'56

 

’56

 Horváth Ferenc írása

2024.10.22.

 Mottó: Az optimista egyáltalán nem az, aki soha nem szenvedett, hanem az, aki átélte és legyőzte a kétségbeesést. - Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin

Nagy fába vágom a fejszét. Másodszor ugrom neki a témának. Nem az a célom, hogy lexikális tudással kápráztassam el Önöket. Nem is igen menne. Inkább csak a kétségeimet, az érzéseimet vetném virtuális papírra a tárgyban.

2022-ben még csak ennyire voltam képes:
https://debreciner.hu/cikk/11647_az_1956_os_forradalom_2022_es_evi_megunneplesenek

10 évvel születtem a nagy esemény után és bizony 1989-ig éltem a szocializmusban. A jelen helyzetben van egy olyan érzésem, hogy akik a rendszerváltást akarták fiatalon semmivel sem lettek másabbak, mint akik akkor meg akartak buktatni. Ha az ideológiák keveredésére tekintek, nincs ma már tisztán jobboldali konzervatív vagy baloldali szocialista. Talán a liberális még liberális, de nem vonz az, hogy mindent szabad, amit a törvény nem tilt. Nem vonzanak a romkocsmák, az alkohol vagy a múlt, amiből annak kéne következnie, hogy a régi egót, a régi társadalmi beágyazódást kéne középről visszaszerezni felfelé, a sokszor kommunista alapú orbáni személyi kultusz környékéről.

Szóval, kutya világ van. A jogrendet darabokra szedték az egykori liberálisok, akik ma már illiberálisok, és bizony öregecskék fiatal demokrata létükre. Mindegy is. Az Orbán kormány ma már gátja a fejlődésnek! Túllőtt a célon a jobboldali feltőkésítéssel. Oligarchákat, újgazdag bunkókat, sunyi tolvajokat emelt a társadalom élére-elitjébe, akik mára már gátlástalanul sikkasztják el a közpénzt és azt hiszik a jog az, amit ők saját érdekből megalkotnak. Nem is igen kell már hozzá törvény, évek óta oktalan és érthetetlen módon rendeleti kormányzás van Magyarországon, az Országgyűlés utólagos jóváhagyásának kötelezettségével. Ami nem jelent semmit, ha egy kormánykoalíció (mert ne feledjük a KDNP nevű pártocskát sem, amelyre ideológiai szempontból van szüksége a vezérnek, semmi több), tehát ha egy kormánykoalíció kétharmaddal van jelen az Ország Házában a képviselők szavazásakor.

’56; és most mindenki hősökre emlékezik, de nem volt ez mindig így. Merem állítani, hogy az ország kétharmada még az 56-os események láncolatát sem ismeri és fogalmuk sincs, hogy ki kivel volt azokban a vérzivataros időkben.

Most egy nagyon tömör Horváth Feris összefoglalás következik: 

1956 október 19-én este, a műegyetem diákjai gyűlést tartottak a Hess András téri Központi Diákszállóban, merthogy szociális elégedetlenség ütötte fel a fejét a soraikban. Hogy pontosan melyek voltak ezek, ma sem tudom. Mondom; nem vagyok én tudós és kutató sem. Csakhogy közben híre jött a lengyelországi munkástüntetésnek Poznanból. Valószínűleg a szociális elégedetlenség (amit én inkább neveznék társadalminak) kikristályosodott politikai elégedetlenségre is változott, bár a diákok reformgondolatai hasonlóak voltak az 1989-es fülkeforradaloméhoz. A népnyúzó Magyar Dolgozók Párjába új arcokat akartak látni, akik majd képesen lesznek a demokratikus Követeléseknek, kvázi jogelveknek is érvényt szerezni.

Ott volt nekik a hányatott sorsú Nagy Imre, akit a miniszterelnöki székben akartak viszontlátni annak ellenére, hogy annak előtte már leváltották, alacsonyabb beosztásokba helyezték, 1955. április 18-án fel is mentették a kormányfői pozíciójából és lemondatták párfunkcionáriusi, valamint akadémiai tagságairól. Nagyon húzós sztálinista típusú idők voltak ezek, magyar módra. Mikor Rákosi Mátyás, mikor Nagy Imre volt a szovjetvezetés kegyeltje, s közben a kommunisták egymás pozícióit vették el, egymástól. Mindegy is. Nagy Imre az életrajza szerint is egy hithű kommunista volt, igen tudós gondolatokkal, sokféle államvezetési funkcióban. Hogy aztán érte-e közben angolszász befolyás az vesse valakire az első követ, aki ezt biztosan meri állítani.

Mindenesetre amikor az egyetemisták megkeresték, nem igazán akart velük foglalkozni. Éppen elvonulós, írós korszakában volt.

Október 23-án nagy volt a zűrzavar a Pártközpontban.  A regnáló hatalom hezitált. A poznani munkásgyűlés mellett álljanak ki, vagy ne álljanak ki? Tiltsák be a tüntetést, vagy ne tiltsák be? Meddig szabad elmenniük ebben az ügyben a láthatóan heves érzelmű diákokkal, akik országszerte gyűléseztek! Számos ifjúsági szervezet csatlakozott a 16 pontos kiáltványhoz, és a délutáni tüntetéshez. A kézzel sokszorosított 16 pont nagyon sokfelé eljutott, annak ellenére, hogy senki nem merte nyomdába vinni! A délelőtt folyamán a Petőfi Kör is csatlakozott a felhíváshoz, sőt a tüntetés vezetését is vállalta. A kör vezetői tárgyaltak a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) vezetőivel, hogy a párt nevében Kádár János beszéljen a tüntetőkhöz, Kádárék azonban elutasították a javaslatot. 

A radikálisabb párttagok az azonnali betiltást javasoltak, akár fegyveres rendteremtés mellett is, mert ellenforradalminak ítélték meg a helyzetet. Kopácsi Sándor Budapest Rendőrfőkapitánya megtagadta a fegyveres rendőri egységek bevetését a tüntetők ellen. Mások tagadták az ellenforradalmi veszély meglétét és azt javasolták, hogy Nagy Imrét vonják be a pártvezetésbe újra és akkor veszítenek a lelkesedésükből a fiatalok, könnyebb lesz fenntartani a rendet.

A Politikai Bizottság végül úgy döntött, hogy betiltja a tüntetést. Délben a Kossuth Rádió megszakította tervezett adását és beolvasta a Belügyminisztérium közleményét a tüntetés betiltásáról. A tüntetésre való készülődést azonban már nem lehetett megállítani. Már nagyon sokan csatlakoztak: igen sok egyetemista, a katonai akadémiák hallgatói, sok-sok felnőtt értelmiségi civil kör, sőt a Magyar Dolgozók Pártjának ifjúsági szervezete is! Nem akartak meghátrálni! 

A párt vezetése tudta, hogy a tüntetés betiltása csak olaj a tűzre, a rendőrök, a katonák nem fognak a nép ellen vonulni! Csak egyetlen szilárd fegyveres ereje maradt, az Államvédelmi Hatóság! Ezért még 3 óra előtt feloldották a tilalmat, sőt felhívták a budapesti pártszervezeteket, hogy vegyenek részt a tüntetésen, hogy a párt legalább mederben tarthassa az eseményeket. Bata István honvédelmi miniszter a katonaság tagjainak civilben való részvételét is engedélyezte. 14:23-kor a Kossuth Rádió megszakította műsorát, és beolvasta a Belügyminisztérium újabb, a tüntetést engedélyező határozatát. 

A műegyetemisták menete délután fél háromkor a Budapesti Műszaki Egyetem épületétől indult el és a Bem téren gyűltek össze a tüntetés résztvevői.  Nem mondom el a teljes történetet. Az írók kiáltványa, szinkronban volt a diákok követelésével: Nagy Imre legyen ismét miniszterelnök, függetlenedjenek a magyarok a Szovjetuniótól, több demokráciát, az erőszakos Téeszesítéseket állítsák le, a beszolgáltatásokat helyezzék emberibb alapokra, legyen általános választójog, legyenek szabad parlamenti választások, hozzanak létre munkástanácsokat!

Nem ismertetem pontosan a 16 pontot sem külön-külön, csak a követelések lényegét!
1.) Az összes szovjet csapatok azonnal vonuljanak ki az országból!
2.) Váltsák le a pártvezetést, hozzanak létre új Központi vezetőséget!
3.) A Sztálinista- és Rákosista bűnös vezetőket vonják felelősségre!
4.)Rákosit hozzák haza a Szovjetunóból és bíróság előtt feleljen ő is a bűneiért!
5.) Nagy Imre legyen újra miniszterelnök és felügyelje a bűnösök felelősségre vonását!
4.) Reformálják meg a választásokat és több párt részvételével hozzanak létre új Nemzetgyűlést!
De volt abban szó a szabad sajtóról, a gazdasági élet átszervezéséről, a szovjetekkel való „üzletelések” feltárásáról, az iparban alkalmazott sztálinista normák felülvizsgálatáról, a kötelező beszolgáltatások megszüntetéséről, a termények okszerű felhasználásáról, a koncepciós perek felülvizsgálatáról, a Sztálin szobor lebontásáról és helyébe 1848 mártírjainak készülő emlékmű felállításáról.
Október 24-én pedig a magyar sorskérdésekről akartak békés országos vitát, de erre már nem volt lehetőségük!

A 2000 fősre tervezett tüntetés egyre csak nagyobb-és nagyobb lett. A munkásfiatalok csatlakoztak, tömegek üdvözölték az ablakaikból, a vonulókat. A tömeg folyamatosan nőtt, a reformok követelése mellett egyre inkább teret nyertek a nemzeti jelszavak. A tüntetés a beszédek elhangzása után nem oszlott fel, hanem egyesek javaslatára a menet elindult a Parlament felé meghallgatni Nagy Imrét. A kommunista hatalom még a tér megvilágítását is kikapcsoltatta, de a tömeg nem tágított, míg a Parlament erkélyéről Nagy Imre meg nem ígérte, a reformokat! Utána hazaküldte az embereket, akik aznap kiharcolták hogy szólhasson hozzájuk. Bíztak benne.  

A tüntetés ideje alatt Gerő Ernő és köre riadóztatták a budapesti és a környékbeli katonai egységeket. Gerő telefonon katonai segítséget kért Hruscsovtól. Este 8 órakor a Kossuth Rádió közvetítette Gerő beszédét, amelyben sovinisztának, nacionalistának és antiszemitának nevezte a tüntetést, önmagát a reformok képviselőjének nyilvánította, addigi politikáját helyesnek ítélte és a tüntetők minden követelésétől elzárkózott. Ez vezetett a Magyar Rádió ostromához! De.. mindegy is!

És elkezdődött a terror!

Az október 23-i budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt, amely október 30-án a pártház elfoglalásával végül győzött. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett.

…és itt van egy óriási hézag.  Merthogy nem tisztázza a Wikipédia, hogy mikor is volt az a véres sortűz és miért! Elárulom, október 25-én. Azt sem igazán fejti ki, hogy hogyan folytatódott másnap az emberek élete. Miért szervezkedtek tovább?  Csak ennyi van: Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett.

Nagy bakugrás. Igen nagy bakugrás!

November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután számíthatott arra, hogy a nyugati nagyhatalmak nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4-én hajnalban a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. A honvédségi laktanyák, repülőterek a Szovjet Hadsereg egységeinek gyűrűjébe kerültek. Az aránytalanul nagy túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott hősi forradalma így végül elbukott.

A harcokban a titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el. A forradalom következményeként hozzávetőleg 176 ezer, más adatok alapján mintegy 200 ezer magyar hagyta el az országot, túlnyomó többségük Ausztria felé menekülve (egy részük azonban nemsokára visszatért). 1957 januárjától a forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, majd sokukat kivégezték. A brutális megtorlást és a magyar nép elnyomását az ENSZ és a világ közvéleménye egyaránt elítélte.

A forradalom leverését követő évtizedekben az 1956-os eseményeket a pártállami hatalom ellenforradalomnak bélyegezte és elítélte, de a rendszerváltás során megváltozott az események hivatalos értékelése. 1989. október 23. óta ez a jeles nap kettős nemzeti ünnep Magyarországon: az 1956-os forradalom kitörésének napja és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napja, melyet az 1990. évi XXVIII. törvény iktatott a nemzeti ünnepek sorába. Az 1956-os események meghatározó szerepét a 2011-ben elfogadott Alaptörvény preambuluma is hangsúlyozza.

Arról a Wikipédia most is hallgat, hogy kik lehettek azok, akiket a kommunisták csőcselékként aposztrofáltak! Kik voltak azok, akik ártatlan embereket is lámpavasra akasztottak, törtek, zúztak, raboltak, erőszakoltak békés embereket ez alatt a néhány nap alatt? Provokátorok, vagy egyszerűen csak a sokat éhező dühös, megalázott, idegbeteg emberek vérgőzben, akik a káoszban megtalálták a gátlástalan bosszú lehetőségét? Ki tudja már... (Dühös, megalázott, idegbeteg emberek...Mem ismerős?)

Hogy Rákosi szerepének megítélése is mennyire kétséges? Nem tudom. Nem vagyok sem kommunista, se konzervatív és jobboldali sem! Az öregek azt mondják, nem igen volt más választása az akkori nemzet vezetőjének. Olykor parancsot teljesített, olykor magával ragadta a korlátlan hatalom, de a háború után Budapestet az ő irányításával építették fel, az éhező budapestieknek enni adott, hogy legyen erejük az újjáépítéshez. Kórházakat, intézményeket emelt, közigazgatást működtetett, megszervezte az oktatást, és egy csomó jóléti intézményt is.  Persze ezenközben a vidéket letaroltra. Tisztességes emberek vagyonát rekvirálta. A kötelező beszolgáltatások földönfutóvá tettek sok embert, az erőszakos téeszesítések halálba küldték azokat, akik nem bírták elviselni az embertelenséget. A kvzái fehérterror folytatását, az óramű pontossággal érkező veréseket, és még sok-sok más becstelenséget, ami akkoriban történt. Az is az ő nevéhez fűződik, mint az értelmiség vidékre száműzése és megalázása is.

Nehéz, nagyon nehéz és tragikus számomra is megítélni 56'-ot. Hogy kik és miért menekültek Ausztriába, nem tudom. Bizonyára zömükben becsületes emberek, és bizony valószínűleg a nép sanyargatásért felelős bűnös emberek is. Hogy volt-e Nagy Imrén keresztül amerikai - angolszász befolyás? Hogy voltak-e olyanok, akik már akkor is jobban szerettek volna a Nyugathoz tartozni, mint egy diktatúrában kiszolgálni a gátlástalan hatalmat, és elfogadni a propagandát? Bizonyára voltak. Hogy az egyetemisták szociális igényeiből hogy lett egy igen komoly - de általuk még a diktatúrán belül elképzelt - megvalósítható reformpolitika? Nem tudom. Valami elkezdődött, amit darabokra vertek - a szó szoros értelmében is -, és most it tartunk!

De, hogy nemigen olvassák fel a 16. pontot egyik ünnepségen sem, az biztos.

És egy plakátos vátozat, megfejelve... Hát nem érdekes?

Éltem a szocialista rendszer idején is. A rendszerváltás után őriztem az újra temetett Nagy Imre sírját és a Székelykaput a vandáloktól, skinhedektől, akik vagy újra provokátorok lehettek, vagy egyszerűen csak a „csőcselék”, akiket mások irányíthattak. Ezt sem tudom. Én, nem találkoztam eggyel sem. Láttam évekkel előtte, Nagy Imre egykori jeltelen sírját is. Örökre beégett a 301-es parcella.

Hogy mit jelent számomra '56, aki jóval utána születtem? Valójában csak annyit, hogy a szocialista- kommunista diktatúra lehet, hogy rendezettebb társadalmi környezetet teremtett, apáskodóbb volt. Azon a 10.000 elit pártfunkcionáriuson túl, a többieket egy nyájban tartották és kb. ugyanazt is kapták. Nem voltak kiemelkedően gazdagok vagy nagyon szegények, közveszélyes volt a munka kerülése, de hogy más alternatívát nem engedett az élethez csak olyat, amit a Szovjetunióból indítottak, az biztos!

Visszatekintve, a gyermekkorom egyszerűségére, akkor hittem abban, hogy ez így van jól. Apám dolgos ember volt. Nem volt vele gond. Azt hittem a munkásőrség az egy jó dolog, mert ők védik meg az embereket a bajtól, merthogy néha bizony megvédték... Nem hivatalosan, de az összetartozás tudata érvényesült a villamoson hőbörgő aljasokkal szemben, és érvényesült az erő a csőcselékkel, a tolvajokkal, a bűnözőkkel szemben is. Nem is értettem, hogy a párt- és az állam ugyanazt jelentette, hogy nem volt értelme a szavazásnak, és milliók féltek attól, hogy egyszer csak jön a fekete autó…

(Tarcalon annyi volt a forradalom, hogy néhány férfi (talán egy testvérpár) leverte a Tanácsházáról az ötágú csillagot, majd néhány nap után visszatette... Ezt így mesélték nekem.) 

Csak gimnazistaként értettem meg, hogy apám valaha pártkatona volt. A Munkásőrség az MSZMP fegyveres testülete volt. Mondjuk, ő csak annyit értett belőle, hogy fegyveres kiképzést kapott, irányíthatta a nagyobb rendezvényeken vagy közlekedési baleset helyszínén forgalmat. Ha kellett a rendőrökkel együtt látott el szolgálati feladatokat! Volt egyenruhája és tisztelték érte. Becsületes embernek tartja magát a mai napig. Mondjuk mesélt olyanról, amikor a boltban megkérdezte egy a tarcali Kőbánya vezérigazgatóját, hogy neki is annyiba kerül a kenyér, mint ő neki? Utalva ezzel implicite arra, hogy sokkal többet keres a vezérigazgató. Lett belőle egy pártfegyelmije...

Hogy aztán hova tűntek ezek a munkásőrök? Valószínűleg sok lett közülük a törvénytisztelő, rendszerető polgárőr. Az alsó szinten lévők soha nem profitáltak abból, hogy ők munkásőrök voltak. Védték a hazát, a nagy kommunista maszlagot, és azt hitték ez a társadalmi rend alapja.

Nem láttak bele abba, hogy a már akkora szoft-diktatúrává változott társadalomban, a legvidámabb barakkban ára volt mindennek, amit a Szovjetuniónak kellett megfizetni.  Sokan nem láttak bele. Apám, ma is inkább Fideszes, mint bármi más. Ne vessük meg érte az ő korosztályát! Többségüknek vezér volt, és vezér kell. „Ha harcos, ha megvédi az országot, és néha „ad” egy kis pénzt is, akkor sokkal jobb sorban élünk, mint régen.”- Nekik ennyi elég. 

És valljuk be: nem sok különbség van Kádár János és Orbán Viktor között.  A modern Kádár János (a Viktor) a nyugati imperialisták felé mutogat, feltőkésíti a keleti magyar blokk Lölő-féle egyedeit és még a rokonságát is, aki nem dolgozik az ne is egyék, nem szórjuk a segélyeket, köztpontosítjuk az államhatalmat… Mi szórjuk a közpénzt nem más, mint a sajátunkat! Mi ez ha nem a kommunizmus vagy a fasizmus előszobája, kérem! Mondjuk Kádár apánk nem igazán lopott, csak a körülötte lévők, de azok sokat! 

Nekünk már több kell. Mi már tudjuk mi a szabadság. Mi már ismerjük az emberi jogokat. Mi már akarjuk a magánszférát, a befolyásmentes állampolgári döntéshozatalt, a jogbiztosnágot, a követhető szabályrendszereket. (De akkor mit tettünk érte 14 éven kerezstül?) 

Mi már nem akarunk egy Putyint rossz ablakokal, egy csökevényt, ami megmaradt a Szovjetunóból, aminek inkább több mint kevesebb árnyoldala van, mára. Nem kell velem egyetérteni. Sokan nem is fognak. A Wikipédiával sem, amelynek lapjairól jelöletlenül idézgettem. Nem kell szólni Orbán Balázsról sem. Az okos kis csinovnyik így üzent Keletre és Nyugatra is. Meg lesz még ennek a böjtje. Hintázni inkább csak a játszótéren ildomos, gyermekkorban... Egy nyelvvel két segget nyalni, nehéz. 

Szóval; az egyetemisták és eszmei társaik hősiessége vitathatatlan. Vitathatatlan Bizsu vagy a 17 éves Kócoska hősiessége is! (Ha nem tudja, miről írok, olvasson utána!) Egy rendkívül káoszos és vérzivataros időszakban embernek maradni a legnagyobb dolog a világon. Ők, azok voltak!

De vajon ki lesz az első most október 26-án, elmondja az egykori egyetemisták és az írók és eszmetársaik akkori 16 pontját, szó szerint. Lesz-e valaki, valaha olyan bátor!

Hát, ennyi!
Lesz még mit csiszolni…