„Igen, de” országban, a tanult tehetetlenség oltárán kiterítve (Második strófa) 2019.07.06.

 „Igen, de” országban, a tanult tehetetlenség oltárán kiterítve (Második strófa)

2019.07.06.

A tanult tehetetlenség markában, avagy amikor „csak” istenhez fordulsz, mert ennyire vagy képes (de lehet, hogy azt is csak hitetlenül teszed).

Két fajta embertípust ismerek, vagyis inkább hármat. Azt, akit szinte lehetetlen megtörni, azt, akit könnyű, és azt, aki tudatosan tör meg másokat. A Seligman nevű fickó lehet, hogy leordítaná a fejemet, hogy csak kettő az a három, de mivel nekem ő sem számít istennek, ez nem nagyon hat meg. (Tegyük hozzá, én nem kínzok kutyákat sosem.)

Szóval kezd a figyelmed lankadni kedves olvasó, nem igaz? Horváth Feri már megint dróton rángatja az idegeidet.. Unod az írást, mert így tanultad! Te, képeket szeretsz nézegeti, nyúlfarknyi kísérő szövegekkel, ugye? Ugye-ugye? Most visszahozlak!

Figyelj ide te beszűkült tudatú honpolgár, hogy ne említsek párosujjút!

A kontrollvesztettség állapotában vagy. Téged semmi sem érdekel, ami nem pénz, ami nem a TE boldogulásodat szolgálja. Ezért szaladsz istenhez is! A haszonszerzés vágyával. Hozzám pedig ő jön el. Van különbség, nem?

No, itt már elveszítettem az olvasóim 60 százalékát! Éljen a szent együgyűség és az illiberalitás rendszere!

Horváth Ferenc

Ha azt mondom neked, hogy huszadszorra vág pofán az „urad” és te nem teszel már semmit! – megvan az érzés? Ha azt mondom neked, hogy tiszta mocsok az udvarod, a fekália eleszi a fejedet, szakad be a tetőd, és te mégsem teszel semmit! – megvan az érzés? Vagy ha azt mondom neked, hogy háromszor egymás után meghúztak az egyetemen és elszállt a kedved az egésztől, rettegsz már odamenni is – megvan az érzés? Uccsó’: 20 év alatt minden elromlott. „Sok az erőszakos, katonáskodó, egypofonos, aljas kis alfahím, de ők irányítanak engem! Szembeszálltam velük, de mindig vesztettem, mindenemet elvesztettem..” – megvan az érzés? Meg, ugye?

Öcsém! Te „depresszijós vagyol”! – mondaná Áron bácsi, aki lecsinálja a politikát, akinek a fia alfahím, így megmaradhatott a birtoka, sőt azt látja a vén tahója, hogy néhány ’gyengejellemű’ ember kihasználásával még többet lehet szerezi. Kádárnál már karóba húzták volna, de itt lehet, „lopnyi, csalnyi, rabolnyi”, senki nem mer „szólnyi” neki, mer’ a fia nagyobb ember, mint a párttitkár volt. Na, nem kinézetileg, mert amúgy tornából fel volt mentve. Áron bácsi nem depresszijós, ő az erőshöz tartozik, jelleme nincsen, egy pszichiátriai eset, de tovább fog élni, mint te.. Nem szenved, nem stresszel, csak harácsol! (Most éppen disznófarmra gyűjt.) Harácsolj te is! – mondhatnám, de akkor ugyan hagyjuk már el ezt a felsőbbrendű humánmaszlagot! Mocskos, aljas farkasok vagyunk, mit nekünk társadalom, öljük egymást halomra, erőszakoljunk, legyen erős és szolga! Hogy mekkorát fejlődtünk az őskorhoz képest, leírhatatlan, mert nincs mit. Büdös cukormázzal bevont vadállatok mászkálnak közöttünk!

Tanult tehetetlenség! A mentális emberi „gyilkosságok” következménye.

Az az állapot, amikor már előre félsz, szorongsz valamitől, és bemeséled magadnak, hogy nem győzhetsz. Minden összeesküdött ellened, és olyan bonyolult az egész érzelmi háló! A gyerekek, a család és TE. A gyerek számít, nem te, és maradsz, mert erre állított be a társadalom. Elviseled a családon belüli erőszakot! „Sohamár”.

Az az érzés, amikor pénz nélkül tengődsz, és csak az érdekel, hogy holnap is legyen mit enni, ne kapcsolják ki az áramot, ne kössék ki a vizet, ne jöjjön a végrehajtó! Hát persze, hogy nem tudsz rendet tenni az udvarodon, hisz várod a hóhérjaidat, tehetetlenül. „Sohamár”.

Az az állapot, amikor elhiszed, hogy benned van a hiba, pedig csak a professzor urak idegesek, hogy megmarad-e az állásuk, mert előírták nekik a hallgatói létszám csökkentését, vagy egyszerűen csak jellemtelenek és pofára osztályoznak, vagy idegből. …és akkor még ott vannak, akiket muszáj bent tartaniuk. Azt hiszik, így fontosak, kezükben az irányítás, pedig dehogy.. Némelyik emberi roncs vagy túltanult beteg, aki nem tud mit kezdeni a felülről jövő ukázokkal. Felfelé nyal, lefelé tapos. Nem kell mindenkinek diplomát szerezni, nyugtatja magát. Hatalommal él feletted 5 évig.. „Sohamár”.

Az az állapot, hogy tönkretettek, még harcolsz, de már tudod, hogy csak az adósság marad, és közben még látod, hogy boldog a gyermeked, örül a feleséged, mert azt hiszik, hogy minden rendben az anyagi helyzetetekkel, pedig dehogy, már kétszer fenyegettek meg lelövéssel… „Sohamár”.

A sok stressz pedig, öl. A megoldatlan problémák lelassítják a cselekvő tudatot. A rendetlen asztalú zsenit és beszakadt tetejű házát passzívan nézegető, sepregetni sem képes tehetetlen embert – a cselekvés szintjén -, egy hajszál választja el. Az egyik ősz, a másik éjfekete.

Jajjj-jajajjj ! Hát a cigányok! Ne is szóljak róluk? DE!

Szegregátumok! A Csodák Palotái és Mentális Gyilkosságsorozatok Tetűfészke, egyszerre. Csoda a közelség és a gyermeki létállapot szép része. Gyilkosságrésze, pedig ez: azok, akik hozzászoktak azokhoz a helyzetekhez, melyekben egy külső személy, egy külső tényező erősen befolyásolja őket, a kontrollvesztésre is nagyobb valószínűséggel reagálnak tehetetlenséggel. Ha nem bírják, vesznek biofüvet, ötszázért… „Nevermore”.

Egy bakugrással befejezem: Arany nem volt hülye, amikor kikészítette Madáchot "Az ember tragédiája" kapcsán, a „mondottam ember, küzd és bízva bízzál” dumával! (Merthogy az tudni kell, hogy Arany sugalmazta, kényszerítő erővel.) Százszor cselekvősebb, mint a „csak az a vég, csak azt tudnám feledni!” – mulya fókagondolat..

Szóval, ha kapod is az élettől a pofonokat, ha milliónyi rosszakaró is vesz körül (vagy akárcsak egy is), próbáld az ellenőrzést visszaszerezni a saját életed felett! Abban a tempóban, amit bírsz! Esetleg keress sorstársakat. ..és egyébként is szégyen a futás, de azt a bizonyosát annak, aki ezekbe téged belekergetett! Hát állj meg néha, gondolkodj egy kicsit, és ha menni kell, hát menj szavazni vagy viseld a lustaságod ódiumát!

(Megjelent a Debreciner.hu online újságban!)