20260923 A Dunába dobott telefon – Amikor egy telefon fontosabb lesz egy hivatalban lévő miniszterelnöknél

 

Horváth Ferenc írása 2.0

2026.09.23.

 

                                                                           Horváth Ferenc (2018)

Mottó: Ki nem állhatom azokat, akik állandóan akadékoskodnak. Magyar Pétert se bírom, de van annak valami aljasul ronda bája, amikor a jogrend-erőszakoló NER sakálok farkast kiáltanak!

 

Van egy történet, amit már mindenki ismer, mégis alig néhányan gondolták végig jogászi fejjel.

 

2024. június 21-e hajnalán, egy budapesti szórakozóhelyen egy férfi videózni kezd egy politikust. A politikus – akkor még, valljuk be őszintén, civil ember, hiszen EP-mandátuma csak három héttel később, július 16-án kezdődött – odalép, kiveszi a telefont a másik kezéből, és néhány perccel később, a rakparton, feltűnés nélkül a Dunába dobja.

 

Ennyi a történet. Nincs benne rablás, nincs benne haszonszerzés, nincs benne semmi, amiért valaki egy fillérrel is gazdagabb lett volna. Egy dühös, indulatból elkövetett cselekmény, aminek a tétje egy körülbelül 300 ezer forintos készülék, amire egy ember felvételeket gyártott egy civilről, ahogy szórakozik és nem hagyta abba, hiába szólt neki az érintett, hogy most már nagyon- de nagyon zavarja. Az illető valószínűleg szívesen bevállat volna egy nagy pofont is, de azt nem kapott az ittas embertől.

 

És mégis: két évvel később, most, amikor ez az ember már Magyarország miniszterelnöke, ebből az ügyből országos horderejű mentelmi jogi dráma lett.

Mi történt valójában?

 

Amikor a telefon a kezéből kikerült, a sértett – aki azóta nyilvánosan is megszólalt – többször kérte, hogy adják vissza. Nem adták. Aztán jött a Duna. A rendőrség eredetileg rongálás és garázdaság gyanújával indított eljárást – ez logikus is, hiszen semmi jele nem volt annak, hogy bárki bármit meg akart volna tartani, pláne haszonszerzési szándékkal. Aztán valahol útközben az ügy átalakult: az ügyészség immár lopásként vizsgálja.

 

Csakhogy itt van egy bökkenő.

A klasszikus lopás – szerintem, aki jogásznak vallom magam – nem így néz ki. A klasszikus lopás titokban, rejtve, haszonszerzési céllal történik: valaki elvesz valamit, hogy magának megtartsa, eladja, felhasználja. Itt semmi ilyen nem történt. A cselekmény nyilvánosan, mások szeme láttára zajlott, a végeredmény pedig maga volt a haszonszerzés tagadása: a telefon nem lett senkié, hanem a folyó fenekén kötött ki. Ez tankönyvi értelemben rongálás – egy indulatból elkövetett, a tárgy megsemmisítésére irányuló cselekmény, nem pedig egy kalkulált vagyonszerzés.

 

Ha valaki mégis a lopás mellett érvel, annak egyetlen komoly kapaszkodója van: hogy a sértett többször kérte vissza a telefont, és ezt megtagadták. Ez valóban felveti az önkényes rendelkezés gyanúját. De ez sem old fel egy alapvető ellentmondást: aki lopni akar, nem dobja a bizonyítékot a folyóba mindenki szeme láttára.

Akit idegesít, hogy kompromittáló videókat készít róla egy fickó és nem hagyja abba, az mérgében a folyóba dobja azt az átkozott telefont, ami mindenkiből paparazzot csinálhat.

És itt van a másik, ugyanilyen fontos kérdés: valóban megvalósult-e a garázdaság?

 

A törvény szerint ehhez az kell, hogy a cselekmény alkalmas legyen mások megbotránkoztatására. De vajon hajnali négy órakor, egy zsúfolt, hangos, alkohol- és tánczónás szórakozóhelyen lezajló dulakodás valóban olyan mértékű megbotránkozást kelt-e, amit a törvény büntetni rendel? Vagy ez pusztán egy – sajnos mindennapos – éjszakai konfliktus, amit csak azért emelünk büntetőjogi rangra, mert egy politikuskezdemény, aki nem volt még parlamenti képviselő soha, mandátummal még nem rendelkezett, volt az egyik szereplője, aki egyébként betett a NER-nek elég komolyan a június 9-iki válssztáson?

 

A búvárok éjszakája

 

És akkor beszéljünk arról, amiről a legkevesebben mernek nyíltan beszélni: miért mozgósítottak búvárokat éjszaka egy 300 ezer forintos telefonért?

Nézzük reálisan: a magyar rendőrség nem szokott éjszakai vízi búvárakciót indítani minden olyan esetben, amikor valakinek a telefonja vízbe esik vagy vízbe dobják!

Ez az erőfeszítés – logisztikailag, anyagilag – teljesen aránytalan egy ilyen kárértékű ügyhöz képest. Ha ez bárki mással történt volna, valószínűleg fel sem merül a búvárkutatás gondolata.

Ki kell mondani: ebben bőven volt politika. Nem a cselekmény súlya, hanem az érintett kiléte indokolta a rendkívüli erőfeszítést. És ha ez így van, az már önmagában egy másik, sokkal kényesebb kérdést vet fel: hol húzódik a határ a jogszerű bűnüldözés és a politikai célú túlbuzgóság között?

 

Mi a jogállamibb?

Most, hogy az ügy a miniszterelnöki székig ért, a kétharmados TISZA Párt előtt egy valódi dilemma áll: kiadják-e a mentelmi jogot, vagy sem?

 

Az én olvasatomban a válasz egyértelmű kellene, hogy legyen: a jogállamiság nem szelektív. Ha egy párt épp azzal a narratívával jutott hatalomra, hogy nálunk senki sincs a törvény felett, akkor különösen nem engedheti meg magának, hogy a saját vezetőjét kivételezett helyzetbe hozza – még akkor sem, ha az alapügy vétségi szintű, és még akkor sem, ha az elkövetés idején az érintett formálisan még civil volt.

 

Persze, tudom én, hogy Toroczkai is megúszta a rágalmazásait, nem függesztették fel a mentelmi jogát, arra hivatkozva, hogy egy politikus munkája előbbre való, minthogy állandóan feljelentsék és bíróságokra járjon. De mivel több egy politikus egy nem politikusnál? Szerintem, semmivel. Az is igaz azonban, hogy annyi az aljas ember, mint fűszál a réten, ki tudja hány felesleges feljelentésből lenne ügy!

 

Érdemes hangsúlyozni: a cselekmény pillanatában Magyar Péternek nem volt mentelmi joga. A mentelmi jog csak azért került képbe, mert mire az eljárási cselekmények (kihallgatás, esetleges vádemelés) aktuálissá váltak, ő már hivatalban lévő képviselő volt. Ez tisztán technikai-eljárásjogi véletlen, nem pedig azt jelenti, hogy az ügyet valaha is közjogi immunitás illette volna meg annak elkövetésekor.

Éppen ezért különösen furcsa lenne, ha egy ilyen – eredetileg tisztán civil – ügyben most a mentelmi jog válna pajzzsá. Ha valaki civilként követ el egy vétséget, azért civilként kell felelnie – függetlenül attól, hogy időközben miniszterelnök lett belőle.

A várható ítélet és a valódi tét

A jelenleg ismert, hiányos információim alapján a legvalószínűbb kimenet enyhe: kisebb kárértékű minősítés vétségi szinten, büntetlen előélet, a kár rendezésére tett korábbi ajánlat – ezek mind enyhítő körülmények.

 

Reálisan próbára bocsátás, de akár feltételes ügyészi felfüggesztés is lehet belőle, ami a vádemelés elhalasztása, és ha egy határozott időintervallumon belül nem dobál telefonokat Magyar Péter valamilyen folyóba vagy tóba, akkor mentesül a további hátrányos jogkövetkezmények alól. Tényleges szabadságvesztés, mindenki tudja, hogy nem várható.

 

A legsúlyosabb elméleti minősítés (lopás dolog elleni erőszakkal, akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel) inkább papíron létező felső határ, mint valós forgatókönyv. Egy ilyen enyhe ítélet pedig – fontos leszögezni – önmagában nem érintené a mandátumot; ehhez jogerős, végrehajtandó szabadságvesztés kellene.

Vagyis a jogi tét valójában kicsi.

 

A politikai tét annál nagyobb: mit üzen egy kormánypárt önmagáról, ha a saját vezetőjét kivonja az alól, ami mindenki másra vonatkozik?

 

Van, aki erre azt mondja: a miniszterelnöknek fontosabb dolga van, mint egy régi, civilként elkövetett balhéval foglalkozni – hiszen épp egy egész rendszer lebontásán dolgozik.

Ez érthető érv, de veszélyes is: a cél nem szentesítheti az eszközt. Ha egy politikai tábor azért enged el egy felelősségre vonást, mert "fontosabb feladatra" szánja a vezetőjét, azzal pontosan azt az elvet ássa alá, amit állítólag épít.

 

A kérdés tehát nem az, hogy Magyar Péter bűnös-e. A kérdés az, hogy meri-e a saját pártja hagyni, hogy ezt egy bíróság döntse el. Toroczkai és a fidesznyikek pedig dörzsölhetik a markukat, lesznek ebből olyan marha parlamenti felszólalások, hogy csak úgy csattognak. Az egybiteseknek pedig ez kell....

 

Utóirat:

Ez az esszé komoly vitákat váltott ki a Facebookon.

Egy kommentelő, Magyar Péter jellemtelenségére utalt. Arra, hogy nem alkalmas miniszterelnöknek.

Ez volt a válaszom.

Lehet, tisztességgel vitatkozni. Személyeskedni pedig otthon, anyuval, ha lehet kérnem...

 

T. Tiborné ez is manipulált, az is. Az egyik folytatta volna, a másik felszámolni akarja. Az eredmény: három jobboldali párt uralja a parlamentet.

Ez nem az én hibám, hanem a magyar nép jellemtelensége. 16 év alatt hagyták felszámolni a demokráciát és kinevették a parlamenti ellenzéket.

Kellett egy kiválasztott messiás. Megkaptuk.

Orbán pedig tett róla, hogy Magyarországnak lyukas legyen a zsebe. Ellopta a magyar elit a közvagyont. Börtönben lenne rég a helyük.

Sokkal operatívabban kellett volna ezt csinálni.

Hatalmas kövek vannak a csekélyke létszámú TISZA Párt vállán. Ha az egybites közönség őket is kineveti vagy megutálja (amire van esély, hisz pénz az nincs, a gazdaságnak valamikor vissza kell esnie), akkor majd jönnek a nyilasok.

Maguknak azok is megfeleltek...