Horváth Ferenc írása
2025.10.27.
Mottó: bár dicskvésnek hangzik néha a melldöngetés, most inkább egy üzenet ez: ha tudsz segíts azon, aki a padlóra került!
Elmondok egy saját történetet:
Valaha közösségszervező voltam Tiszavasváriban. Egy alkalommal elég korán érkeztem, mert volt egy hivatalos találkozónk a döntéshozókkal. Télvíz ideje volt. Reggel 07.30 óra lehetett, amikor a szegregátumba érkeztem.
Láttam bandukolni a lucskos -
sáros utcákon a gyerekeket a 10-es Csemegebolt felé, ahonnan akkor még iskolabusz indult a Kabay iskolába. Kóbor kutyák között, fázva a hidegben sétáltak a buszhoz...
Aztán néhány évig még iskolabusz sem üzemelt, meg semmi sem. Kb. három év kellett, mire az Önkormányzat megoldotta, hogy néhány hete van helyi járat az Alkaloida gyár hathatós segítségével. Legalább nem gyalogolnak a gyerekek és a szüleik embertelen körülmények között 3-3,5 kilométert oda-vissza minden iskolai napon. Némi részem volt abban, hogy rávilágítsunk erre a problémára... de ez jóval később történt. Glonczi László és jogvédőtársai munkája eredménye az, hogy nem merült feledésbe az ügy.
Térjünk vissza ezelőtt kilenc évre!
Nem siettem. Korán érkeztem, jól tudtam haladni az M3-ason. Olyan ködösfátyolos némileg napos idő volt, de semmi ereje nem volt a napnak. Csikorgó hideg volt.
A kontaktszemélyem szívélyesen fogadott, kb. egy fél órát voltunk náluk. Én a gázkonvektor állítható melegéhez szokott ember magamban megállapítottam, hogy jó hideg van ám a házban is. Egy óvatlan pillanatban megérintettem a cserépkályhát, ami már szinte kihűlt. Spóroltak a fával.
Aztán még érkeztek néhányan. Letudtuk a hivatalos ügyet, utána még szisztematikusan belekezdtünk a felmérésbe, hogy kinek lenne szüksége tűzifára. Lassan haladtunk, mert meséltek az emberek a körülményeikről.
Sok helyen kerítés sem volt. A nagytestű kutyák miatt rezignáltan követtem a társaimat, éles figyelemmel arra, hogy ne látszódjak prédának.
Már délután négy óra felé járhattunk, amikor úgy éreztem, hogy az otthon fogyasztott tojásrántotta igen nagyon utánpótlásra szorul és mivel nagy hajlandóságot nem láttam a társaimban, hogy valaki meghív az otthonába, felvetettem a lehetőséget, hogy meghívom őket kajálni. Így jutottunk el a Városháza melletti kifőzdéig. Társaim kimérten és nyugodtan ettek, így próbáltam én is lassan enni. A kávé után még beugrottam a kontaktomhoz, beszélgettünk egy kicsit a jövőről, majd elindultam vissza Budapestre.
Az úton elgondolkodtam a tapasztaltakon. Aztán tapasztaltam én sokkal durvábbakat is, de majd azokról talán máskor.
Ezek az emberek aznap olyan délután négy óra körül ehettek először... A házaikban igazán csak este fűtenek. Akkor értettem meg, hogy mit jelent forintokból élni, ha nincs munka. És ők még a jobb módúakhoz tartoztak...
Sok mindent láttam. Két évig voltam fizetett közösségszervező és két évig fizetetlen utána de elértem azt, amiért odamentem. Aztán a kapcsolat már nem szakadt meg utána sem.
Néhány embert megtanítottam küzdeni a hivatalok közömbössége ellen. Néhány tegezős nagyképű embert pedig arra, hogy a cigánnyal nem kell lekezelően bánni, mert én pont nem az a fajta vagyok, aki nem szól érte. A Penny-ben egyszer megfagyott még a levegő is. Utána a biztonsági őr előre köszönt... De az egyik italdiszkontban is megtudták, hogy hogyan kell bánni az emberekkel emberfajtára tekintet nélkül... Intellektuálisan ez nekem csak ujjgyakorlat volt.
Nem is ez a fontos, hanem amiket láttam. Hivatalosan egy kalap szar közösségszervező voltam (senkiházi, sunyi, szintén ott projektelők degradáltak de soha nem érdekelt a véleményük. Horváth Ferisen elküdtem őket a francba), mert a munka dandárját elvégeztem, én magam.
Igaz, hogy 20 év után az első gyermeknapot mi csináltuk a bűdi városrészben egy elhagyott focipályán, mert az akkor még működő iskolába - ahol előtte bűnmegelőzési előadást is tartottam -, nem engedtek be minket. Tűzifát osztottunk, élelmiszer adományokat szereztem, karácsonyi esteket rendeztünk a központi kultúrházban, aminek Talákozások Háza a neve.
Felhasználtam minden kapcsolatomat, hogy segíthessek. A Civil Kollégium Alapítvány is bízott bennem. Használt laptopokat, PC-ket, régi de működőképes telefonokat osztottam (bár tisztában voltam vele, hogy ha gond van, bármit eladnak a szegény cigányok, ami értékkel bír), valamint komoly élelmiszer csomagokat is osztottam az embereknek a covidjárvány idején. Nem annyit, mint máshol mások, sokkal többet.
Iványi Gábor jóvoltából - akkor már a Tumenca-Veletek Egyesülettel - még igazi sportnapot is tudtunk rendezni. A helyi fiatal focisták még a profikat is elpüfölték. Az eredményhirdetés után, nem hiszitek el de a szabad ég alatt, két sátor alá húzódva a szemerkélő eső elől, még keresztelt is a MET vezető lelkésze kisgyermekeket! Sőt, egy barátomnak a keresztapja lettem én is, mert bár a polgári esküvőn már túl voltak a nejével, szeretett volna egy egyházit is valamikor. A jelen maradottaknak ott főzött ételt és élelmiszercsomagot osztottunk.
Szóval vannak szép emlékeim. Rettentő sokat szerveztem, visszaszolgáltam azt a pénzt, amit valaha mint fizetett közösségszervező kaptam, sokszorosan.
Sokan azt mondták, hogy nem szeretnek a helyiek engem. Mondjuk nem is azért mentem oda, de az évek múltával odáig jutottam, hogy már volt nagystílű bűnöző is kérte a segítségemet egy közeli településről, mert konfliktusba keveredett a sajátjaival, ahonnan kiszállt. A Nyíregyházáról érkező embereket enyhén elriasztotta a szokatlan rendőri jelenlét, hogy balhézzanak. Hm, kérem akinek 25 év rendőri múltja van, az tudja mi a dörgés...
Setét Jenő barátom, testvérem 2016-ban azt mondta, hogy három hónapig sem fogom Tiszavasvári Bűdi szegregátumában kibírni. Négy évig voltam csak közösségszervező de a mai napig kötnek oda szálak. Voltak konfliktusok, nagy barátságok, amik aztán megszakadtak és újak köttettek de ma már jó szívvel gondolok azokra az emberekre is. Segítettük egymást, aztán elváltak útjaink. Ez, a világ rendje.
Ezen a linken olvashatjátok az írásaimat. Ajánlom figyelmetekbe az "Üs vagy fuss! A szegregátumokban élők viselkedésmintái " jegyzeteimet a Debreciner online újságban. Kilenc része van. Kicsit kutatni kell hátrafelé az időben de szerintem megéri! A szociális munkásokkal majd összeverekedtem a leírt gondolatok miatt!
Már csak pár gondolat:
Tiszavasváritól datálható az én szociális érzékenységem. Cigányként jobban átéreztem a helyiek sorát, mint sokan mások. Mivel gyemekkoromban Tarcalon a cigánytelepeken éreztem jól magam, Olaszliszkán hasonló sorban éltek a rokonaim is, nem voltam idegen nekik sem.
No, azóta sokszor vagyok a barátaim között a "kolduló jogász" , a barát, a kolléga, aki kér, de nem magának, hogy egyszer- egyszer eljussak olyan településekre, ahol ismernek, ahol tudom, hogy kell a segítség, mint egy falat kenyér.
Sajnos Dr. Iványi Gábor barátomat már nem akarom zaklatni, mert ez a jelenlegi bűnös hatalom azon dolgozik, hogy tönkretegye, amit 30 év alatt felépített az élő próféta, aki egy beszélgetés során jobban védte a szegény cigányokat tőlem, mint én magam. Igaz, azt elismerte, hogy nem minden szegény ember jó ember de a jellemét a sorsa is formálja és lehet, hogy ő is igen komoly segítségre szorul...
Egy másik szűrőn keresztül kezdtem el látni a világot.
Bár egyre kevesebbet tudok segíteni - mert ez az állam engem sem igazán szeret -, néha-néha a közvetlen jó barátaim segítségével, amit tudok, megteszek.
Innen is köszönöm nekik!
Nem vagyok egyedül! Világok között jártam és most a társadalom minden rétegében vannak olyanok, akiknek a barátságára én nagyon büszke vagyok!
Köszöntelek titeket, barátaim!
Horváth Feri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzéseik során az emberi méltóságot tartsák tiszteletben! Ha erre nem fognak figyelmet fordítani, én sem fogok önökre.