péntek, február 06, 2026

20260206 Túszul ejtett cigányok

20250206 Túszul ejtett cigányok

Horváth Ferenc írása

2026.02.06.


           A kép forrása: index.hu

Mottó: Miért vannak a társadalmi-politika- gazdasági szabályrendszerek? Hogy vagy így, vagy úgy kordában tartsák  az ember aljas állati ösztöneit! Ha mégsem, akkor Lázár ügyek…

Felvezetés


1.)    Egy igen hosszú kampánynak vagyunk a részesei, mert van egy olyan potenciális kihívója a fasiszta-központosító Fidesz-KDNP kormánynak, amelyik erre kényszerítette őket.

2.)    A cigánymédiumok és a cigány identitású civil szervezetek általában túlélő üzemmódban működnek. Egyszerűbben mondva másokra szorulnak.

3.)    A jelenlegi államvezetés zömében azokat támogatja, akik politikai szempontból is az együttműködés irányába mozdulnak el.

4.)    A cigány vállalkozások leginkább akkor sikeresek – különösképpen a komoly fizikai munkán alapuló vállalkozások –, ha ott áll mögöttük a Fidesz.

5.)    Ilyen durva, primitív és embertelen politikai kampányra nem is nagyon emlékszünk.

Aki nem hiszi, kérem, cáfolja a felvezetés megállapításait.

Tény az, hogy sem a kb. 2019-től működő 1 Magyarország Kezdeményezést és a belőle 2024-ben kinövő 1 Magyarország Egyesületet nem igazán csípem, de legyen ez az én problémám.  Mielőtt egyesületté avanzsáltak volna az általában külföldi projekteket is megjárt értelmiségi romák, általában mindig megjelentek a politikai események idején és jól- rosszul próbálták „felkérdezni” az aktuális politikai szereplőket, sőt volt rá precedens, hogy követelődző leveleket írtak nekik a cigánymagyarok kvázi önkéntes képviselőiként. 

A projektelőket a Kárpátok Alapítvány, a Közösségfejlesztők Egyesülete, az Autonómia Alapítvány, az Ökotárs Alapítvány, és más civil szervezetek támogatták, amelyek társadalmi részvételt és közösségi fejlesztést vállalnak. 

Ha nagyon kutatnánk a beszámolókban valószínűleg megtalálnánk azokat a részeket, ahol azért dolgoztak, hogy felkérdezzék a politikus-jelölteket, hogy ők mit ajánlanak a Magyarországon élő cigányoknak és hogy képzelik azt megvalósítani.

Ilyen jellegű leveleket küldtek a legutóbbi választás kapcsán (szerintem minden induló pártnak):

„Az 1Magyarország Kezdeményezés kiemelt küldetésének tekinti, hogy az önkormányzati és Európai Parlamenti képviselő választások során azok a problémák, lényegi kérdések és ügyek kerüljenek napirendre és megbeszélésre, amelyek megnehezítik a legnagyobb számú kisebbség, a roma emberek mindennapjait. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a képviselőjelöltek és az őket indító szervezetek, pártok mutassák be azokat a megoldási javaslatok, fejlesztési terveket, amelyek a legégetőbb problémák megoldását kívánják előmozdítani, reagálva ezzel a roma szavazók érdekeire.

 A közelgő Európai Uniós választások kapcsán is fontosnak tartjuk, hogy a roma közösségek emancipációs törekvései előtt akadályt képező problémákat beazonosítsuk. Ezen információk birtokában pedig megkérdezzük pártjuk jelöltjeit, hogy milyen szakpolitikai terveik vannak ezen problémák megoldására. 

A közös munkát segítendő, megküldjük önöknek egy a roma és pro-roma szervezetek és cigány származású magyar állampolgárok körében elvégzett online kérdőív és szakmai tanácskozások eredményét:

 i. Kérdések és ii. Követelések-javaslatok dokumentumokat.

Aztán jött az, hogy szíveskedjenek a címzettek visszajelezni. (Én, tudom, hogy voltak, akik nem szíveskedtek.)  Az 1Magyarország Kezdeményezés nevében, X.Y. társalapító, Roma Sajtóközpont”

Azért merem nyilvánosan leközölni ezt a megkeresést, mert 2024-ben én kaptam meg végül is döntésre az iratokat. Én pedig úgy döntöttem, hogy nem foglalkozunk velük. 

A külföldi projektek után kényszerből hazatérő roma értelmiség egy részét nem tartottam érdemesnek arra, hogy az itthoni előzményeik után, belemenjünk egy olyan „felkérdezős” levelezésbe, vagy meghívásos eseménybe, ahol a szavatok maximalizálása végett olyat is ígérjünk, amit nem akarunk, vagy nem tudunk betartani. 

Igen a Megoldás Mozgalom cigánymagyar EP képviselőjelöltjeként döntöttem így.  Nem szégyellem.

A Roma Sajtóközpont – (RSK) egy magyarországi civil, nonprofit hírügynökség és média-szervezet, amelyet 1995-ben alapítottak. Fő célja, hogy valós, kiegyensúlyozott és hiteles képet adjon a romákról a médiában — nemcsak romákról, roma szemszögből is. Az RSK azért jött létre, mert a mainstream média gyakran torz, előítéletes vagy leegyszerűsített képet mutatott a romákról, és kevés roma újságíró volt jelen az újságírásban. 

Fő tevékenysége: média, újságírás, kampányok, roma identitás erősítése. Nemzetközi szerepe: hírügynökség szállító roma témákban és kampányokkal. 

2016 őszén a Roma Sajtóközpont (RSK) határozatlan időre felfüggesztette tevékenységét, mert elfogytak a működési forrásai nem jutottak támogatáshoz, pályázataikat elutasították és így gyakorlatilag nem tudták tovább működtetni a szerkesztőséget és a hírügynökségi munkát. Ez a felfüggesztés akkor olyan mértékű volt, hogy több beszámoló szerint "lehúzták a rolót", vagyis a szervezet ténylegesen abbahagyta a működést. 2024-től újra él és kispénzekből végez igen jó munkát.

Én az érzékelem, hogy a két most már civil szervezet tagjainak és munkatársainak egy része mindkét szervezetben végez önkéntes munkát. Valószínűleg van polgári foglakozásuk is, de az az ő dolguk, senki sem tudja, hogy mi az... vagy csak én, nem.

Sajnos volt rá precedens, hogy a fideszessé vált Dikhtv fennhatósága alól a Partizánhoz keveredett "Telepjáró" nevű műsor egyik alanya lettem. Kaptam egy megkeresést, hogy ebben a műsorban mondjam el, hogy 2014-ben a Magyarországi Cigánypárt képviselőjelöltjeként hogyan láttam belülről a működésünket, miket tartottam pozitívumoknak és miket hibáknak a nagyon gyenge eredmény tükrében. A riporthoz egy kedves barátom segítségével még a helyet is én biztosítottam. Más meghívottak is voltak, ők is sokat és hosszan, legalább 20-25 perc időintervallumban nyilatkoztak.

Aztán a megjelentetett műsorban maguk az érintettek, kaptak kb. 1-2 mondatot. Én is. Kiderült, hogy felvezető egy-kétmondatos senkik lettünk egy Kállai Ernő és Herfort Mariettát bemutató, az ő politikai nézeteiket hirdető semmiben. 

No, ez nekem nagyon nem tetszett és ezt közöltem is az érintettel, hogy nem erről volt szó, átverve érzem magam. Kállai Ernő nekem sohasem volt szimpatikus és a lekezelő modorától a hányinger környékez ebben a riportfilmben is, és az sem tetszik, hogy a politikusnak készülő Herfort Marietta felmondja szinte az én szövegemet is, a sajátjaként. Kértem, a rólam készített kép- és hanganyagot, de nem adták át részemre.

Akkor hívott fel Kadét Ernő és próbált lebeszélni arról, hogy pert indítsak ellenük. Aztán emlékeim szerint egy általam ismeretlen valaki küldött egy e-mailt valamiféle elnézést kéréssel… ha nagyon muszáj, megtalálom azt is.

Ernőt egyszer már rendreutasítottam 2014. március 08-án, amikor is a már képviselőjelöltek előtt a Magyarországi Cigány Párt rendezvényén, a párt médiásaként ő akarta osztani az eszet nekem, a képviselőjelöltnek kb. 100 ember előtt! Elmagyaráztam neki, hogy hol a helye és mi a szerepe a párton belül. Megértette. Sokan megértették, amit ott egymás között elmondtam a jelölteknek és a párt vezetésének, de azt soha nem publikálnám, mert tiszteltem, szerettem a pártot és a társaimat is benne. Ha még lenne MCP soha nem szeretnék másutt lenni csak ott, az enyéim között, de már nincs. Rajtunk kívül senki nem akarta, hogy legyen és meg is tettek mindent, hogy ne legyen!

Tekintettel voltam arra a jó média-szakemberre, aki hívott, és pereskedni sem volt kedvem ezekkel az emberekkel.

Azt tanácsolom minden riportalanynak, hogy a megjelentetni kívánt riport iratanyagát, vagy kép- és hanganyagát előzetesen mindenképpen kérjék ki bárkik is legyen a médiások! Velem semmit nem iratattak alá, semmihez nem adtam a hozzájárulásomat és nem is küldtek semmiféle anyagot előzetes megtekintésre. 

Felháborodásomnak hangot is adtam, a Deberciner.hu online újság akkori jegyzetírójaként. Itt olvashatják: Médiaszüret (2022.02.19.)

Hát, igen. Ezek a meglátásaim a kicsit egy és ugyanazon személyekről két szervezet égisze alatt. Nem túl fényesek, de ennek ellenére elismerem, hogy vannak közöttük, akik nagyon is értik a média működését, míg mások hatalmasan jók abban, amit csinálnak az ő vezényletük alatt.

Kadét Ernő egy igen jó médiaszakember és most már talán majd azt is tudja, hogy miért haragudtam eddig rá.


A Lázár ügy

Lázár Jánost egy ravasz, mit ravasz! Aljas politikusnak tartom. Az a véleményem, hogy korrupt is... Bizony, ez a véleményem róla. 

És most kaptok tőlem egy kis Lázárt a cigánymagyarok megítélése tárgyában!

2018 — Közmunka és „nincs idejük lopni”

Dátum: 2018. január 30.

Kijelentés: Lázár János egy lakossági fórumon azt mondta, hogy mivel több tízezer ember dolgozik közmunkában, nekik már nem „marad idejük lopni” – ezzel a megállapítással a közmunkát a bűnözés csökkenésének egyik okaként hozta fel.

Mit érintett: a közmunkát végzőket – köztük jelentős számban romákat is – mint „dolgozókat, akiknek nincs idejük lopni”, ami sok kritikát kapott, mint stigmatizáló és társadalmi beidegződéseket erősítő kijelentés.

Forrás: 168.hu – Lázár szerint azért javul a közbiztonság,mert a közmunkásoknak nincs idejük lopni


2018 - Roma integráció és bevándorlás

 Dátum: 2018. március 28.

Kijelentés: Lázár arról beszélt egy utcafórumon, hogy „600 éve élünk együtt a cigányokkal, és még mindig nem sikerült integrálni őket”, és ezt párhuzamba állította a bevándorlás kérdésével – mintha azt mondta volna, hogy ha nem sikerült a roma közösség integrálása, akkor más kultúrák integrálása még nehezebb lesz.

Mit érintett: Roma közösség integrációjának kudarcos narratíváját kapcsolta más politikai témákhoz, ami erősen vitatott volt a sajtóban és társadalmi vitákban.

Forrás: Hír TV – Lázár szerint a romákat sem sikerültintegrálni…


2026. január 22 — „Belső tartalék” mint munkaerő

Dátum: 2026. január 22

Kijelentés: Lázár így fogalmazott a Balatonalmádiban tartott lakossági fórumon „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti.” 

Mit érintett: Roma közösség szerepét a munkaerő‑piacon mint „tartalékot” kezelte, amit sokan kirekesztő vagy rasszista megfogalmazásnak minősítettek.

Forrás: Népszava

Lázár János szerint migránsok hiányában a cigányság jelenti a belső tartalékot, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák


2026. január 23–31 – Vita és következmények

Bocsánatkérés és magyarázat

A kijelentések után Lázár részben bocsánatot kért, de hangsúlyozta, hogy szerinte minden munkaképes embernek dolgoznia kell függetlenül attól, hogy roma vagy nem roma.
Forrás: Népszava – Lázár János közölte, azoknak, akik nem hagytákmagukat megvezetni elmondta, hogy értette a „félremagyarázott” mondatait

Tüntetések és társadalmi reakció

 Több mint 1000 fős roma közösségi tüntetés zajlott Budapesten, ahol a résztvevők „Nem tartalékok vagyunk” jelszóval tiltakoztak a megfogalmazás ellen.
Forrás: Telex – „Üzenjük Lázár Jánosnak, hogy mi nem tartalékokvagyunk”

Tágabb nemzetközi és hazai visszhang

A kijelentést nem csak belföldön, hanem nemzetközi emberi jogi szervezetek és civil fórumok is kritizálták, mint a roma közösség marginalizálását segítő megnyilvánulást.
Forrás: European Roma Rights Centre – „Cleaning Sht for the Nation”*

 

Kadét Ernő interjúja Lázár János Építési és Közlekedési miniszterrel

Kadét Ernő az RSK főszerkesztője a Partizán egyik műsorában megkapta azt a kérdést Gulyás Mártontól, hogy ha Lázár János miniszter meghívná őt elfogadná-e a meghívást? Kadét azt válaszolta, hogy igen. Aztán Lázár felhívta az RSK főszerkesztőjét és meghívatta magát az RSK központjába. Érdekes meghívás az, ami a meghívottnál zajlik le. De, ez legyen a legkevesebb.

Kadét Ernő igazi profi.

Egy kis felesleges udvarlás után felmutatja a miniszternek az Aranypánt-díjasok létezését. Ártatlannak és kicsit nyálasnak tűnik a dolog, de igazi célja is volt vele az újságírónak.

Aranypánt-díj - hétköznapi roma hősök! Egy jó metaforikus/rituális gesztus volt, Kadét részéről: vizuálisan és kommunikációsan is jelezte a súlyt és komolyságot. Nem pusztán stilisztikai elem, hanem jelzés a közönségnek és Lázárnak, hogy itt nem játék, hanem a közösség képviselete zajlik. Implicite egy kontraszt az alanynak. 

Ezzel Kadét a saját pozícióját erősítette: ő nem csak kérdez, hanem a közösség nevében felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségre. Ez a gesztus egyben a hatalom-ellenőrzés jelzése is: „figyelj, a szavak súlya itt mérlegre kerül”. Nem volt erőszakos vagy fenyegető, inkább vizuális és pszichológiai üzenet, amely a roma közösség jelenlétét és jogait hangsúlyozta. Alaphangnak tökéletes, bár a behízelgő modor először irritált, utána rá kellett jönnöm, hogy igenis célzott volt.

Kadét, ebben a riportban három szerepet próbált egyszerre vinni: ő közösségi képviselő, a morális bíró, a jól kérdező újságíró. Ez a hármas feszült egymással. Amikor kérdez, jó kérdései vannak. Amikor állít, sokszor lezárja a vitát, mielőtt kinyílna. Gyakran nem engedi, hogy Lázár végigmenjen a saját gondolatmenetén, pedig ott lenne a lebuktatás lehetősége.

Következtetés:

Lázár jól jött ki ebből a helyzetből – nem erkölcsileg, hanem a kommunikáció szempontjából. Hogy miért? Mert nyugodt maradt. Bocsánatot kért de csak technikailag. Nem vont vissza semmit lényegében. Átfordította az egészet „félreértés” narratívává. És mivel a beszélgetés elején szimbolikusan túl lett húzva a hangsúly, Lázár megkapta a mártír-miniszter szerepét, aki „elment beszélni”, „szembenézett”, „vállalta” a dolgot.

Bár úgy látszott, hogy az újságíró irányít a miniszter rávette arra (nem egyszer Kadét is tett róla), hogy többször eltérjen a tárgytól, ami így a miniszternek kedvezett. Egy építési- és közlekedési miniszterrel, minek kellett belemenni az iskolai szegregáció, a szakos ellátottság, vagy közmunkások számarányának alakulása témakörökben? Fontosak ezek, de nem ebben a riportban!

Valójában erős utalások voltak Kadét Ernő részéről, de alapvetően nem szembesítette őt a múltbéli szintén aljas hibáival, a gyöngyösi bűnözőzéssel, vagy azzal hogy honnan vette az adatokat, de még azzal sem, hogy Orbán Viktor is beindult ám a tárgyban, ami hatalmas feszültségeket gerjeszt cigány és nem cigány emberek között. 

A megalázós, vonatos, WC-kefés beszéd így elsimult a többi téma között.

Ez Lázárnak így egy politikai ajándék volt.

Köszönjük RSK!

A kecske is jó lakott, a káposzta is megmaradt. Titeket megtart a jó emlékezetében. Gratulálok!

A cigányozó miniszter röhög a markába továbbra is!

Utóirat: a legnagyobb ellenzéki párt is kihasználta durván a helyzetet. Volt valami idióta, aki kitalálta, hogy hangosbemondón 1000 településen ismételgetik Lázár minden cigányt sértő mondatait!

Tekintettel voltak a gyerekeinkre?

Nem voltak! Erről ennyit! Aljasságból a TISZA Pártnak is, ötös!

20260206 Túszul ejtett cigányok

20250206 Túszul ejtett cigányok Horváth Ferenc írása 2026.02.06.            A kép forrása: index.hu Mottó: Miért vannak a társadalmi-p...