Kérem, aki egyetért velem, de különösen az érintettek, osszák meg ezt a jegyzetemet!
Valljon színt a TISZA kormány! Rehabilitál valaha 27 000 magyar embert, vagy maga is az illiberalitás talaján állva megtartja Orbán bosszúját a valaha volt rendőri állomány ellen, mert ha igen, akkor semmivel sem ér többet a szerzett jog, mint a Fidesz idejében
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Nyugállományú rendőr őrnagyként, jogászként, közösségszervezőként és publicistaként fordulok Önhöz nyilvánosan, mert az ügy, amiről írok, tizennégy éve nem talál gazdára – és attól tartok, most sem fog.
I. A tényállás, amit senki nem vitat
Valaha, az Országgyűlés november 28-án elfogadta a 2011. évi CLXVII. törvényt a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról. Kihirdetve 2011. december 9-én – 22 nappal a 2012. január 1-jei hatálybalépés előtt.
Ennyi idő adott több tízezer embernek felkészülni arra, hogy az addig adómentesen folyósított szolgálati nyugdíja kvázi adóköteles „szolgálati járandósággá" alakul át, és attól kezdve a mindenkori legmagasabb szja-kulccsal csökken. Szociális ellátásá vált, az amiért az állam belső rendjét legalább 25 évig védtük.
Arról nem is beszélve, hogy nagyon komoly anomáliákat okoz ez a FÜV-vel szolgálati nyugdíjba ment kollégák között is, akik közül jó néhányan még ma is pereskednek a magyar bíróságok előtt.
Nálam ez ma havi több mint 70 000 forint mínuszt jelent, a 65 éves korom betöltéséig (ha akkor nem lesznek "anomáliák" az adminisztrációk hiányosságai miatt. Ez évekre szóló, összesen jóval 8 millió forint fölötti veszteség.
Az Alkotmánybíróság 23/2013. (IX. 25.) AB határozatában a törvény 14. § (1)–(2) bekezdését alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette – tehát maga a jogalkotó sem volt makulátlan. A törvény fő konstrukcióját azonban fenntartotta.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Markovics, Béres és Augusztin kontra Magyarország ügyben (kérelemszám: 77575/11, 19828/13, 19829/13; döntés: 2014. július 18., egyhangúlag elfogadhatatlan) elutasította a panaszt. Ez a három ügy csupán mintaügy volt: több mint 13 500 személytől, 1260 kérelemben érkezett panasz Strasbourgba, gyakorlatilag azonos tartalommal. A Bíróság a 12–16%-os reálcsökkenést arányosnak találta, és elfogadta a magyar állam érvelését, miszerint ez „a nyugdíjrendszer racionalizálásának" legitim, ideológiamentes lépése volt.
Csakhogy, Miniszterelnök Úr: azóta sem volt átfogó magyar nyugdíjreform. Egyetlen csoportot sújtott tartósan és visszavonhatatlanul ez az intézkedés – miközben az indoklás szerint az egész rendszert kellett volna racionalizálni.
II. Nem egy csoport – három
Amikor 2011-ben ezt a törvényt megalkották, nem kizárólag minket, rendvédelmi dolgozókat sújtottak. Két másik csoportot is – és mindhárom esetben ugyanaz a mintázat ismétlődik: egy fizikailag rendkívül megterhelő, a testet és az egészséget kimerítő hivatást büntettek meg utólag, visszamenőleg, tárgyalás nélkül.
A bányászok.
Ők történelmileg mindig komoly, összetartó érdekcsoportot alkottak – bármely hatalommal szemben felléptek, ha sérelem érte őket. 2012-ben az ő bányásznyugdíjukat is „átmeneti bányászjáradékká" minősítették át. Egy életen át tartó, testet romboló munka után ezek az emberek anyagilag ellehetetlenültek – annak ellenére, hogy a bányásznyugdíj addig sem volt túlfizetett ellátás.
Ugyanaz az aljas hatalmi teszt zajlott le rajtuk, mint rajtunk: megnézni, mennyi fér bele a társadalomnak, ha egy fizikailag tönkretett, korábban megbecsült szakmát alázunk meg.
A rendőrök, tűzoltók, börtönőrök. 2011. június 16-án tízezren vonultunk fel Budapesten, az Alkotmány utcában, a Parlament közelében – ezt a demonstrációt nevezte el a sajtó „Bohócforradalomnak."
Két szakszervezeti vezető, Kónya Péter (FRDÉSZ) és Árok Kornél (HTFSZ) hirdette meg magánemberként, mert úgy látták: a kétharmados többség nem ad felhatalmazást arra, hogy visszamenőleges hatállyal vegyenek el alkotmányos alapjogokat és magántulajdont. Küzdelem helyett bohóctréfát csináltak belőlünk – szó szerint, hiszen a tüntetés neve is erre utalt.
És mi lett azokkal, akik akkor a nevünkben felléptek? Kónya Péter pár hónappal később, 2011 októberében megalapította a Magyar Szolidaritás Mozgalmat, majd az Együtt pártot – 2014-ben országgyűlési képviselő lett. Árok Kornél saját pártot alapított, a Szövetség az Egységes Magyarországértet, és maga is politikai karriert épített. Azok, akik a szervezőink voltak, politikusok lettek – mi pedig maradtunk a megalázott jogainkkal. Ez tizenöt éve történt.
Azóta sem történt semmi érdemi.
A balett-táncosok.
A törvény negyedik új ellátástípusként bevezette a „táncművészeti életjáradékot" (a kormányrendeleti szövegben: balettművészeti életjáradék) – vagyis a balettnyugdíjat is ugyanúgy átalakították, mint a miénket. Ez egy különösen álságos lépés volt, mert a döntéshozó maga határozta meg, hogy a művészi hivatások közül kiket sújt ez az intézkedés – és épp azokat választotta, akiknek testét a szakma szó szerint tönkreteszi.
A magyar táncosokkal foglalkozó vizsgálatok szerint egy évben a táncosok közel 40%-át éri derék-, több mint egyharmadát térdsérülés, és közel egyharmadukat bokasérülés; a spiccipőben végzett munka jellegzetes, korai csontdeformitásokhoz (pl. hallux valgus) és a lábközépcsont fáradásos töréseihez vezet. Ez nem hobbi, hanem olyan hivatás, amely a testet évtizedek alatt szó szerint felhasználja – és épp ezt a csoportot érte a legaljasabb fricska.
III. Amit válaszul kaptunk 2026-ban
június 8-án Szabadi István országgyűlési képviselő interpellációban kérdezte az Ön belügyminiszterét, Pósfai Gábort: hajlandó-e a kormány visszaállítani a szolgálati nyugdíjat, és kártalanítani azokat, akiktől 2012-ben elvették. A miniszter válasza: a tárca megkezdte a rendvédelmi életpálya felülvizsgálatát, jelenleg a szakszervezeti vélemények összegyűjtésénél tartanak, és „nyár végén" térnek vissza a kérdésre – az összes többi bérezési témával együtt.
Ez idáig ennyi történt. Egy ígéret, határidő és konkrétum nélkül.
IV. Amit én személy szerint kérek – és amit nem
Hadd legyek egyértelmű, mert nem szeretném, ha bárki félreértené vagy kiforgatná, amit mondok:
Nem megyek vissza dolgozni. Fel tudom mérni az egészségi állapotomat – nem vagyok rá alkalmas.
Nem is akarok újra rendőr lenni. 2006–2007 körül végleg elegem lett ebből az országból, ezekből a kormányokból – de különösen a Fideszből, amely már akkor, ellenzékben is nyilvánvalóan a politikai-gazdasági hatalomátvétel felé nyomult.
És van egy elvem is, amit sosem adok fel: ahol valaha sas voltam, oda gyengébben nem megyek vissza verébnek.
Akkor is amikor meghoztam a döntést fenyegetett a kirúgás veszélye indokolás nélkül. Nem szeretném ezt újra átélni!
Amit remélek, az az, hogy Ön és kormánya érdemben foglalkozik ezzel az üggyel. Ha vissza is vesz olyan egykori rendőri vezetőket, akik nekem személy szerint ellenszenvesek – rendben, ez az Önök döntése. De velünk, a többségünkkel, akik nem megyünk vissza, ugyanúgy törődjenek: állítsák vissza a szolgálati nyugdíjat a maga privilégiumaival együtt, még a 65. életévem betöltése előtt, és szüntessék meg a „csökkentés" nevű jogintézményt, ami havi több mint 70 000 forintomba kerül.
Cserébe lemondok arról a – becslésem szerint legalább 8 millió forintos – összegről, amit ez a visszamenőleges hatályú, megtorló törvénymódosítás tőlem elvett. Nem kártérítést kérek. Helyreállítást kérek.
Nem képviselek senkit, csak magamat. De meggyőződésem, hogy minden érintett – rendőrök, tűzoltók, börtönőrök, bányászok, balett-táncosok – hasonlóképpen döntene, ha erre módja lenne: hogy amit az Orbán-kormány eddig elvett tőlünk, azt nem is kérjük vissza. Legyen ez a mi hozzájárulásunk egy új magyar köztársaság megalakulásához – olyanhoz, amelynek megint Alkotmánya lesz, nem Alaptörvénye.
V. A kérdés, amit fel kell tennem Önnek
Ön és pártja szavakban rendszerváltásról, jogállamiság-helyreállításról, az illiberális örökség felszámolásáról beszél. Ebben a konkrét ügyben – amely nem elvont elv, hanem 27 000 ember havi megélhetése – eddig annyi történt, hogy „felülvizsgálják" a helyzetet, és „nyár végére" ígérnek választ egy 2012 óta, tizennégy éve fennálló sérelemre.
Ezért kérem Öntől, nyilvánosan:
Valljon színt a Tisza! Hajlandó-e igazságot tenni, vagy maga is az illiberalitás talaján állva osztja az EJEB vitatható, rossz szemszögekre koncentráló ítéletét, amely az illiberális magyar állam elferdített és hamis okokra hivatkozó megtévesztésén alapult – hiszen azóta sem volt átfogó magyar nyugdíjreform Magyarországon!
Mert ha a válasz csend, halogatás vagy egy újabb „felülvizsgálat", akkor a szerzett jog az Ön Magyarországán semmivel sem ér többet, mint a Fidesz idejében.
Válaszát tisztelettel várom.
dr. Horváth Ferenc
nyugállományú rendőr őrnagy, jogász, volt közösségszervező, publicista
Utóirat: megkövetem a katonákat, hogy külön nem nevesítettem őket is, akik hasonló módon küzdöttek egy rájuk hátrányosabb helyzetet eredményező visszamenőleges hatályú fideszes jogrenderőszakolás ellen. Bocsánatot kérek tőlük.
2026.07.31
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzéseik során az emberi méltóságot tartsák tiszteletben! Ha erre nem fognak figyelmet fordítani, én sem fogok önökre.