Mitől lenne értelme vitázni egy, az országot padlóra küldő autokratával?
Horváth Ferenc írása
2026.04.03.
Mottó: Ha két választás van, általában az egyik rosszabb.
Kétféle nép létezik. Az egyik képes jó vezetőket választani, és közösen törekszik a boldogulásra. A másik széthullik: gyűlölködik, irigy, kapzsi, egymás torkának esik, miközben egyik fele túlél, a másik lop, a harmadik pedig rendet kiáltva a szabadság ellen fordul. És közben még azt is elhiteti magával, hogy mindez hazaszeretet.
Sokan szerettek volna miniszterelnök-jelölti vitát látni. Élőben. Akár a köztévén is, amely ma már inkább állampárti szócső, mint közszolgálat. De miről vitázna egymással a jelenlegi miniszterelnök és kihívója?
Valójában ez a választás már rég nem a demokráciáról szól. Sokkal inkább a gyűlöletkampányról, a karaktergyilkosságokról, a geopolitikai zsarolásokról és a belpolitikai romokról. Egy olyan térben, ahol mindenki beszél, de senki nem ugyanarról. A „választás” szó jelentése is csak most, egy új szereplő megjelenésével kezd újra értelmet nyerni.
A politikai mezőt két jobboldali erő uralja. A többiek legfeljebb statiszták. A baloldal gyengül, a szélsőjobb erősödik. Ez önmagában is diagnózis: amikor a demokrácia fárad, a radikalizmus erősödik. Amikor a bizonytalanság nő, a legegyszerűbb válaszok tűnnek a leghangosabbnak. A történelem ezt már többször megmutatta — mindig sok áldozattal.
Tizenhat év propaganda után nem meglepő a kép. A társadalom egy része belenyugodott, más része alkalmazkodott, a harmadik pedig hasznot húzott belőle. A politikai cinizmus lett a norma, a közélet pedig lövészárok.
És ebben a helyzetben két ember maradt talpon.
Az egyik tizenhat éve kormányoz. A másik alig két éve lépett a színpadra.
Az egyik felépített egy rendszert. A másik annak romjain próbál hatalmat szerezni.
A kérdés tehát nem az, hogy lesz-e vita. Hanem az: lenne-e értelme?
1. A hatalom természetrajza
A kormányfő tizenhat év alatt nemcsak politikai többséget épített, hanem rendszert. A jogállam határait kitolta, majd elmosta. A fékek és ellensúlyok kiürültek. A közpénz magánvagyonná alakult. A lojalitás fontosabb lett a szakértelemnél.
A gazdaság nem omlott össze, de meggyengült. Az életminőség romlott. Az egészségügy túlél. Az oktatás vegetál. A lakhatás luxus lett. A jövő pedig kivándorol.
Ezekről nehéz vitázni. Mert a számok makacs dolgok.
2. A kihívó jelenség
A kihívó a rendszerből érkezett. Ismeri annak nyelvét, reflexeit, gyengeségeit. Ugyanazt a politikai logikát használja: személyesség, konfliktus, erős vezetői karakter. És működik. Mert a választók egy része nem rendszert akar, hanem erőt. Nem programot, hanem ellenpontot.
Ez a politikai paradoxon: a hatalmat egykori saját logikája fenyegeti.
3. A vita hiánya
Egy valódi vita programokról szólna.
Egészségügyről.
Oktatásról.
Lakhatásról.
Gazdaságról.
Jogállamról.
De ezek a témák veszélyesek.
Az egyik félnek azért, mert felelőssége van. A másiknak azért, mert konkrétumokat kellene mondani.
Így marad a hallgatás.
A csend pedig néha hangosabb, mint egy vita.
4. A magyar választás dilemmája
A választók többsége nem két jövő közül választ. Hanem két kockázat között. Egy bejáratott, de kifáradt rendszer és egy ismeretlen, de energikus kihívó között.
Ez nem ideális demokrácia.
Ez politikai túlélési helyzet.
Volt már példa arra (2021-ben) Európában, hogy egy politikus fél nap után lemondott, mert nem akart szélsőségesek támogatásával kormányozni. Ez a politikai kultúra kérdése. Nálunk inkább a hatalom megtartása a fő cél — bármi áron.
5. Miért nincs vita?
Mert egyik fél sem érdekelt benne.
A hatalom nem akar legitimálni egy kihívót.
A kihívó nem akar hibázni egy vitában.
A választók pedig így program nélkül döntenek.
Zsákbamacska.
De a magyar választó már megszokta.
6. A végső kérdés
Mitől lenne értelme vitázni egy autokratával?
Attól, ha még létezne közös valóság.
Attól, ha számítanának a tények.
Attól, ha a politikában a jövőről beszélnének, nem az ellenségről.
Ma ezek közül egyik sem biztos.
Ezért nincs vita.
És ezért ez a választás nem a meggyőzésről szól, hanem a leváltásról — vagy a túlélésről.
A döntés a választóké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzéseik során az emberi méltóságot tartsák tiszteletben! Ha erre nem fognak figyelmet fordítani, én sem fogok önökre.