Csak a nemzet

2021.03.04.

Horváth Ferenc írása

 Az emberemlékezet véges. A történelemkönyvek lapjai is elsárgulnak, így egy 50 év körüli ember jobban emlékszik az elmúlt kb. 30 év történéseire, mint azokra, amik azt megelőzőleg történtek. A németek, Horthy, a nyilasok, a zsidó- és a cigányüldözések, a kommunista felütések, mind-mind a feledés homályába merültek. Ma inkább, ma van. Véleményem szerint, mindent elnyom az Orbán- kormány nagyon agresszív propagandája. Persze, Gyurcsány sem lehetett tökéletes, sőt biztosan nem volt közel sem az. A rá való visszamutogatások azonban a Fidesz-kormány regnálásai alatt lassan értelmét vesztik, feleslegessé válnak, és csak arra jók, hogy azokat, akiket érdekel a politika, kormányoldalról sokszor válasz nélkül hagyják. Arra jó.

Persze már nem vagyok gyerek. Felnőtt voltam a Gyurcsány éra idején is. Ami különbséget én érzek, az a Fidesz-KDNP kormány nagyon nyílt és sokszor nagyon ellenszenves intézkedéseiben rejlik számomra. Bizonyára a rendszerváltás utáni előző kormányoknak is megvolt a maguk takargatnivalója (nem feleslegesen húzzák-vonják az ügynöktörvényt), és bizony - ha visszatekintünk a múltba - az állami vagyon privatizálása sem most kezdődött el. Voltak igen komoly politikai húzásai mindegyiknek hatalmon lévő politikai csoportnak. Tény, hogy nem a pórnép jutott akkor sem forintokért gyárakhoz és egy más állami termelőeszközökhöz, és most sem. A pórnép valahol megjárta, bár el kell ismerni, hogy a düledező szocializmus (és nem a kommunizmus) már a 80-as években termelte a munka nélkül lézengőket és látható volt, hogy a rendszer elindult a működésképtelenség irányába. Szerény véleményem szerint ez a sunyi, aljas, gyűlölködő, a hatalomtól megrészegült, a többhöz- többet akaró, Lázárhoz hasonlóan nem kockáról-kockára gyűjtögető, mindent akaró, magukat kiskirályoknak tartó pártfunkcionáriusoknak volt köszönhető. 

Ha a mai helyzetet veszem alapul igen visszás véleményeket kellene megfogalmaznom, és ezt nem a közelmúltra szeretném kihegyezni. A rendszerváltás utáni hibák eredménye, hogy ma egy jobboldali, magát konzervatívnak és kereszténynek mutató kormánya van Magyarországnak. Bizonyára vannak közöttük olyanok is, de a többségüket nem gondolom annak, amit mutatnak. Ez a jegyzet, akár ezer oldal is lehetne, ergo kénytelen vagyok a gondolataimból olyan részleteket kiragadni, ami megmutatja, hogy minden propaganda ellenére a mai irány, nem jó.

Hogy mi Orbán Viktor munkaalapú társadalmának, az unortodox gazdaságpolitikájának a legnagyobb hibája? Szerintem látjuk, mindannyian. Kettészakította a társadalmat. Csak utalok rá, hogy a valaha közös egyetemi szobákban élő, mára érett politikusok és barátai köreik valami nagyon elementáris módon meggazdagodtak. Ez nem irigység részemről. Felőlem Mészáros Lőrinc lehet gazdagabb egy királynőnél vagy egy informatikus zseninél, ha azt látom, hogy az ország is gazdag, ez emberek is jólétben élnek, kreatívok és szellemileg érettek egy modern társadalom fenntartására, tovább építésére. Azonban ez nem igaz. Érdemtelenül, nyíltan az arcunkba hazudva, sajátutas politikával, hősnek és bátornak állít be a jelenlegi rendszer olyan embereket, akik egyáltalán nem érdemelnék a nép szolgálatát. Nem is a népet szolgálják, szerintem! Sőt nem is szolgálnak, hanem uralkodnak, és innen a bátorság az olyan intézkedések meghozatalára, amelyek szembe mennek az ország felének akaratával és szándékával.

Az természetes, hogy a feudális viszonyokra emlékeztető kvázi hűbérúr rendszer tagjai összetartanak. Egy az érdekük. Meggazdagodni, jólétben élni, és ha közben sikerül, akár jót is tenni. Ha nem sikerül jót tenni az sem baj. A közönyösségnek ma piaca van. Ha rávilágítanak az egyértelmű hibáikra, az sem baj. Majd összezárnak. Övék a pénz és a hatalom, barátaik a picike Magyarországon gazdagabbak királynőknél és tősgyökeres kapitalistáknál is. Így uralja kb. kétezer „zöldbáró” a haza földjeinek igen-igen nagy százalékát, sokan mások pedig a pénzpiacot, a hitelpiacot, és a gazdaság más szféráit. Semmi sem elég nekik, és nincs limit náluk. Megint elszaladt a magyarral a ló!

Nomármost – figyelembe véve Magyarország adottságait – ez nem lehet a mai valóság másképp csak úgy, hogy a társadalom nagy része rosszul járt és egyre rosszabb helyzetbe kerül.

Végignézve az országon kb. 3,5-4 millió ember rosszul járt azzal, hogy hazánkban az Orbán-kormány ennyi ideje hatalmon van. Ők a vesztesek.

Egyszerű emberek, akik nem törekedtek soha hatalomra vagy uralomra mások felett, mert azt hitték, hogy az állam megvédi őket, irányt mutat, ha kell, segít és nem lesz törvényes uzsora, devizahitel, az idővel arányosan nő a családi pótlék, a legkisebb öregségi nyugdíj és a minimálbér vásárlóértéke is, valamint más segélyalapú megoldások is elérhetővé válnak a hátrányos helyzetbe kerülésük kapcsán.

Nem ez történt. Itt kérem, munkaalapú társadalom van. Itt kérem, a közmunkás csinál lassan toronyórát is aranylánccal. Térkövet gyárt és rak le, amiért sok százezer forintot kéne fizetni a munkaerőpiacon. Zöldséget, növényt termeszt. Közterületen szedi mások piszkát, utcát seper mindenre képes hajcsárokkal a nyakában, és mindezt havonta kb. 56.000 forintért. A munkáltatóknak eszükbe sem jut, hogy felvilágosítsák őket; szociális szövetkezetben, vagy egyéni vállalkozásban is tehetné ugyanezt, sokkal több pénzért. Mert, miért? Ha nem tetszik, jön majd más, szintén 56.525,- forintért.

Be kell látni, hogy ez a kormány a tehetőseket támogatja, de nem akar belegondolni abba, hogy a tehetősek éppen a gépesítések, a technikai- és az informatikai fejlesztések mentén, a kereslet-kínálatnak megfelelően sokszor nem képesek, vagy nem is akarnak olyan munkaerőt alkalmazni, amely számukra felesleges, és csak rontja a profitot.

Ma már nem kell feleslegesen, szociális érzékenységből a félkegyelmű udvaros sövényt nyírni átlagbérért, nem kell annyi kétkezi munkás a mezőgazdaságba, nincs szükség arra, hogy ipari termelésünk legyen, mert a kutya nem veszi meg azt, ami valamikor a Szovjetuniónak megfelelt, kiegyenlítés gyanánt. És igen, mezőgazdasági gépszerelő sem mindenki akar lenni. Ha hiány van belőlük, az azok felelőssége, akiknek tudni kellett volna, hogy hiába a vagyon, a gépek, és a más irányú tudás, ha nem gondoskodtunk arról, hogy ilyen irányú szakképesítést lehessen szerezni akár helyben is. Valahol ez a helyzet Tiszavasváriban is.

Mint, ahogy az is nyomon követhető, hogy a hatalom, hogy részegíti meg az arra felkészületlen embert. Hogy változik a jelleme, mennyire felszínre kerülnek azok a tulajdonságai, ami miatt szeretették, vagy nem szerették őt a környezetében élők annak előtte. Nem tesz jót a hazának ez a túlzott központosítás, a kvázi hűbérúr-klánszerű hatalomkoncentráció! Nagyon nem tesz jót. A pökhendiség, a "nagymagyarság", a lenéző attitűd, a közömbösség és a közöny, olykor a gyűlölet és a megosztás politikája kiütközik minden mondanivalóból addig, amíg nincs saját és persze negatív érintettsége ezeknek az embereknek. Így lett a nemzet fogalma is érthetetlen számomra, de azt gondolom, nem vagyok már ezzel egyedül. Csak a nemzet, ahol lassan nem lehet tudni, hogy ki a tagja és ki nem. Azt is mások mondják meg.

Zárjuk ezeket a gondolatokat Fábri Péter: Mi magyar jöttmentek címmel a Népszabadság hasábjain 2003. november 10-én publikált esszéjével tanulságul azoknak, akiket illet:

 „A Fővárosi Ítélőtábla fölmentett valami zugfirkászt, aki a magyar állampolgárok egy részét jöttmentnek nevezte. Ez ellen a fölmentés ellen sokan tiltakoznak. Szerintem tévednek. A zugfirkász véletlenül igazat beszélt. Mi magyarok, jöttmentek vagyunk. Ki Galíciából jött, ki Etelközből. Hogy ki honnan jött, az jószerével attól függ, hogy ki meddig megy vissza az időben: nagyanyjáig, ükapjáig, ükanyjának ükapjáig. Jönni mindannyian jöttünk valahonnan. Ami a menést illeti: ki tudja. Bartók mindenesetre elment, Szentgyörgyi Albert is elment. Neumann János is elment, Molnár Ferenc is elment, Márai Sándor is elment. Az őseik jöttek, ők mentek. Elment Ligeti is, Kurtág is. Zeneszerzők, tudósok, írók, orvosok, mérnökök.

A magyar jöttmentek. Mi, magyar kunok például jöttmentek vagyunk. Az én kun őseim valahonnan Ázsiából jött betelepülők lehettek valamikor a középkorban. Ma már nem beszélünk kunul, csak magyarul. Mert az őseim itt maradtak, és ha ma egy grafikus meg akar rajzolni egy tipikus ősmagyar arcot, nagy valószínűséggel mellétrafál, és az Árpád vezette törzsek után évszázadokkal idevergődött kunok közül választ modellt.

Mi, magyar zsidók, jöttmentek vagyunk. Az én zsidó őseim például valószínűleg többfelől jöttek, éppenséggel Galíciából is, mert askenázi őseim is voltak, de Spanyolországból is, mert voltak szefárd őseim is. Jut is eszembe Spanyolországról: Amerika felfedezése után Spanyolország a világ leggazdagabb országa lehetett volna. Csakhogy rövid másfél évszázadon belül az iparát és kereskedelmét nem fejlesztő Spanyolország aranya a szorgos hollandokhoz vándorolt. Akik mellesleg, igazi toleráns polgárok módjára, befogadták a Spanyolországból elűzött zsidókat is (például Spinoza őseit) - és velük együtt gazdagodtak meg.

Mi, magyar besenyők, jöttmentek vagyunk. Mára elfelejtett nevű ellenségeink addig üldöztek minket, amíg ki nem rekesztettek ázsiai otthonunkból, és el nem vergődtünk ide a Duna-Tisza közére. Aztán valahogy itt maradtunk, és ma már nem beszélünk besenyőül, csak magyarul. Olyannyira, hogy adtunk egy nagy magyar költőt is a magyar irodalomnak, Csoóri Sándort, aki már annyira magyarnak érzi magát, hogy másokat nem is néz jó szemmel ebben a nyelvi és kulturális közösségben.

Mi, magyar cigányok, jöttmentek vagyunk. Idejöttünk, és annyira megtetszett nekünk ez a szép ország az ő szomorú dalaival, hogy muzsikusaink közül a legtöbben el is felejtették a régi cigány dalokat, és magyar dalokat játszottak helyettük. Jöttünk és hoztunk egy Biharit, egy Lavottát, egy Déki Lakatos Sándort. Hoztunk költőket is, Choli Daróczi Józsefet, Bari Károlyt, hoztunk mesemondót, Lakatos Menyhértet. Nagyon sok ház áll ebben az országban, amelynek a falát mi húztuk föl. Szeretnénk, ha ez az ország is szeretne minket annyira, mint mi őt. Hiszen közülünk is legtöbben már csak magyarul tudnak.

Mi, magyar németek, jöttmentek vagyunk. Úgy megszerettük ezeket a derék magyarokat, hogy mi adtuk a magyar nyelvnek (és a magyar iparosoknak) a szerszámok egész sorát. Mi hoztuk a sperhaknit, a dűznit, a bűnéskalapácsot, mi építettük a gangokat, és mára úgy elmagyarosodtunk, hogy már a saját szavunkat sem értjük. Meg tudja még mondani valaki, mi is volt az a ringlispíl?

Mi, magyar szerbek, jöttmentek vagyunk. Idejöttünk Mária Terézia hívására, amikor itt állt az ország üresen, és nem volt dolgos kéz, a törökök elvonulása után. Annyira szépnek láttuk ezt az országot, hogy egyikünk, bizonyos Petrovics Sándor, meg is írta itt nekünk a legszebb magyar verseket. Persze ő csak amolyan hígmagyar volt, mondta egy Németh nevű magyar száz évvel később, akinek valahogy nem jutott eszébe, hogy ezzel az ő nevével talán ő sem kunoktól vagy besenyőktől származik. Sebaj, Petrovics Sándorral együtt mi is úgy gondoljuk: "Magyar vagyok. Legszebb ország hazám / Az öt világrész nagy területén.

Mi, magyar románok, jöttmentek vagyunk. Mi is szeretjük a magyar nyelvet, ezért aztán hagytunk itt egy József Attilát, igaz, őbeléje kun vér is vegyült. A magyar képzőművészetet is szeretjük, ezért aztán jöttünkben-mentünkben létrehoztuk a modern magyar képzőművészet egyik legjelentősebb gyűjteményét, a Vasilescu-gyűjteményt.

Mi, magyar horvátok, jöttmentek vagyunk. Jött ide velünk egy bizonyos család, a Zrínyiek. Nagy mehetnékjükben az egyik Szigetvárat védte a töröktől, a másik az egész Délvidéket, de olyan is akadt, akinek fejét vették, mert nagyon magyarkodott.

Mi, magyar szlovákok, mi, magyar lengyelek, mi, magyar ukránok.

Folytathatnám. A kínaiakkal és az angolokkal, a franciákkal és az olaszokkal, akik itt élnek és szeretik ezt az országot. Akik segítenek szebbé és gazdagabbá tenni. Akiknek a gyerekei már magyar iskolába járnak.

Jöjjetek hát, magyarok! És ha menni akartok, menjetek! Járjatok-keljetek, jöjjetek-menjetek, büszkén és szabadon, ahogyan szabad emberekhez, büszke jöttmentekhez illik, Galíciától Mátyásföldig.”