Horváth Ferenc írása
2025.09.08.
Mottó: számomra politikus az, aki részt vesz a parlamenti jogalkotásban. Aki nem, az nem politikus, csak állami csicska, kivéve, ha egy párt tagja és azt felvállalja.
Na, most mi van már a szolgák között? Ki akar még feljebb kerülni, ki, kinek a kicsodája?
Vessünk egy kis számot a nagy országos cigány bizbasz berkei környékén, ha egyáltalán számít még ott, hogy ki vallja magát cigánynak és ki, nem!
A CiKöSz egyre-másra megújúlgat.
Látszik, hogy egy mesterségesen létrehozott, a Fidesz-KDNP által pénzelt cigány szolgasereg, akiket Sztojka Attila emelt a pajzsára, amikor teljesen inkorrekt módon nem minden cigány származású magyar állampolgárért dolgozott, hanem azért, hogy közpénzből összegründoljon egy cigány kumpániát régebbi egyesületekből egyéb szervezetekből, akik eszközként beszédítik a cigányokat egy fideszes EP képviselőnyi szavazat összehozására, cserébe volt miből tarolnia a Kormány pénzéből (ami így nem igaz, hanem a Kormány által odaosztott közpénzből), a roma nemzetiségi választásokon.
Például, őszintén bevallom azt se tudom, hogy ki az a Jakus de eléggé érdekes figura lehet...
Így lett a "nagy tisztességes roma megújhodás", a CiKöSz sikere. Már választani sem volt érdemes, a cigányok megint behajoltak földig a Fidesz akaratának. A szavazók meg jól éltek pár napig...
A Magyarországi Romák Országos Önkormányzata (mert az ORÖ már zsenánt volt nekik), tulajdonképpen a Fidesz 2.0 cigányban. Nem?
No, akkor írjátok ide, hogy ez nem igaz! Ti a Fidesztől teljesen független cigány politikusok vagytok, csak a jogalkotási- törvényhozási állami feladatokhoz nincs semmi közötök! :) de.. választott politikusok vagytok, akik saját pénzt áldoztatok arra, hogy tudjanak rólatok, megismerjenek és megválasszanak titeket a cigányok!
Ugye, politikai kampányra senki nem kapott pénzt?
Tagdíjat például fizettek valahova, forrásigazolásaitok vannak? Mégiscsak választás volt a tiétek is, nem?
Ki, fizette a révészt? Honnan volt rá pénzetek, CiKöSz-ös cigányok?
Menjünk tovább!
Aba-Horváth Istvánnak szerintem nem tetszett, hogy Sztojka a volt CiKöSz cigányfideszvezér az alárendeltjeinek tekinti a nagy roma felső politikáló szervet, amelynek se a vármegyei, se a helyi roma nemzetiségi önkormányzatnak nevezett bizbaszokkal nincs alá-fölérendeltségi viszonya. Függőségiben talán, igen. A normatív támogatást a pénzosztogatást tekintve már nem állítanám ilyen biztosan.
Vajon miért nem tetszett a mindig is fideszes Abának a bábu szerep?
Mert eleve egy hiú ember és nem csak bábu? Lehet.
Mert unja már, hogy egész életében másod- vagy harmadhegedűs? Lehet.
Mert ő akart lenni az első cigány országgyűlési képviselő, aki kb. 25-28.000 szavazattal, kedvezményes mandátummal, támogatja a Fideszt? Lehet!
Esetleg sokk volt neki, hogy a CiKöSz alelnöke, a mindig a cigányok közelében sertepertélő bukott köztársasági elnöki tanácsadó Langerné Vikctor Katalin, Sztojka Attila mentora volt a befutó és nem ő? Lehet.
Belharc lett a CiKöSz-ben, ez tény!
No, de ki lehet a nevető harmadik, ha a Sztojka fideszszolgáló embert kivesszük a kosárból?
Szóval; Szűcs Csaba és Aba-Horváth István otthagyták a jó kis állami lábakon álló CiKöSz-t. Persze nagyon nyal mindenki a Fidesznek, csak egymást kezdték el utálni!
Magnósrádiót nekik cigányzenével, mint egykor az elektori gyűlésen Kőbányán, amikor Farkas Flórián testi épségét egykori mentora, dr. Csányi Klára, a BM Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának vezetője így mentette meg! Mulassatok cigányok! Mulassatok!
Lehet, hogy az a gond, hogy 2026-ban a nemzetközi helyzet fokozódása miatt
(ugyanis nem hiszem, hogy az ukrán-magyar kettős állampolgárok a tahó kormányra szavaznának,
meg mert Orbán Viktor egy szélsőjobbos román elnökjelöltnek nyalta a valagát, tehát Erdély is elég labilis lett,
nomeg nincs annyi magyar pénz, mint eddig: szórni számolatlanul),
lehet, hogy kéne az a 350-400 ezer megalázott cigó szavazat is.
Tehát állít-e most olyan egypártszerű, öntömjénes, ellenzék nélküli valóságos listát a CiKöSz-ös többségű magyaromaországos izé, vagy csak egy főt, aki nemzetiségi szószóló lesz 5 szavazattal, vagy kettővel is...esetleg egy szavazattal, mert azt lehet...
Kaptam én egy másik listát, hogy kik az új vezetők a CiKöSz-ben. Csak úgy! Mint akit érdekel. Lehet, hogy kint van az a neten is, de nekem, mint nagypofájú jegyzetírónak, meg is küldték.
(Mondjuk Langerné volt a végén de hát mégiscsak nő, meg alelnök is lett talán, hát feltettem a második helyre.)
Ők a CiKöSz vezetősége vagy nem? Számomra jó páran teljesen ismeretlenek. Lehet, hogy az újgeneráció? Vagy...nem?
1.) Tatai Ferenc (elnök)
2.) Langerné Victor Katalin (alelnök)
3.) Duka László
4.) Erősné Balogh Szilvia
5.) Rostás Mihály
6.) Bernáth Bálint
7.) Patkós Julianna
8.) Barkóczi Balázs
8.) Orsós Ferenc
10.) Szegedi Ferenc
Nomármost, akkor Tatai Ferenc akar feljebb jutni a ranglétrán?
Azt mondták róla, hogy igen agilis fiatalember. Nem ismerem. (Azaz volt két darab említés valahonnan: az egyik, hogy egy kis faluból jön, ahol nem mindenki szerette de mindenki ismerte. Nomeg, hogy beás is, meg nem is..) Ismeretlenül is bocsánatot kérek tőle, de a korhűség miatt említettem meg ezt! A "nem mindenki szerette" azt értem, a "beás is meg nem is", azt kevésbé tudom, hogy hogy értsem és még szenzitív adat is, úgy, hogy nem illik ezt firtatni.
Számomra ő is egy CiKöSz-os Fideszt szolgáló szolga, mint a többi. A valós cigánypolitika egyik gátja a többi cigánnyal együtt, aki a roma nemzetiségi kispályán kormányklón politikát folytatnak a pénzért és a szégyenteljes önsorsrontó hatalomért. Ennyi.
Az biztos, hogy nagyon céltudatos és akaratos ember lehet! Talán majd egyszer megismerem jobban, hogy ki is ő.
Vagy Tatai elfogadta főnöknek a cigányügyekben tapasztalt Langernét, és ő nem áll az útjába? Ki, tudja?
Ők visznek el a Fidesz elől 25-28.000 cigány szavazatot egy fideszhű Tatainak vagy Langernének, és akkor van egy +1 fideszes, olcsón? Nem tudni.
Vagy nem visznek, míg az Aba bevinné önmagát vagy még több cigányt is és hajrá Fidesz?!
Most arról a cigánylistáról, amit a főcigányok állítanak, kedvezményes mandátummal egy vagy akár öt fő is külön-külön bejuthatna a magyar parlamentbe?
(Ahol akkora már remélem Erdélyben fog éldegélni a bajszos morcos volt szocialista fickó és nem a parlamentben tahóskodni az elnöki székben!)
Amúgy azt lehet tudni, hogy hány országos megválasztott cigány ellen van büntetőeljárás folyamatban? Vagy hányat zsarolnak vele?
No, mindegy is! Csak érzékeltetni akartam, hogy ott is, a magyar parlamentben is vannak nem oda valók.
Én, örülök neki, hogy ugyanúgy eszik egymást a politikai kispályás cigányok, mint eddig. Csak a sajátjaikat ne sanyargassák, mert az égbekiáltó bűn lenne! Nomeg! Ne lopják a közpénzt!
És akkor nem sok vizet zavarnak.. bárkinek is tartják magukat, mert csak szolgák. Nem a maguk urai.
Ui: Upsz! Megvan a poszt is... És igaz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzéseik során az emberi méltóságot tartsák tiszteletben! Ha erre nem fognak figyelmet fordítani, én sem fogok önökre.