Kolonc, bábuk és megállapodások – az NVVH első hete

 

Horváth Ferenc írása 2.0

2026. szeptember 25.

Az unokámmal régen...már akkor is elkalandoztam néha egy kicsit a politikai felé, mert az ő jövője az, amit ezek a dilettáns politikusok építenek neki.

Mottó: Amit ki kell mondani, azt mond ki. Utána nem lesz lelkiismeret-furdalásod. Ha idővel rájössz, hogy hibáztál még mindig könnyebb beismerni, mint elhallgatni, amit gondolsz!

Huszonöt év szolgálati viszony után hagytam ott a rendőrséget – egyenes gerinccel, 2008. január 1-jén reggel nyolc órakor, a rendőrség és a határőrség integrációjának napján. Utolsó két beosztásom az ORFK Főügyelet kiemelt főreferense, majd – saját kérelmemre – eggyel alacsonyabb beosztásban, ugyanott bevetésparancsnok volt; mindkettőt jogi végzettséggel a hátam mögött töltöttem be. 2006. szeptember 18-án bevetésparancsnokként teljesítettem szolgálatot – nem én irányíthattam az eseményeket, de tettem, amit lehetett, és amit a becsületem megkívánt.

Az elmúlt hetekben zajló események – egy induló szuperhivatal, egy megrendült ügyészi szervezet, és a kettő közötti első kézfogás – ugyanazt az érzést hozták elő bennem. Valami nem működik jól.

Alább kronológiai sorrendben veszem sorra a tényeket, majd leírom, mit gondolok róluk.

1. Egy főügyész, aki hónapokig hallgatott

A történet nem szeptemberben kezdődött, hanem jóval korábban. Fürcht Pál 2022 óta vezette a Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF) – ez az a szervezet, amely az elmúlt évek szinte minden fontos, politikai vonatkozású ügyében nyomozott: az MNB-alapítványok, a Schadl–Völner-ügy, a Tisza Párt informatikai rendszerei elleni feltörési kísérletek és az úgynevezett aranykonvoj-ügy is ide tartozott.

2026. június 8-án Fürcht lemondott. A hivatalos indoklás akkor mindössze annyi volt, hogy „szakmai nézetkülönbségek” alakultak ki közte és a Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya között az aranykonvoj-ügyben. A lemondását az akkori legfőbb ügyész, Nagy Gábor Bálint – aki később maga is lemondott – először nem fogadta el, három nap gondolkodási időt kért tőle.

A valódi tartalom csak három hónappal később, szeptember közepén-végén szivárgott ki. A 444.hu megszerezte Fürcht hétoldalas, június 8-i keltezésű lemondólevelét, majd Fürcht maga is nyilatkozott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Ebben azt állította, hogy:

●       őt megkerülve, informális, írásban vissza nem követhető „instrukciókkal” próbálták befolyásolni az aranykonvoj- és a Gundalf–Henry-ügy nyomozását, hogy azok ne vezessenek el a titkosszolgálatok szerepéhez;

●       egy vezető ügyész konkrétan megmondta neki, kit lehet kihallgatni és ki ellen lehet nyomozni;

●       egy legfőbb ügyészségi vezető – a lemondólevélben nevesítve Szoboszlai-Szász Richárd, a Legfőbb Ügyészség Kiemelt, Korrupciós és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyek Főosztályának vezetője – egy kollégáját „idiótának és Isten barmának” nevezte, miután Fürcht jelezte feletteseinek, hogy egy ügy szerinte kreáltnak tűnik.

Fürcht maga is elismerte: az állításait nem tudja bizonyítani, mert a nyomásgyakorlás csak szóban történt, írásos nyoma nincs. A Legfőbb Ügyészség tényszerűen valótlannak nevezte a vádjait, és fegyelmi eljárást indított ellene.

2. Egy politológus a bűnüldözés élén

Az Országgyűlés 2026. augusztus 28-án választotta meg Unger Anna Róza politológust, az ELTE Társadalomtudományi Karának docensét a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökének – 137 igen, 7 nem szavazattal. Ugyanezen az ülésen választották meg Tasnády Katalint, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyészét nyomozati elnökhelyettesnek, 139 igen szavazattal.

Szeptember 18-án Unger a HVG „Címlapsztori” rendezvényén 72 perces beszélgetésen vett részt a HVG két újságírójával, Gergely Mártonnal és Szabó Yvette-tel. Ezen jelentette be, hogy szeptember 28-án nyilvánosságra hozzák, mely négy ügyet veszi át elsőként az NVVH más hatóságoktól. Ugyanitt reagált Orbán Viktor korábbi fenyegetésére, Hadházy Ákos kritikájára. Hát, egyik sem volt számomra túl meggyőző és magabiztos. Megint nem fejtette ki, hogy neki mit kéne tennie ezekben az ügyekben. Kifejtette azonban, hogy szerinte az Orbán-rendszer működése négy szakaszra bontható, amit jól vázolt. Valamint beszélt arról. hogy a céljuk nemcsak a büntetőjogi felelősségre vonás, hanem a közvagyon tényleges visszaszerzése is.

A véleményem: Unger Anna Róza kommunikációs szempontból ügyesen mozgott ezen a beszélgetésen – jogászi óvatossággal kerülte a konkrétumokat, miközben közérthető, olykor pengeéles hasonlatokkal („boss”, „maffia”) operált. Mondjuk ezek a „pengeéles hasonlatok” és a szóhasználat olykor enyhén igencsak köznyelvi lett – szerintem. Lehet, hogy soha nem is fog tudni másképp fogalmazni Unger, mint így. Ez a magabiztosság inkább erőltetettnek, mint valódinak hatott — engem inkább taszított, mint meggyőzött, pedig egy olyan rendszert kell felépítenie, ami működik, és amely teljesen új.

Ami viszont a stílusán túlmutat: az NVVH-ról szóló törvény maga sem old meg sokkal többet, mint amennyit ő elmondott belőle. A jogszabály nem határozza meg pontosan, kinek mi a feladata — csak delegálja a jogköröket az elnöktől lefelé, rájuk bízva a részletek kidolgozását. Ez azt jelenti, hogy jogilag az egész szervezet működése azon múlik, hogy az elnök (jelen esetben Unger Anna Róza) hogyan osztja szét a hatásköröket egy belső, nem törvényi szintű dokumentumban — ami rugalmasságot ad, de valóban azt a benyomást is keltheti, amit te írtál: hogy a rendszer nem előre definiált feladatmegosztásra épül, hanem az elnök szabad belátású, utólagos delegálására.

Ezek a gondolatok és tények, mind azt támasztják alá, hogy ő egy politikus-kommunikátor, nem bűnüldöző szakember. Sem rendőrségi, sem ügyészségi, sem nyomozati tapasztalata nincs. Egy induló szuperhivatal élén, amelynek nyomozati és vádemelési jogköre van, ez nem díszlet, hanem kockázat. Fenntartom: Unger a hivatal működése szempontjából felesleges kolonc – reprezentatív, politikai súlyt adó figura, akinek a tényleges szakmai munkához semmi köze, miközben a nevét és az arcát adja egy olyan szervezethez, aminek a valódi motorja valaki más.

3. A nyomozó, aki a botrány közepéből jött

Tasnády Katalin pályája a rendőrségen indult (Budaörsi Rendőrkapitányság, majd a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya), innen került az ügyészi szervezetbe, ahol a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, végül a Központi Nyomozó Főügyészségen dolgozott kiemelt ügyekkel foglalkozó nyomozó ügyészként – egészen 2026. szeptember 1-jéig, amikor átkerült az NVVH-hoz. Összesen húsz éve dolgozik a büntetőjog területén, ebből 16 évet bűnüldözési, illetve vádhatósági szervezeteknél. Nyilvánosságra hozott szakmai önéletrajzát az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi bizottsága csak részlegesen adta ki egy 24.hu-s közérdekű adatigénylésre; egy kulcsfontosságú dokumentum kiadását megtagadták.

A lényeg: Tasnády mindössze három hónappal azután hagyta el a KNYF-et, hogy Fürcht Pál – a szervezet 2022 óta hivatalban lévő vezetője – 2026. június 8-án lemondott (Tasnády 2026. szeptember 1-jén került át az NVVH-hoz), és mielőtt Fürcht szeptemberben nyilvánosan azt állította volna, hogy éppen az aranykonvoj-ügyben próbálták őt és beosztottjait megkerülve, informálisan befolyásolni. Azt a három hónapot – Fürcht távozásától a saját kiválásáig – Tasnády tehát még a KNYF kötelékében töltötte; hogy ezalatt ki vezette ténylegesen a szervezetet, és Tasnády milyen ügyeken dolgozott, arról a nyilvános források nem közölnek részleteket (annyi ismert, hogy Fürchtöt magát a Legfőbb Ügyészség Nyomozásfelügyeleti és Vádelőkészítési Főosztályára helyezték át, alacsonyabb, beosztott ügyészi pozícióba). Azt, hogy Tasnády személyesen érintett volt-e a Fürcht által leírt eseményekben, vagy ő volt-e az a „beosztott”, akinek egy legfőbb ügyészségi vezető állítólag „instrukciókat” adott, a nyilvános dokumentumok nem közlik – Fürcht nem nevezte meg az érintett kollégáit.

A véleményem: nem állítom, hogy Tasnády Katalin bűnrészes lett volna bármiben is – de azt igen, hogy nem bízom a vezető beosztásban lévő ügyészek, rendőrök és bírók jó részében, függetlenül attól, hogy kényszerből vagy saját belátásukból hallgattak-e hosszú évekig. Tasnády éveket töltött a KNYF kötelékében, és pont azokban a hónapokban dolgozott ott, amikor – Fürcht állítása szerint – az aranykonvoj-ügy nyomozását felülről próbálták irányítani. Ezen a mércén két lehetőség van: vagy tudott arról, mi történik a szervezetén belül, és hallgatott, vagy nem tudott róla, és akkor meg mennyire volt éber és rátermett nyomozó valójában. Egyik válasz sem megnyugtató egy olyan ember esetében, akire most a legfontosabb korrupciós ügyek nyomozását bízták.

4. Aki mindig ott volt

Lajtár István pályafutása 1987-ben kezdődött bíróként, majd 1992-től a Legfőbb Ügyészség kötelékébe került; a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Önálló Osztályt, majd a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztályt vezette. 2013. október 1-jén a köztársasági elnök – a régi rendszer, a korábbi kétharmados Fidesz-időszak alatt – a legfőbb ügyész közjogi helyettesévé nevezte ki. Ezt a pozíciót azóta is folyamatosan betölti.

2026. augusztus 25-én, Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész lemondása után Lajtár lett a legfőbb ügyészi jogkört átmenetileg gyakorló vezető – Baka András köztársasági elnök fogadta a Sándor-palotában. Szeptember 16-án szokatlan videóüzenetben fordult az ügyészség dolgozóihoz, amiben a szervezet 155 éves fennállásának egyik legnehezebb időszakáról, korábban nem tapasztalt feszültségről beszélt.

Szeptember 22-én, kedden Lajtár – legfőbb ügyészi jogkörben eljárva – egyszerre kérte ki a parlamenttől Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs fideszes miniszter és Seszták Miklós KDNP-s képviselő mentelmi jogát. Magyar Péter esetében egy 2024-es, viszonylag csekély súlyú lopási ügyről (egy szórakozóhelyi incidens során elvett és a Dunába dobott telefon) volt szó, míg Hankó és Seszták esetében milliárdos nagyságrendű korrupciós gyanúkról (NKA-ügy, illetve a Volánbusz-ügy, több mint 11 milliárd forintos jogtalan előny). Magyar Péter szánalmasnak nevezte, hogy az ügyészség egy lapon említi az ő ügyét „az orbáni maffia által végrehajtott 10 és 100 milliárdos közpénzlenyúlásokkal”.

A véleményem: Lajtár István nem kívülálló, hanem a régi rendszer szülötte és mindmáig aktív szereplője – 2013 óta, tehát a Fidesz-kormányzás alatt kinevezve, azóta is a szervezet csúcsán. Az, hogy most „átmenetileg” ő vezeti az ügyészséget, és éppen ő az, aki Magyar Péter mentelmi jogát kéri ki – egy időben két, nála összehasonlíthatatlanul súlyosabb korrupciós gyanúval terhelt fideszes politikussal –, számomra nem a pártatlanság bizonyítéka, hanem egy régi reflex: a látszategyensúly megteremtése, hogy senki ne mondhassa, egyoldalú az ügyészség. Lajtár Orbán Viktor embere volt, és semmi jele annak, hogy ma más lenne.

5. Kézfogás, ígéret nélkül

Szeptember 24-én, csütörtökön Lajtár István a Legfőbb Ügyészség épületében fogadta Unger Anna Rózát és Tasnády Katalint – ez volt a két szervezet vezetőinek első személyes találkozója. A hivatalos közlemény szerint a felek „áttekintették az együttműködés kereteit és az ahhoz kapcsolódó elsődleges feladatokat”, majd megállapodtak, hogy a részleteket egy külön együttműködési megállapodásban rögzítik. Konkrét tartalom – mely ügyeket, milyen ütemben, milyen eljárási renddel ad át az ügyészség az NVVH-nak – nem hangzott el, illetve nem került nyilvánosságra.

Az időzítés önmagáért beszél: ez a találkozó mindössze két nappal azután történt, hogy Lajtár bejelentette Magyar Péter, Hankó Balázs és Seszták Miklós mentelmi jogának egyidejű kikérését, és négy nappal az előtt, hogy az NVVH szeptember 28-án bejelenti, mely ügyeket veszi át. Nem biztos, hogy csak a keretmegállapodásról beszéltek. Ennyi.

Van egy másik tényező is, ami miatt ez a köztes állapot még aggasztóbb. Baka András köztársasági elnök szeptember 21-én Szathmáry Zoltánt jelölte legfőbb ügyésznek – a Tisza-frakció azonban elutasítja a jelölést, mert Szathmáry testvére az Alkotmányvédelmi Hivatal főosztályvezetőjeként maga is érintett az aranykonvoj-ügyben, és a napokban közokirat-hamisítás gyanújával meg is gyanúsíthatták. Amíg ez a huzavona elhúzódik, és nincs végleg megválasztott legfőbb ügyész, addig pontosan az az ember tölti be a posztot – immár hetek, talán hónapok óta –, akiről az előző fejezetben írtam: egy 2013 óta, a régi rendszer alatt kinevezett, feltehetően érdekből Orbán Viktorhoz hű vezető.

A véleményem: ez nem megállapodás, ez egy üres kézfogás papírra vetve – „nesze semmi, fogd meg jól”. Ha valóban tartalmi egyeztetés történt volna arról, hogyan kerül át az ügyészségtől az NVVH-hoz például a Magyar Péter körüli ügy vagy bármelyik, a mentelmi jog felfüggesztésével érintett üggyel összefüggő anyag, azt a közlemény nem árulja el – és szerintem nem véletlenül.

Egy Ligeti Miklós formátumú, valóban független szakember ilyen pozícióból nem hagyta volna magát ilyen semmitmondó keretbe szorítani; ő diktálta volna a feltételeket, nem hagyta volna, hogy a találkozó tartalom nélkül érjen véget. Hogy Magyar Péter saját ügye szóba került-e a tárgyaláson, és ha igen, milyen formában – erről a nyilvánosság semmit nem tud, és ez önmagában is beszédes.

6. Bárándy Péternek igaza volt

Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter már 2026 tavaszán, majd nyáron is többször kifejtette: a választás forradalmi jelentőségű felhatalmazást adott az új hatalomnak arra, hogy a demokráciába visszavezesse az országot, és ez nemcsak jog, hanem kötelesség – nem csupán a törvényi keretek megváltoztatására, hanem a személyi feltételrendszer átalakítására is. Júniusban azt is kimondta: „a forradalom nem elegáns dolog, a NER embereivel nem lehet finomkodni.”

Egyetértek vele – és szerintem pontosan ez az, ami elmaradt. Egy forradalmi jelentőségű választás után forradalmian kellett volna folytatni: a közjogi méltóságoktól kezdve az igazságszolgáltatás és a közigazgatás vezetőit – véleményem szerint legalább a legfelső három szintig – egyszerre, egy csapásra kellett volna lecserélni.

Gondoljunk bele: ha valahol lecserélik a teljes biztonsági személyzetet a civil szférában, ott nem szólnak előre. Tudják jól, hogy akik ott dolgoznak, sokat tudnak, személyi kapcsolataik vannak, „leadhatják a drótot” azoknak, akiket felügyelni kell. Egyszer csak azzal szembesül az őrszemélyzet, hogy leváltják őket, végleg. Általában kifizetik nekik azt a napot és vége.

Mit látunk az állami szférában? Azt, hogy 2026 szeptemberében, több mint egy évvel a rendszerváltás után, még mindig egy 2013-ban, a régi rendszer alatt kinevezett ember vezeti az ügyészséget, még mindig ugyanazok a hálózatok, félmondatok és informális „instrukciók” működnek, amikről Fürcht Pál beszélt, és az új, elvileg tiszta lappal induló szuperhivatal első lépése egy tartalom nélküli kézfogás lett ugyanezzel a szervezettel.

Ez az, amiért ma nem bízom Orbán Viktor egykori kiszolgálóiban – legyenek azok rendőrök, ügyészek vagy bírók. Nekem mindegy, hogy kényszerből tették, amit tettek vagy összekacsintva a hatalommal: az erkölcsi felelősség alól ez nálam nem old fel semmit, hiszen mindig lehetett volna írásban kérni az utasítást, vagy meg is lehetett volna tagadni azt. Aki mégis bent maradt, végigcsinálta, és ma is a rendszer csúcsán ül – az nem menthető fel csupán azzal, hogy „muszáj volt”. Félek, hogy amíg ezek az emberek pozícióban maradnak, és a valódi tisztogatás elmarad, addig nem rend, hanem lassú, elhúzódó káosz következik: olyan állapot, amelyben az igazságszolgáltatás látszólag megújul, valójában azonban ugyanazok a kezek mozgatják a szálakat, mint eddig.

Gondolom, ez NEM Magyar Péter érdeke, csak a figyelme kalandozott el róla.

A cikk tényanyagát és kronológiáját AI-alapú kutatási segédeszközzel gyűjtöttem és ellenőriztem; az elemzés, a következtetések és az állásfoglalás a szerző saját munkája.