A kritikus maradjon következetes, mindig
Mottó: tudom. Mondj igazat és betörik a fejed. Nem baj, bírja az!
Mármint a fejem.
Tudom, hogy politikus lett.
Tudom, hogy igen hatékony agytröszt, vagy szebben mondva tanácsadó testület áll Ön mögött. De nem vagyok egy átlag politikafogyasztó. Ezt gondolom magamról, mert álszerény sem vagyok. Ha ez bűn, akkor sok politikusra fogok ujjal mutogatni, ha akarja.
„Büszkén jelenthetem be, hogy összeállt a leendő TISZA-kormány! Példátlan gyorsasággal találtuk meg az ország vezetésére a legalkalmasabb embereket."
Most mit mondjak?
Mondom. Mindamellett, hogy nagyon drukkolok ennek a TISZA-kormánynak.
Ilyenek jutnak az eszembe:
Nyugtával dicsérd a napot.
Hosszú az út a pohártól az ajkadig.
Tisztelt Magyar Péter leendő Miniszterelnök Úr!
A „példátlan gyorsaság" és a „megtalálás" arra utal, hogy lasszóval kellett fogni a miniszterjelölteket, vagy annyian jelentkeztek önként, hogy majd belerokkantak a kiválasztás folyamatába?
Egyik sem tűnik valami jó opciónak.
Hatalmas felelősség lett az Öné!
Meg is tett mindent azért, hogy ez így legyen. Felesleges a kulisszatitkokra utalni.
Az ország megtudta azt is, hogy a sógora – aki a kampány vége felé lett az, de a kezdetektől hatalmas segítséget jelentett magának még azelőtt, hogy a húga férje lett –, megkapta az igazságügyi tárcát.
Nem gondolom azt, hogy ez nepotizmus. Toroczkai lózungjai nem is igen érdekelnek e tárgyban, mert „akinek vaj van a fején, az ne álljon a napra." Ő a Dúró Dóra és Novák Előd házaspárral alkot egy triumvirátust hosszú évek óta. Lehet, hogy az is nepotizmus, de lehet, hogy több annál. Ha neki kell két megbízható ember, akkor magának is jár legalább egy.
Kiben is bízhatna jobban egy elsőbálozó párt vezetője, mint abban az emberben, aki végig kitartott mellette – akkor is, amikor még a nagy bukás is benne volt a levegőben.
Itt azonban megrovom Önt.
Nem a sógora a legalkalmasabb jelölt, csak ő volt kéznél, és alapvetően képzettsége, végzettsége és előzetesen végzett munkája alapján alkalmas a feladatra.
Mondjuk ki, ne beszéljünk mellé, mert minek! Mindketten legalább 20-30 embert tudnánk felsorolni, aki alkalmasabb a feladatra, csak koránál fogva vagy egyéb személyes okból, avagy a megkeresés hiánya miatt szóba se jöhetett.
Ugyanez a helyzet a párt országgyűlési képviselőivel is.
Ők sem a legalkalmasabbak az országgyűlési képviselőségre (nem is igen ismerjük őket), és maga is tudja, kis túlzással egy porcelán mellszoborra is szavaztunk volna, csak legyenek bátor emberek, akik legyőzik a NER-t. Ettől még ők nem lettek a legalkalmasabbak, csak esélyt kaptak rá, hogy bizonyítsanak.
Bízom benne, hogy így lesz!
Most, hogy 2026. május 9-én reményeim szerint a TISZA-kormány megalakul, legyen vége a kampányfogásoknak is.
Hatalmas az elvárás Önökkel szemben.
Egy erőslelkű, jó politikai harcosnak tartom Önt. Hogy milyen vezető, az most fog kiderülni, amikor a politikai hatalom birtokosa lesz a többiekkel együtt. Én is meggyőződésből szavaztam a TISZA Párt jelöltjeire. Előtte sok barátot veszítettem el, akik nem akarták megérteni az idők szavát, és azt mondták: a TISZA Párt a Fidesz 2.0, Magyar Péter pedig egy durván nárcisztikus személyiség. Egyeduralomra fog törni, a képviselők szürkék maradnak mellette, és egykézi lesz az irányítás.
Nem bírtam elviselni azt a szolgalelkű hitványságot, ami azon alapult, hogy a Fideszt ismerjük, stabil párt, jobban élünk, mint 20 éve és néha "ad" is. Nekem ez sokk volt.
Ne adjon arra okot, hogy sokakban kialakuljon az a kétely, amit a szolgalekűeknél megfogalmazam!
A látássérült ember (látja, még mindig csak a vezetéknevére emlékszem: Kátai) minisztersége Bódis Kriszta helyett igen jó döntés volt. A kormánybiztos-szerep talán nem annyira irritálja a hölgy régi kötődését és munkáját a Fidesszel, a külföldi alapítványokkal – amelynek eredményessége igencsak vitatható –, mint egy miniszteri bársonyszék.
Tehát még sokat kell bizonyítania a TISZA Pártnak a magyar nép rájuk szavazó része felé azért, hogy nem Ön, hanem mi, a választók mondhassuk ki az ítéletet négy év múlva: alkalmasak voltak-e az általunk bizalommal felruházott képviselők az ország vezetésére vagy sem! Ebbe a körbe Ön is bele fog tartozni.
Aminek pedig a párton belül kell maradni, az maradjon is ott.
Jó egészséget, nagy kitartást, sok támogatót és hatalmas sikereket kívánok ahhoz, hogy amit ígért, meg is valósulhasson!
Mivel realista vagyok, tudom, hogy nem fog minden zökkenőmentesen menni. Nem is igen értek egyet azzal, hogy amit a Fidesz kiszórt, megígért a tehetősebb „magyar embereknek", azt mind meg kell tartani vagy überleni, mert az ő közönyük nem barátja a szolidaritásnak, és sokan szavaztak a TISZA helyett a Fideszre, hogy kiváltságaikat megtarthassák.
Hiszek Önben, az ófideszes jobboldali fickóban, hogy igen jó miniszterelnök lesz, és jól összeszokik a tiszás képviselőtársaival is, ami a frakciófegyelemben fog érvényesülni – remélve azt, hogy igen nagy belső viták után, szavazás útján. Mert az a demokrácia!
Minden jót kívánok Önnek és leendő képviselőtársainak is.
Üdvözlettel:
Horváth Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzéseik során az emberi méltóságot tartsák tiszteletben! Ha erre nem fognak figyelmet fordítani, én sem fogok önökre.