok, most sem fog.

I. A tényállás, amit senki nem vitat

Valaha, az Országgyűlés november 28-án elfogadta a 2011. évi CLXVII. törvényt a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról. Kihirdetve 2011. december 9-én – 22 nappal a 2012. január 1-jei hatálybalépés előtt.

Ennyi idő adott több tízezer embernek felkészülni arra, hogy az addig adómentesen folyósított szolgálati nyugdíja kvázi adóköteles „szolgálati járandósággá" alakul át, és attól kezdve a mindenkori legmagasabb szja-kulccsal csökken. Szociális ellátásá vált, az amiért az állam belső rendjét legalább 25 évig védtük.

Arról nem is beszélve, hogy nagyon komoly anomáliákat okoz ez a FÜV-vel szolgálati nyugdíjba ment kollégák között is, akik közül jó néhányan még ma is pereskednek a magyar bíróságok előtt.

Nálam ez ma havi több mint 70 000 forint mínuszt jelent, a 65 éves korom betöltéséig (ha akkor nem lesznek "anomáliák" az adminisztrációk hiányosságai miatt. Ez évekre szóló, összesen jóval 8 millió forint fölötti veszteség.

Az Alkotmánybíróság 23/2013. (IX. 25.) AB határozatában a törvény 14. § (1)–(2) bekezdését alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette – tehát maga a jogalkotó sem volt makulátlan. A törvény fő konstrukcióját azonban fenntartotta.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Markovics, Béres és Augusztin kontra Magyarország ügyben (kérelemszám: 77575/11, 19828/13, 19829/13; döntés: 2014. július 18., egyhangúlag elfogadhatatlan) elutasította a panaszt. Ez a három ügy csupán mintaügy volt: több mint 13 500 személytől, 1260 kérelemben érkezett panasz Strasbourgba, gyakorlatilag azonos tartalommal. A Bíróság a 12–16%-os reálcsökkenést arányosnak találta, és elfogadta a magyar állam érvelését, miszerint ez „a nyugdíjrendszer racionalizálásának" legitim, ideológiamentes lépése volt.

Csakhogy, Miniszterelnök Úr: azóta sem volt átfogó magyar nyugdíjreform. Egyetlen csoportot sújtott tartósan és visszavonhatatlanul ez az intézkedés – miközben az indoklás szerint az egész rendszert kellett volna racionalizálni.

II. Nem egy csoport – három

Amikor 2011-ben ezt a törvényt megalkották, nem kizárólag minket, rendvédelmi dolgozókat sújtottak. Két másik csoportot is – és mindhárom esetben ugyanaz a mintázat ismétlődik: egy fizikailag rendkívül megterhelő, a testet és az egészséget kimerítő hivatást büntettek meg utólag, visszamenőleg, tárgyalás nélkül.

A bányászok. 

Ők történelmileg mindig komoly, összetartó érdekcsoportot alkottak – bármely hatalommal szemben felléptek, ha sérelem érte őket. 2012-ben az ő bányásznyugdíjukat is „átmeneti bányászjáradékká" minősítették át. Egy életen át tartó, testet romboló munka után ezek az emberek anyagilag ellehetetlenültek – annak ellenére, hogy a bányásznyugdíj addig sem volt túlfizetett ellátás.

Ugyanaz az aljas hatalmi teszt zajlott le rajtuk, mint rajtunk: megnézni, mennyi fér bele a társadalomnak, ha egy fizikailag tönkretett, korábban megbecsült szakmát alázunk meg.

A rendőrök, tűzoltók, börtönőrök. 2011. június 16-án tízezren vonultunk fel Budapesten, az Alkotmány utcában, a Parlament közelében – ezt a demonstrációt nevezte el a sajtó „Bohócforradalomnak." 

Két szakszervezeti vezető, Kónya Péter (FRDÉSZ) és Árok Kornél (HTFSZ) hirdette meg magánemberként, mert úgy látták: a kétharmados többség nem ad felhatalmazást arra, hogy visszamenőleges hatállyal vegyenek el alkotmányos alapjogokat és magántulajdont. Küzdelem helyett bohóctréfát csináltak belőlünk – szó szerint, hiszen a tüntetés neve is erre utalt.

És mi lett azokkal, akik akkor a nevünkben felléptek? Kónya Péter pár hónappal később, 2011 októberében megalapította a Magyar Szolidaritás Mozgalmat, majd az Együtt pártot – 2014-ben országgyűlési képviselő lett. Árok Kornél saját pártot alapított, a Szövetség az Egységes Magyarországértet, és maga is politikai karriert épített. Azok, akik a szervezőink voltak, politikusok lettek – mi pedig maradtunk a megalázott jogainkkal. Ez tizenöt éve történt.

Azóta sem történt semmi érdemi.

A balett-táncosok. 

A törvény negyedik új ellátástípusként bevezette a „táncművészeti életjáradékot" (a kormányrendeleti szövegben: balettművészeti életjáradék) – vagyis a balettnyugdíjat is ugyanúgy átalakították, mint a miénket. Ez egy különösen álságos lépés volt, mert a döntéshozó maga határozta meg, hogy a művészi hivatások közül kiket sújt ez az intézkedés – és épp azokat választotta, akiknek testét a szakma szó szerint tönkreteszi. 

A magyar táncosokkal foglalkozó vizsgálatok szerint egy évben a táncosok közel 40%-át éri derék-, több mint egyharmadát térdsérülés, és közel egyharmadukat bokasérülés; a spiccipőben végzett munka jellegzetes, korai csontdeformitásokhoz (pl. hallux valgus) és a lábközépcsont fáradásos töréseihez vezet. Ez nem hobbi, hanem olyan hivatás, amely a testet évtizedek alatt szó szerint felhasználja – és épp ezt a csoportot érte a legaljasabb fricska.

III. Amit válaszul kaptunk 2026-ban

június 8-án Szabadi István országgyűlési képviselő interpellációban kérdezte az Ön belügyminiszterét, Pósfai Gábort: hajlandó-e a kormány visszaállítani a szolgálati nyugdíjat, és kártalanítani azokat, akiktől 2012-ben elvették. A miniszter válasza: a tárca megkezdte a rendvédelmi életpálya felülvizsgálatát, jelenleg a szakszervezeti vélemények összegyűjtésénél tartanak, és „nyár végén" térnek vissza a kérdésre – az összes többi bérezési témával együtt.

Ez idáig ennyi történt. Egy ígéret, határidő és konkrétum nélkül.

IV. Amit én személy szerint kérek – és amit nem

Hadd legyek egyértelmű, mert nem szeretném, ha bárki félreértené vagy kiforgatná, amit mondok:

Nem megyek vissza dolgozni. Fel tudom mérni az egészségi állapotomat – nem vagyok rá alkalmas.

Nem is akarok újra rendőr lenni. 2006–2007 körül végleg elegem lett ebből az országból, ezekből a kormányokból – de különösen a Fideszből, amely már akkor, ellenzékben is nyilvánvalóan a politikai-gazdasági hatalomátvétel felé nyomult. 

És van egy elvem is, amit sosem adok fel: ahol valaha sas voltam, oda gyengébben nem megyek vissza verébnek.

Akkor is amikor meghoztam a döntést fenyegetett a kirúgás veszélye indokolás nélkül. Nem szeretném ezt újra átélni!

Amit remélek, az az, hogy Ön és kormánya érdemben foglalkozik ezzel az üggyel. Ha vissza is vesz olyan egykori rendőri vezetőket, akik nekem személy szerint ellenszenvesek – rendben, ez az Önök döntése. De velünk, a többségünkkel, akik nem megyünk vissza, ugyanúgy törődjenek: állítsák vissza a szolgálati nyugdíjat a maga privilégiumaival együtt, még a 65. életévem betöltése előtt, és szüntessék meg a „csökkentés" nevű jogintézményt, ami havi több mint 70 000 forintomba kerül.

Cserébe lemondok arról a – becslésem szerint legalább 8 millió forintos – összegről, amit ez a visszamenőleges hatályú, megtorló törvénymódosítás tőlem elvett. Nem kártérítést kérek. Helyreállítást kérek.

Nem képviselek senkit, csak magamat. De meggyőződésem, hogy minden érintett – rendőrök, tűzoltók, börtönőrök, bányászok, balett-táncosok – hasonlóképpen döntene, ha erre módja lenne: hogy amit az Orbán-kormány eddig elvett tőlünk, azt nem is kérjük vissza. Legyen ez a mi hozzájárulásunk egy új magyar köztársaság megalakulásához – olyanhoz, amelynek megint Alkotmánya lesz, nem Alaptörvénye.

V. A kérdés, amit fel kell tennem Önnek

Ön és pártja szavakban rendszerváltásról, jogállamiság-helyreállításról, az illiberális örökség felszámolásáról beszél. Ebben a konkrét ügyben – amely nem elvont elv, hanem 27 000 ember havi megélhetése – eddig annyi történt, hogy „felülvizsgálják" a helyzetet, és „nyár végére" ígérnek választ egy 2012 óta, tizennégy éve fennálló sérelemre.

Ezért kérem Öntől, nyilvánosan:

Valljon színt a Tisza! Hajlandó-e igazságot tenni, vagy maga is az illiberalitás talaján állva osztja az EJEB vitatható, rossz szemszögekre koncentráló ítéletét, amely az illiberális magyar állam elferdített és hamis okokra hivatkozó megtévesztésén alapult – hiszen azóta sem volt átfogó magyar nyugdíjreform Magyarországon!

Mert ha a válasz csend, halogatás vagy egy újabb „felülvizsgálat", akkor a szerzett jog az Ön Magyarországán semmivel sem ér többet, mint a Fidesz idejében.

Válaszát tisztelettel várom.

dr. Horváth Ferenc

nyugállományú rendőr őrnagy, jogász, volt közösségszervező, publicista

Utóirat: megkövetem a katonákat, hogy külön nem nevesítettem őket is, akik hasonló módon küzdöttek egy rájuk hátrányosabb helyzetet eredményező visszamenőleges hatályú fideszes jogrenderőszakolás ellen. Bocsánatot kérek tőlük.

2026.07.31

20260727 Ne legyen kivétel

Aki ellenőrizni akar, legyen tiszta!

Harminc év jogi vakfoltja Orbán Viktor körül

Harminc éve fut egy ország egy olyan jogi konstrukcióban, amelyről szinte senki nem beszél nyíltan, pedig ott van fehéren-feketén a törvény lapjain. Magyarország miniszterelnökét — bárki legyen is az — soha nem kellett és a mai napig nem kell nemzetbiztonsági átvilágításnak alávetni. Nem kivétel ez, nem elfelejtett paragrafus. Szerkezeti döntés.

A kérdés, ami 1990 óta kísért

Amikor először néztem utána, honnan ered ez a joghézag, egyszerű választ kerestem. Nem találtam. Ehelyett egy sokkal árulkodóbb struktúrára bukkantam.

Az 1995. évi CXXV. törvény — a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló, még Horn Gyula kormánya alatt, Katona Béla tárca nélküli miniszter előterjesztésében született jogszabály — két, egymástól élesen elváló kategóriát vezet be. Az egyik a „védelem”: ebbe tartozik a köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke, a miniszterek és — igen — a miniszterelnök is. Ez arról szól, hogy az államot megvédjük a kémkedéstől, a zsarolási kísérletektől, a külső fenyegetésektől.

A másik az „ellenőrzés” — a tényleges átvilágítás, a biztonsági kérdőív, a kockázati tényezők feltárása, annak vizsgálata, hogy valaki megfelel-e a bizalmi feltételeknek. És ebbe a körbe — a törvény 2. számú mellékletébe, amely tételesen felsorolja, kit kell átvilágítani — nem tartozik bele sem a miniszterelnök, sem a miniszterek. A lista az MNB elnökénél kezdődik, és csak a helyettes államtitkári szinttől lefelé szélesedik ki.

Ez nem véletlen elírás. Ez egy tudatosan megépített hierarchikus logika: a legfelső vezető elrendeli mások ellenőrzését (lásd a törvény 68. §-át), de őt magát strukturálisan kívül helyezi a rendszer az ellenőrzött kategórián.

Grósz Károly árnyéka?

Felmerült bennem — és jogosan merült fel —, hogy ez a konstrukció talán a szocialista rendszerből való kilábalás alkuja volt. Hogy talán arra épült, hogy Grósz Károly, az utolsó pártállami miniszterelnök, aki soha nem esett volna át egy ilyen vizsgálaton, ne kelljen retrospektíve szembesüljön a saját múltjával.

Az időrend ez ellen szól: 1994-95-ben, amikor a törvény megszületett, Grósz már négy-öt éve politikailag irreleváns volt. De az elmélet mégis tapint valami valóságosat: nem egy emberről, hanem egy egész posztkommunista politikai elit önvédelmi reflexéről lehetett szó. 1994-ben mindkét oldalon bőven ültek a parlamentben olyan politikusok, akiknek volt mit rejtegetni a pártállami előéletükből. A törvény nem személyre szabott kibúvó volt — hanem egy hallgatólagos, pártközi közmegegyezés arra, hogy soha, senki, semelyik oldalról ne legyen kitéve retrospektív átvilágításnak, ha egyszer miniszterelnök lesz belőle.

Ezt a gyanút csak erősíti, hogy még arra a felvetésre is konkrét választ ad a törvény: ha Orbán Viktor „csupán” országgyűlési képviselő maradt volna, önmagában a mandátum nem váltotta volna ki az ellenőrzést — csak akkor, ha bekerül a Nemzetbiztonsági Bizottságba. A rendszer nem presztízs, hanem hozzáférés szerint szűr. És a csúcson lévőket pontosan úgy építették fel, hogy soha ne kelljen „hozzáférőként” viselkedniük — ők a felügyelők, nem a felügyeltek.

2025: amikor a kör tovább szűkül

Ha azt hittük, ennél már nem lehet cinikusabb a rendszer, 2025 szeptemberében Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodája rácáfolt erre. A 2025. évi CXXVII. törvény hivatalos indoklása szerint a cél „a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső munkakörök és személyek számának csökkentése” — vagyis nem kiterjeszteni, hanem tovább szűkíteni azt a kört, akiket egyáltalán átvilágítanak.

A Szabad Európa cikke szerint hasonló tehermentesítési javaslatok már Pintér Sándor idejében is megfogalmazódtak — ő nem engedte át őket. 2022 óta viszont Rogán tárcája felügyeli a polgári titkosszolgálatokat, és most, közvetlenül a 2026-os választások előtt, „megjött az engedély” a reformra.

Ez nem bürokratikus karcsúsítás. Ez egy tudatos politikai döntés arról, hogy minél kevesebb embert vessenek alá bármiféle biztonsági szűrésnek — pontosan akkor, amikor a legtöbb tétje lenne annak, ki fér hozzá mihez, és ki felelős miért.

Nem csak nálunk törik el a rendszer

És nehogy azt higgyük, ez magyar sajátosság. Nagy-Britanniában — ahol a demokratikus legitimáció elvét nyíltan vállalva soha nem világítják át a választott politikusokat — 2026 tavaszán kirobbant a Mandelson-botrány: egy nagyköveti kinevezés mélyszintű átvilágítását a felelős tisztviselők a biztonsági szolgálat kifejezett ellenjavaslata ellenére hagyták jóvá, és erről még a miniszterelnököt sem tájékoztatták. Keir Starmernek végül sürgős vizsgálatot kellett elrendelnie. A tanulság egyértelmű: még egy átlátható, elvi alapokon nyugvó rendszer is pillanatok alatt kijátszható, ha a döntés végső soron politikai érdekek kezében marad, külső kontroll nélkül.

Ha ott, ahol legalább van elv, ez megtörténhet — akkor nálunk, ahol elvünk sincs, csak jogi vakfoltunk, még inkább itt az idő a szigorításra.

Elég volt a vakfoltokból

Harminc év alatt kiderült: ez a rendszer sohasem a nemzetbiztonságról szólt. Arról szólt, hogy a hatalom csúcsán lévők kivonják magukat pontosan azon szabályok alól, amelyeket másokra kényszerítenek.

Ezért én azt mondom: szakítsunk ezzel a posztkommunista örökséggel, és számoljunk le a rogáni aljassággal is, amely nem szélesíteni, hanem tovább szűkíteni akarja az ellenőrzött kört épp a választások előtt.

Vezessük be az ötévenkénti, legszigorúbb formájú nemzetbiztonsági átvilágítást minden országgyűlési képviselő és minden közjogi méltóság — köztük a miniszterelnök és a köztársasági elnök — számára, kivétel nélkül.

Aki mást akar ellenőrizni, aki mások felett dönt minősített adatok sorsáról, aki hozzáfér az ország legféltettebb titkaihoz — az legyen a lehető legátláthatóbb. Nincs olyan tisztség, amely felmentést adhatna az alól, hogy megbízhatóságát rendszeresen igazolja. Ha valaki fél az átvilágítástól, az önmagában választ ad arra a kérdésre, miért nem akarja azt.

20260727 Hány fideszszolga marad Peti fijú'?

Hány fideszszolga marad Peti fijú'?

Horváth Ferenc írása 2.0

2026.07.27.

Mottó: az anyag nem vész el csak átalakul... 

Volt idő amikor az egyiknek jelentettem, a másik evett a szendvicseimből, szívta a cigarettámat, majd bejelentkezett a kékfény adásába, de már régi bútordarabok. Pintér emberei voltak. 

A belügyi munkájuk neve mellett szívesen olvastam volna a valódi munkaköri leírásukat is.

Tehát nem mondom, hogy nem voltak jó rendőrök, de mindig is Pintér Sándor volt felettük, barátként. Az az ember, aki annyira már nem jött be az új kormánynak, mint fideszes belügyminiszter... 16 éven át.

Szóval; publicisztika a Peti fiúnak...

Hány fideszes marad, Peti fijú'? Ófideszes Peti fijú'?

Most akkor te fidesznyik maradtál és bízol bennük, vagy mi bajod van fijjam. Hiányoznak az óellenzék szakemberei?

Van egy csendes kis hír, ami mellett könnyű elmenni, pedig többet mond a rendszerváltás utáni rendszerváltásról, mint tucatnyi nagy bejelentés.

Garamvölgyi László nem távozik. Visszatér.

Tíz év nyomozóság, huszonhárom év rendőrségi szóvivőség, majd tizenhárom év a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács élén Hatala József oldalán — ez a pályakép önmagában is figyelemre méltó karrierhossz egyetlen politikai korszakon belül. 

2013-ban, amikor Hatala József a rendőrfőkapitányi székből az NBT elnöki posztjára került, Garamvölgyi vele tartott: a testület kommunikációs vezetője lett. Az a testület, amelynek elnöke — dokumentáltan — 2011-ben olyan utasítást adott ki, amely a "multikulturális környezetben élők" rendészeti kezelését szabályozta, s amely miatt az Európai Roma Jogi Központ tiltakozó levelet írt Pintér Sándornak. Hatala és Pintér barátsága nem pletyka volt, hanem közismert tény a rendészeti apparátuson belül.

És most, 2026-ban, a kormányváltás után? 

Amíg Hatala József lányát, Hatala Annát — a Rogán Antal felügyelte szuper-titkosszolgálat, a Nemzeti Információs Központ főigazgatóját — Magyar Péter július 2-i hatállyal menesztette, addig Garamvölgyi Lászlót nem menesztik. Visszahívják. Az új országos főkapitány kérésére kommunikációs főtanácsadó lesz — pontosan abban a szervezetben, ahonnan indult, és amelynek arculatát évtizedeken át ő formálta.

A kérdés tehát nem költői, hanem szerkezeti: miért mást ér a politikai kinevezett, és mást a "szakember"?

Hatala Anna esete egyértelmű: nyílt politikai pozíció, nyílt politikai indoklás nélküli felmentés. Koltay András (NMHH), Guller Zoltán (Szerencsejáték Zrt.) sorsa hasonló — ezek a tisztogatás látható, hangos vonalai.

Garamvölgyi esete azonban más logikát követ. Az ő pozíciója sosem volt formálisan "politikai kinevezés" — kommunikációs szakemberként, dandártábornoki rendfokozattal, jó beosztásban dolgozott, olyan apparátusban, amely túlélte a kormányváltásokat, mert azt mondta magáról: szakmai, nem ideológiai. Csakhogy éppen ez a trükk. 

Egykor Magyar Péter még Gaudi Nagy Tamással együtt dolgozott ügyvédként a szemkilövetős ügyeken, amit Garamvölgyi volt  kommunikálni, szerintem teljesen jól.

Más és más oldalon álltak.

Most ki és melyik oldalon áll?

Ki van Pintér Sándor ellen és ki az, aki soha nem tagadta meg őt?

A szakmai máz alatt ugyanaz a hálózat, ugyanazok a kapcsolati szálak, ugyanaz a Pintér–Hatala-vonal öröksége működik tovább — csak most már az új hatalom szolgálatában, "szakértőként" újracímkézve.

Hatala József maga egyelőre láthatatlan ebben a történetben. Nincs friss hír a sorsáról — sem menesztésről, sem megerősítésről. Ez a csend önmagában is beszédes: vagy azért, mert pozíciója már nem elég exponált ahhoz, hogy hír legyen belőle, vagy azért, mert még nem érte utol a tisztogatás hulláma.

A nyitott kérdés így marad a levegőben, és talán ez a legfontosabb tanulsága az egész történetnek: egy rendszerváltás nem attól rendszerváltás, hogy néhány feltűnő nevet lecserélnek a csúcson. Attól az, ha a szakmai álruhába bújt hálózatokat is szétbontják — vagy attól nem az, ha ugyanazok az emberek, csak halkabban, visszasétálnak ugyanoda, ahonnan indultak.

Hány fideszes marad? A válasz egyelőre: pontosan annyi, amennyit "szakértőnek" sikerül elkönyvelni.

Horváth Ferenc

blogger 

20260727 Rendészeti ügy lett a roma kérdés

Sokunknak nem új ez...

Rendészeti ügy lett a roma kérdés

Van egy dátum, amit érdemes megjegyezni: 2019. Ekkor került át a roma ügyek irányítása az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Belügyminisztériumhoz. Azóta az ország 13 elismert nemzetisége közül tizenkettőnek a Miniszterelnökség egy kifejezetten erre a célra létrehozott, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkársága a gazdája — a romáké viszont a rendészeti tárcánál maradt.

Ez nem technikai részlet. Ez üzenet.

Mit jelent, ha egy társadalmi kérdés rendészeti tárcánál landol?

Egy kormányzat szervezeti ábrája sosem véletlen. Amikor tizenkét nemzetiség ügye a kultúra, az egyházügy és a társadalmi kapcsolatok logikája szerint van elhelyezve, a tizenharmadiké pedig ott, ahol a bűnmegelőzés, a rendőrség és a katasztrófavédelem is — az nem adminisztratív résen csúszott be. 

Az a mondat, amit a szervezeti struktúra kimond anélkül, hogy bárki leírná: a roma közösség nem partner, hanem kezelendő probléma. Nem társadalompolitikai, hanem biztonságpolitikai kategória.

Ez a besorolás pedig nem üres szimbólum marad, hanem lefelé gyűrűzik. A területi koordinációt a Belügyminisztérium háttérintézménye, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság végzi — vármegyei szinten, rendészeti logika mentén szervezve. 

A roma közéleti szereplők a rendőrállam nyelvén kénytelenek kommunikálni a saját érdekeikről. És amikor egy kormánybiztos arról beszél zárt körben, hogy „BM-esként mindenkiről mindent tudnak, a legapróbb részletekig" — az nem baki, hanem a rendszer logikájának őszinte, kicsúszott mondata.

A tagadás, ami magát cáfolja

A hivatalos érvelés persze mindig adminisztratív: nagy apparátus, kiépített területi hálózat, forráselosztási hatékonyság. Csakhogy ha ez tényleg csak praktikum lenne, semmi nem indokolná, hogy a másik tizenkét nemzetiség ne ugyanezen a logikán fusson. Nem fut. Egyedül a romáknál gondolta úgy a kormányzat, hogy a felzárkóztatás és a rendészet ugyanabba a fiókba való.

És most, amikor az Országos Roma Önkormányzat maga kezdeményezi, hogy szabaduljon a Belügyminisztériumtól, és kerüljön át a Miniszterelnökséghez — oda, ahol a többi nemzetiség van —, ez önmagában leleplezi a hét éve tartó fikciót. Ha a rendészeti tárcánál tartás valóban csak hatékonysági kérdés volna, nem az elszakadás, hanem a megtartás mellett érvelnének. A 25 igenes, 18 nemes szavazat mögött nem pénzügyi vita van elsősorban — hanem annak felismerése, hogy a szervezeti hovatartozás maga is politikai állásfoglalás a roma közösségről.

A lényeg

Nem az számít, hány milliárd forint folyik át a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságon. Az számít, hogy a magyar állam 2019 óta intézményi szinten üzeni: a cigányság ügye nem a társadalmi együttélés, hanem a rendfenntartás kérdése. Ez a besorolás önmagában többet mond bármelyik felzárkózási stratégiánál — és pontosan azért, mert soha senki nem mondta ki nyíltan, csak a szervezeti ábra beszél helyette.

Végszó

És hogy meddig ér el ez a logika? A Darinka című tévéfilmet — az első hazai alkotást a roma holokausztról — a Roma Produkciós Iroda készítette, a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság háttértámogatásával. Az az államtitkárság pedig 2019 óta a Belügyminisztérium alá tartozik. Vagyis még a saját népirtásukra emlékező roma alkotók is a rendészeti tárca jóváhagyásán, forrásán és felügyeletén keresztül mondhatják el a történetüket. Ahol a gyász is engedélyköteles, ott a besorolás nem szervezeti kérdés többé — hanem maga a válasz arra, hogy kinek van szava a saját sorsáról.

Helyes ez így?

Horváth Ferenc

blogger