Magyarország roma mozgalmárjai, egyesüljetek! (Második strófa)

2019.07.27./ Horváth Ferenc

Kedves nem cigó polgártársaim, némelyetek milyen szívesen a nyakunkba varrná a saját bűnözőitek által megerősített vajdákat…

A politikus mozgalmár típusa

Mottó: „Ha egy önmagát demokratának tartó befolyásos civil nem engedi döntéshozói helyzetbe a romák képviselőit, akkor szerintem ugyanúgy rasszistának lehet tartani, mint azt az államot vagy azokat a pártokat, amelyek megfosztják a hatalomból, a jogokból részesedő romákat” és itt nem az etnika határvonalakról vagy a nacionalista követelésekről beszélünk, hanem a hitelességről és a legitimációról. (Horváth Aladár: Indulás/2017/ 122.old)

Némi fogalmatok talán van róla, hogy ki az a Horváth Aladár. Számomra a POLITIKUS. Arról meg szerintem néhány százaléknyi magyar (beleértve a magyar cigányokat is) bír néhány apró ismerettel, hogy milyen folyamatok zajlódtak le a rendszerváltás környékén a cigány érában. Persze egy jegyzetben meg sem próbálhatom részletesen elemezni az akkori történéseket, így kapjátok az érzéseimet, a gondolataimat. Ha meg akarjátok ismerni a MI gondolkodóinkat, el kell olvasnotok Aladár könyvét. Én inkább titkosítanám.. A lusta, semmirekellő emberek kézikönyve lesz, lopni a tudást. És mielőtt az a vád érne, hogy reklámozok, hát nem: most éppen ki nem állhatom Aladárt, és ő sem engem! Azonban, amit írt, az kordokumentum, ismerni kellene ahhoz, hogy ismerjetek minket!

Horváth Ferenc archivumából

Szóval 88-89’! Mindenki politizál, mindenki mást akar, mint ami eddig volt, az okosok meg tudják, hogy olyan gazdasági recesszió közeledik, ami alapjaiban feszíti keresztre az államszocializmust. A szocialisták mentik, ami menthető. Előbújnak a rendszerkritikusok és a civilek. Néhány cigány „civil-politikai” szeletkét mutatok be ebből a korszakból:

1988 októbere környékén Miskolcon kitalálja a városvezetés az alacsony komfortfokozatú telep tervét. Alapvetésnek csak annyit (és tényleg csak szubjektív alapvetés), hogy a belváros kelendőbb részét felújítás előtt meg kéne tisztítani a cigányoktól. Építsünk nekik rózsadombi árakon kislakásokat víz nélkül, kinti budival a város szélén, a mocsaras területen! Jaj, istenem! Ócsa jutott az eszembe. De mostanában is csináltak ilyet Miskolcon is, nem igaz? Kvázi büntetlenül.

Na, szóval ennek hatására lett a Gettóellenes Ideiglenes Bizottság, ahol a radikális roma értelmiség összefogott azokkal a nem cigány értelmiségiekkel, akik érezték, hogy a „szabadság közel” és lehet ellentmondani a hatalomnak (még ha veszélyes is). „Na trubul amenge gettovo” – és egy kulturális rendezvény égisze alatt, az esemény végén Daróczi Ágnes, Osztojkán Béla, Szegedi Dezső, Balogh Attila, a helybéli Horváth Aladár, Havas Gábor, Ladányi János és még néhányan, újságírók jelenlétében kezdték kitárgyalni ezt a helyzetet. A portás jó kommunistaként azonban jelezte, hogy itt valami más is van, nem csak a megszokott zene, taps, tánc, fütty, és utasításra kizavarta a mi embereinket a kultúrházból. Azonban a „virágnak megtiltani nem lehet” és bizony a kiáltvány csak megszületett, a közösségszervezés alapelvei szerint az érintettek felmérettettek, megkérdeztettek, a Városi Tanácsnak pedig (bár voltak saját bejáratott cigányai) „meg kellett enni, amit főztek”. Végül a Miskolci Végrehajtó Bizottságnak alternatívákat kellett felállítania, amibe bevonták a Gettóellenes Bizottságból alakult „Otthont a Hazában” Mozgalmat, majd az ebből alakult testvériséget, a Phralipe civil szervezetet.

Mindenkivel jót nem lehetett tenni, de legalább 50 család jobb helyzetbe került. Slágvortokban ez volt roma polgárjogi mozgalom és aktivizmus születése, egyben első sikere. Aztán jöttek a megosztottság hónapjai. A Phralipe volt olyan pofátlan, és országos szervezetté erősödött, megalakult a Magyarországi Roma Parlament olyan szellemi géniuszokkal, mint Zsigó Jenő, és olyan köpönyegforgatókkal, akik ma is meghatározó szerepeket játszanak a csúfolásként roma politikának nevezett katyvaszban. De ne szaladjunk annyira előre!

Horváth Aladárból politikus lett, az SZDSZ azt hitte, csak azért, hogy szállítsa a roma szavazatokat, de rá kellett jönniük, hogy Aladár megmaradt roma mozgalmárnak. Ütötték is, verték is belül, rendesen. A kisebbségi törvény például 1993-ban nem tükrözte vissza azt a szabadságot, amit a mi értelmiségünk elképzelt. Nehogymá’ duplikáljuk a jogrendszert alapon csinált belőle a parlament egy ma is működő roma politikai gyarmatosítási törvényt, ami véleményem szerint csak arra jó, hogy a Zsigó Jenőket, Horváth Aladárokat, Daróczi Ágikat, Bársony Jánosokat, Setét Jenőket (róla majd máskor) felcserélje az érték nélküli köpönyegforgatókra. Csak így egyszerűen. Puff, megint előre szaladtam!

Bezzeg kedves nem cigó polgártársaim, némelyetek milyen szívesen a nyakunkba varrná a saját bűnözőitek által megerősített vajdákat, hogy azok üljenek törvényt felettem! Primitíveket a roma értelmiség helyett. Köszi! Nem kell! Nekem a jogásznak meg egyenesen vérlázító aljasság tőletek!

Ugorgyunk’ vissza! Létrejött például az Autonómia Alapítvány is, cigány gazdasági ügyekben, cigány döntéshozók nélkül. Onnan a mottó. Közben annyi kvázi roma politikai szervezet alakult, mint fűszál a réten. Már javában fészkelődött a közhírhedt Farkas Flórián is, mint „hithű” cigány. Szerintem a ti képviselőitek nagy részének törpe klónja. Miért mondom ezt? Volt ő MDF-es, MSZP-s, és most fideszes is. Nektek kellett, barátocskáim! A ti megválasztott képviselőiteknek a roma értelmiség helyett, mert „jóvana’, csak legyen egy szavazathozó cigányunk, akivel nincs sok bajunk!”

Következett a „Tüntetés a demokráciáért, az erőszak ellen”, aminek élén Horváth Aladár mint országgyűlési képviselő állt. Erről csak annyit (de most sincs másképp), hogy a „bőrfejűek” nem találták helyüket a demokráciában, a gazdaság hanyatlott, a cigányok jók voltak bűnbaknak, és beindultak a skeanhead progromok (Eger, Gyöngyös). A háromezer fős egri tüntetés (1993.július 11.) valamennyire elérte célját, még ha a nagy liberális és újzengésű pártok képviselői nem is álltak az ügy mellé teljes mellszélességgel, implicite akkor is (és szerintem most is) a nagyobb roma szerveződések nemzetbiztonsági kockázatnak számítottak. Már akkor is a garázdaság volt a „jó” minősítés a cigányokat, mint etnikumot ért közösségi atrocitásokra. (Aztán a jobbik ellen volt hasonló, de majd a következő írásomban.)

A gyors felvirágzás után a Pharile hatalmas szervezete is bomlásnak indult, bár ma is létezik valamiféle rettenetesen csúnya torzója. Az ötös fogat Daróczi Ágnes, Hága Antónia, Horváth Aladár, Osztojkán Béla, Zsigó Jenő a szélrózsa minden irányába szakadt. Érdeke és kényszere szerint. A megosztás működött és működik ma is. Az arcok, most tűnnek el, helyettük jönnek semmitmondóbbak, a könnyebben kezelhetők.

Az ős roma mozgalmárok megvénülnek, Zsigó 25 pontos alapjogi dekrétuma ott porosodik az íróasztalában, mert a roma értelmiség fel van darabolva, és „nincs rá szükség”. Már akkor roma identitású pártról gondolkodott, amikor a kisebbségi törvényt megalkotta a kormány – helyettünk. Aztán nem jutottak el az indulásig sem – mert, mint ahogy később rosszabb állapotban, rosszabb emberanyaggal 2014-ben vagy 2018-ban -, akkor sem lett volna értelme a megosztottság, a feldaraboltság, a politikai érdek- és köpönyegfogatás miatt. Ezért tart ott a cigányság, ahol tart. Másodrendű és -rangú polgárai a hazának.

Majd, folytatom… A roma mozgalom másik ága még meg sincs említve. Köszönet Aladárnak a könyvért, olvasom! Ha valakit sértettem vagy kihagytam, hát ez vagyok én: értetek haragszom, nem rátok. 

Megjelent a Debreciner.hu online újságban.

Horváth Ferenc írásai itt olvashatók: 800.