Sokunknak nem új ez...
Rendészeti ügy lett a roma kérdés
Van egy dátum, amit érdemes megjegyezni: 2019. Ekkor került át a roma ügyek irányítása az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Belügyminisztériumhoz. Azóta az ország 13 elismert nemzetisége közül tizenkettőnek a Miniszterelnökség egy kifejezetten erre a célra létrehozott, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkársága a gazdája — a romáké viszont a rendészeti tárcánál maradt.
Ez nem technikai részlet. Ez üzenet.
Mit jelent, ha egy társadalmi kérdés rendészeti tárcánál landol?
Egy kormányzat szervezeti ábrája sosem véletlen. Amikor tizenkét nemzetiség ügye a kultúra, az egyházügy és a társadalmi kapcsolatok logikája szerint van elhelyezve, a tizenharmadiké pedig ott, ahol a bűnmegelőzés, a rendőrség és a katasztrófavédelem is — az nem adminisztratív résen csúszott be.
Az a mondat, amit a szervezeti struktúra kimond anélkül, hogy bárki leírná: a roma közösség nem partner, hanem kezelendő probléma. Nem társadalompolitikai, hanem biztonságpolitikai kategória.
Ez a besorolás pedig nem üres szimbólum marad, hanem lefelé gyűrűzik. A területi koordinációt a Belügyminisztérium háttérintézménye, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság végzi — vármegyei szinten, rendészeti logika mentén szervezve.
A roma közéleti szereplők a rendőrállam nyelvén kénytelenek kommunikálni a saját érdekeikről. És amikor egy kormánybiztos arról beszél zárt körben, hogy „BM-esként mindenkiről mindent tudnak, a legapróbb részletekig" — az nem baki, hanem a rendszer logikájának őszinte, kicsúszott mondata.
A tagadás, ami magát cáfolja
A hivatalos érvelés persze mindig adminisztratív: nagy apparátus, kiépített területi hálózat, forráselosztási hatékonyság. Csakhogy ha ez tényleg csak praktikum lenne, semmi nem indokolná, hogy a másik tizenkét nemzetiség ne ugyanezen a logikán fusson. Nem fut. Egyedül a romáknál gondolta úgy a kormányzat, hogy a felzárkóztatás és a rendészet ugyanabba a fiókba való.
És most, amikor az Országos Roma Önkormányzat maga kezdeményezi, hogy szabaduljon a Belügyminisztériumtól, és kerüljön át a Miniszterelnökséghez — oda, ahol a többi nemzetiség van —, ez önmagában leleplezi a hét éve tartó fikciót. Ha a rendészeti tárcánál tartás valóban csak hatékonysági kérdés volna, nem az elszakadás, hanem a megtartás mellett érvelnének. A 25 igenes, 18 nemes szavazat mögött nem pénzügyi vita van elsősorban — hanem annak felismerése, hogy a szervezeti hovatartozás maga is politikai állásfoglalás a roma közösségről.
A lényeg
Nem az számít, hány milliárd forint folyik át a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságon. Az számít, hogy a magyar állam 2019 óta intézményi szinten üzeni: a cigányság ügye nem a társadalmi együttélés, hanem a rendfenntartás kérdése. Ez a besorolás önmagában többet mond bármelyik felzárkózási stratégiánál — és pontosan azért, mert soha senki nem mondta ki nyíltan, csak a szervezeti ábra beszél helyette.
Végszó
És hogy meddig ér el ez a logika? A Darinka című tévéfilmet — az első hazai alkotást a roma holokausztról — a Roma Produkciós Iroda készítette, a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság háttértámogatásával. Az az államtitkárság pedig 2019 óta a Belügyminisztérium alá tartozik. Vagyis még a saját népirtásukra emlékező roma alkotók is a rendészeti tárca jóváhagyásán, forrásán és felügyeletén keresztül mondhatják el a történetüket. Ahol a gyász is engedélyköteles, ott a besorolás nem szervezeti kérdés többé — hanem maga a válasz arra, hogy kinek van szava a saját sorsáról.
Helyes ez így?
Horváth Ferenc
blogger
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzéseik során az emberi méltóságot tartsák tiszteletben! Ha erre nem fognak figyelmet fordítani, én sem fogok önökre.